Emmy-díjas a palesztinokért küzdő izraeli ügyvédnőről készült dokumentumfilm

Lea Tsemel, aki évtizedek óta véd főleg fegyveres ellenállás és izraeli katonák, civilek ellen elkövetett támadás miatt büntetőeljárás alatt álló palesztinokat, a győzelem után azt mondta, hogy most már csak igazságos és egyenlőségen alapuló jövőt kell itt építeni mindannyiunk számára…

A most már Emmy-győztes Az ügyvéd (Advocate) című doku Pesten a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjában is szerepelt, így a magyar mozikedvelők is ismerhetik. A 42. Emmy díjátadón (is) diadalmaskodó alkotás, melyet Rachel Leah Jones és Philippe Bellaïche rendezők jegyeznek, eredetileg a Hot8 csatorna számára készült, és 2019-ben Oscarra is jelölték.

Több mint 2200, először 2020-ban a televízióban sugárzott dokumentumfilm versenyzett a díjért, s a nyerteseket 950 amerikai dokumentumfilmes szakemberből álló grémium választotta ki.

A film már korábban más díjakat is elnyert, a Sundance Fesztiválon is győzött, és elhozta a legjobb film díját Tel-Avivban, a DocAviv fesztiválon is 2019-ben.

- Hirdetés -

A DocAviv-győzelem politikai polémiát váltott ki, mert jobboldali nyomásra a Mifal Hapaisz, az állami lottócég (izraeli Szerencsejáték Zrt.) kijelentette, hogy nem adja oda az alkotóknak a nyereményt, hanem majd jövőbeli győztesek kaphatják meg a pénzt. A művészek széles körű cenzúra elleni tiltakozása és szolidaritása után azonban meghátráltak, és mégis átadták a nyereményt…

- Hirdetés -