Fotó: Keller Zoli

A Legfelsőbb Bíróság egyhangú ítéletet hozott az egynemű párok gyerekvállalása ügyében: alkotmányellenes az a törvényi szakasz, amely meghatározza a béranyaság igénybevételére jogosultak körét, és kizárja belőle az egynemű párokat. Hat hónap haladékot kapott a kormány a megfelelő rendelkezések és a szakmai irányelvek kidolgozására.

Mint ismeretes, még 2020 februárjában arra utasította a Legfelsőbb Bíróság az izraeli törvényhozást, hogy a jelenlegi béranyaságról szóló törvényt egy éven belül úgy módosítsák, hogy az lehetőséget adjon az azonos nemű, meleg párok, illetve egyedülálló férfiak számára is béranyaságon keresztüli gyerekvállalásra.

Az alkotmánybírósági hatáskörben eljáró bíróság korábbi döntése értelmében a béranyaságról szóló izraeli jogszabály alkotmányellenesnek minősült, mivel aránytalanul korlátozza az egyenlőséghez és a gyermekvállaláshoz való jogot akkor, amikor nem teszi lehetővé, hogy egyedülálló férfiak és meleg párok béranyaságon keresztül vállaljanak gyermeket Izraelben. Az eredeti törvényszöveg meghatározása szerint kizárólag kétnemű párok, illetve olyan egyedülálló nők vehettek volna igénybe béranyát, akiknek azt egy bizottság engedélyezi arra tekintettel, hogy egészségügyi okokból nem képesek gyermeket kihordani.

A törvényhozás azonban a mai napig nem módosította a jogszabályi szakaszt, és a napokban az államot képviselő ügyészségnek a kormány részéről Nican Horowitz egészségügyi miniszter azt a nyilatkozatot adta, hogy a jelenlegi kormánykoalíció nem képes a törvény módosítását előmozdítani, tárcája azt kéri, a bíróság döntsön az ügyben.

- Hirdetés -

A petíciót tárgyaló öt legfelsőbb bírósági bíró ezután egyhangú döntésre jutott, miszerint

“nem lehet megbékélni azzal az állapottal, hogy a jelenlegi jogi helyzet okán az emberi jogok továbbra is ilyen súlyosan sérüljenek”.

Horowitz – aki egyébként az első vállaltan meleg pártvezető a kormánykoalícióban részt vevő Merec részéről – sajtótájékoztatót tartott, amelyre meghívta a petíciót még 2010-ben benyújtó Itai Pinkast és Yoav Aradot. Ők nem várták ki a bírói döntést, és már három gyermeket hoztak közösen világra – külföldön. Itai szerint

“még nem fejeződött be a küzdelmük, még mindig hosszú az út, de ez a mai nap határozottan boldog ünnepnapnak számít mindenki számára, aki hisz az egyenlőségben és a demokráciában.”

Horowitz is üdvözölte és forradalmi győzelemnek nevezte a döntést, és már be is jelentette, hogy minisztériuma azonnal megkezdi a törvény “szó szerinti” végrehajtásához szükséges lépéseket az azonos nemű párok és egyedülálló férfiak pótanyán keresztüli gyermekvállalásának elősegítésére. Kijelentette, hogy “az egyenlőséghez való jog és a gyermekvállaláshoz való jog megfelelő elismerést kaptak a családalapítás oly fontos területén belül. Megszűnik az azonos nemű párok és az egyedülálló apák diszkriminációja. Túl hosszú időn keresztül sérültek Izrael alapvető alkotmányos értékei.”

Jair Lapid (helyettes miniszterelnök/külügyminiszter) is köszöntötte a döntést: “Szülőnek lenni – alapvető jog, társadalmilag és etikailag is méló döntés született” – nyilatkozta. Az ortodox Sasz párt vezetője, Arie Deri viszont felháborodásának adott hangot, és véleménye szerint “a Legfelsőbb Bíróság súlyosan megsérti a zsidó értékeket”.

- Hirdetés -