Lekapcsolta az Amazon az izraeli kémszoftver fiókjait

Lekapcsolta az NSO Group nevű izraeli kibercéghez köthető infrastruktúrát és fiókokat az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services (AWS) – számol be a Vice.

Az AWS közleményét idézve azt írják, azután született a döntés, hogy egy nemzetközi oknyomozó újságírói hálózat kirobbantotta az elmúlt évek legnagyobb – Magyarországot is érintő – megfigyelési botrányát. Az NSO csoport Pegasus nevű kémprogramja ugyanis az AWS szolgáltatását igénybe véve továbbította a megszerzett adatokat.

Mint ismert, az NSO egyik szoftverét vélhetően arra használták fel, hogy feltörjék újságírók, kormánytisztviselők és jogvédők okostelefonjait világszerte.

A Vice idézte az AWS egy szóvivőjét, aki szerint „gyorsan cselekedtek” azt követően, hogy értesültek a riportban szereplő tevékenységről.

Az izraeli cég visszautasította a riportban megjelent állításokat, egyúttal közölte, hogy a terméket csakis arra szánták, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.