Kárpátaljai piknik

Olyan magyar zsidók leszármazottjai ők, akik éltek az Osztrák–Magyar Monarchiában, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, Magyarországon – pedig ki sem léptek Munkácsról.

A Kárpátaljáról elszármazott s a világ minden tájára szétrajzott zsidók minden évben egyszer, a pészah utáni első szombaton találkozót tartanak a Ben Semen-i erdőben, Izrael kellős közepén. Általában gyermekeikkel, ma már unokáikkal jönnek el erre az össznépi találkozóra, ahol felidézik ungvári, munkácsi vagy szőlősi gyermek- és ifjúkorukat.

Kárpátaljáról szinte minden zsidó kivándorolt: nagy részük az 1970–1980-as években, a maradék az 1990-es évek elején, a Szovjetunió feloszlásakor. A közösségük szétszóródása ellenére nagyon összetartanak: egybefűzi őket sorsközösségük, a Ben Semen-i erdőben piknikelők generációjának különlegesen hasonló családi története és a Szovjetunióban eltöltött gyermek- és ifjúkoruk hasonlósága, közös élményeik.

A kárpátaljai zsidók az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnése után, a két világháború között a közép-európai színtéren kivételesen demokratikus Csehszlovákiához kerültek, ahol előtérbe került zsidó identitásuk. Munkácson 1921-ben héber nyelvű gimnáziumot alapítottak, ahová a kevésbé vallásosak küldték gyermekeiket, s ahol cionista nevelést és héber nyelvtudást kaptak a tíz és tizennyolc év közötti fiatalok. Mellettük virágozhatott a térség mellesleg anticionista haszid kultúrája is, a munkácsi rebe udvara is fénykorát élte.

- Hirdetés -

Magyarország az első bécsi döntéssel megszerezte Kárpátalját, és 1938-tól a magyar hatóságok jóval kevésbé demokratikus uralma következett. A budapesti hatóságok se kiköpni, se lenyelni nem tudták ezt a különös, önérzetes zsidó intézményt, úgyhogy végül rövid bezárás után újra működhetett.

Kárpátalján aránytalanul sok áldozatot szedett már a „hontalan” zsidók elleni kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás is, mert sokan nem tudták igazolni az állampolgárságukat, noha akár hat-nyolc generáció óta éltek a hegyek közti falvakban. De vallásosak voltak, a rabbik intézték az esketést, és csak a hitközségnél jegyezték be az anyakönyvi adatokat, így őseik láthatatlanok maradtak a hatóságok számára, és ekkor nem tudták elővenni a szekreterből a papírokat. Az 1944-es deportálások aztán végleg megpecsételték a közösség sorsát. Az éppen munkaszolgálatban lévő férfiak kivételével mindenkit bevagoníroztak, és Auschwitzba szállítottak, ahonnan csak pár százalékuk ért vissza. Ők lettek a Ben Semen-i erdőben találkozók szülei.

A háború után hazamentek, sokan csak azért, hogy megvárják az esetleg szintén visszatérő rokonaikat. Sztálin azonban már 1945 végén rájuk zárta a határt, és többé se ki, se be.

A legtöbben csak egyedül maradtak életben a családjukból. A magányos túlélők összekapaszkodtak, és az elpusztított családjuk helyett gyorsan újat próbáltak alkotni a Szovjetunió fogságában. 1946-tól zsidó baby boom tört ki Kárpátalján: megszületett az utolsó kárpátaljai zsidó generáció. Nagyszüleik nem voltak, mert mind Mengele szelekciójának áldozatai lettek, vagy később már túl idősek, vagyis több mint negyvenévesek voltak, és az ilyen korúak közül csak nagyon kevesen élték túl a lágereket. A szüleik azonban még a Szovjetunió vallási és nemzetiségi hagyományokkal szembenálló, sőt az 1950-es években zsidók elleni perekkel terhelt, nyíltan antiszemita világában is próbálták megőrizni családi és közösségi hagyományaikat. Ha titokban, a spájzban is, de a legtöbben még ekkor is meggyújtották a szombati gyertyákat. Az iskolában úttörők voltak, otthon meg zsidók. A szüleik igyekeztek mindent megadni nekik a seftelős szovjet hiánygazdaságban, s megpróbálták taníttatni őket. Ezalatt az időben kijutott távoli rokonok, ismerősök révén folyamatosan követték a fiatal Izrael sorsát. Legközelebb az 1967-es hatnapos háború után nyíltak ki résnyire a határok, ekkor – általában a háború után született nemzedék követelésére – tömegesen nekivágtak az ismeretlennek. Menekült, ki merre tudott: Amerikába vagy Izraelbe, sokan pedig Budapestre költöztek át különböző bürokratikus fordulatok segítségével.

Bárhová is mentek, szorgalmasan dolgoztak, és sikeresen megállták a helyüket. Ma már alig élnek néhányan a túlélők közül. A háború utáni generáció, az utolsó kárpátaljai zsidók minden évben nagy, össznépi pikniket tartanak Izraelnek és maguknak, ahol reggeltől estig boldogan ünneplik a szabadulásukat és a sikeres újrakezdésüket.



Az írás megjelent az Izrael70magyar című könyvünkben. Megvásárolható >>

- Hirdetés -