Jom kipur: engedd el a haragod!

Jom kipur estéje a Siratófalnál - fotó: Mark Neyman / GPO

11 éves lehettem, amikor imádott apai nagymamám elvitt soha nem ismert nagyapám sírjához Jom kipur előtt egy nappal. Addig soha nem láttam sírni, de ott valami mélységes zokogás tört fel belőle, ami csak lassan csendesült.

Hazafelé kézen fogva sétáltunk a budapesti őszben, és a nagymamám halkan mesélte, hogy este érkezik az ünnep, ilyenkor írja be az Örökkévaló az élet könyvébe, akik maradnak ezen a földön, ilyenkor nem csak bocsánatot kell kérni, hanem meg is kell bocsátani, ami sokkal nehezebb.

Emlékszem, hogy nem jött álom a szememre aznap este. Láttam magam előtt, ahogy ül ez a szakállas öregember egy végtelenül hatalmas könyvvel, és ír, és pecsétel, ki megy, ki marad. Nem voltam hívő, de aznap éjjel imádkoztam öntudatlan, hogy anyu, apu, a nagyszüleim, a testvéreim, a rokonok, a barátok is mind-mind legyenek beírva. Végtelen szorongás költözött a 11 éves lelkembe, ahogy érteni akartam, hogyan lehet egyetlen nap 7 milliárd ember életéről dönteni, hogy ne maradjon ki senki.

Persze ez a mese sem más, mint a Télapóé… a jók és a rosszak is elnyerik jutalmukat, ha hiszünk az isteni igazságszolgáltatásban. De mára megértettem, milyen fontos a bocsánatkérés és a megbocsátás.

- Hirdetés -

Mennyire fontos beismerni, ha tévedtünk, és lehetőségünk van minden évben letenni a sértettséget, haragot, megbántottságot. Nem kell örökké cipelni. Ez talán a legfontosabb üzenet.

- Hirdetés -