A szerencse a legjobb szerkesztő. Mikor megszületett az ötlet, hogy hetven magyar történettel köszöntsük a hetvenéves Izraelt, megvizsgáltuk a témákat, van-e dátumhoz köthető közöttük. Ezen írás megjelenésének napjára – február 8. – egy születésnapost sorsolt a szerencse: százhuszonkét évvel korábban épp ezen a napon született Kluger Zoltán fotográfus.

Kluger Zoltán 25 éves korában, Budapest

Olyan emberről van szó, aki az államalapítás előtti és utáni évtizedek dokumentátoraként hatalmas életművet hagyott Izraelre. Képei nemcsak a róla szóló írást illusztrálják, hanem felbukkannak majd a könyv más részeiben is. Kluger Zoltán és a születésnapos Izrael születésének képei.

Kluger Zoltán 1896. február 8-án született Kecskeméten. Apja Kluger Bernát, anyja Weisz Emilia volt. 1914-től 1916-ig légifotósként szolgált az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében. Feleségét Sárának hívták, 1925-ben kisfia született. 1928-tól Berlinben élt, ahol Von Szigethy nevű üzlettársával különböző újságok számára fotóriporterként dolgozott. Itt ismerkedett meg Nachman Shifrinnel (1893–1984), aki újságíró, több európai zsidó kiadvány munkatársa volt, valamint az egyik legnagyobb berlini fotóügynökség tulajdonosa.

1933 októberében, amikor a nácik hatalomra kerülésével lehetetlenné vált, hogy a reklám és a fényképezés területén zsidók dolgozzanak, Kluger Palesztinába utazott, és úgy döntött, hogy ott marad. Novemberben bevándorolt az országba Shifrin is, és Tel-Avivban megalapították az Orient Press Photo Companyt.

- Hirdetés -

Huszonöt éven át tartó szoros barátságban, közösen vezették az újságoknak és a hivataloknak fényképeket szolgáltató vállalkozást. Együtt járták az országot, Kluger fotózott, Shifrin gondoskodott a megrendelésekről, a képek továbbításáról, az összes ügyes-bajos dolgot intézte. A vállalkozásuk ez idő tájt egyedülállónak számított.

„Még nem voltak modern, illusztrált cikkek Palesztináról. Palesztinában korlátlanok a lehetőségek, csak néhány példa: vajon a nemzetközi sajtó betekinthetett-e valaha az új közösségi települések (kvuca) életébe? Látták-e már a zsidó földműves reggeltől estig tartó munkáját? Ismeri-e a világ a halucok hősiességét? De elég csak annyit mondanom, hogy a képek terjesztésével a turizmus is fellendül, és ez további lehetőségeket tartogat. Így jutottunk különböző országokból érkező megrendelésekhez.” (Nachman Shifrin, 1933)

Egy nővér gondozásba veszi az egyik bevándorló gyermekét az atliti befogadóközpontban

A legfőbb megrendelőik a két fő cionista szervezet, a Keren Hajeszod (Összefogás Izraelért Pénzalap) és a Keren Kajemet Lejiszrael (Zsidó Nemzeti Alap) voltak.

Az elkötelezettség és a művészi önmegvalósítás közötti ingadozás jellemezte Kluger Zoltán munkáját ezekben az években.

„Hiteles felvételeket szeretett volna készíteni, cselekményeket, problémákat fotózni, de kenyéradói mosolyt követeltek tőle. Leo Hermann ezt ismételte: »Nekem halucok kellenek, fotózzatok, és ne pazaroljátok a filmet, nincs rá fedezetünk.« »Megfulladok – szokta mondani Kluger –, meg fogok így halni. Nem haladok. Nem tudok a világ fényképészeivel lépést tartani. A halucok itt maláriában pusztulnak el, nyomorban élnek, állandóan fáradtak és levertek, nekem meg állandó mosollyal az arcukon kell őket lefényképeznem. Elegem van a nevető halucok fotóiból.«” (Nachman Shifrin-interjú, 1970)

  • gyerekek sivatag iskola 1956 beer seva
  • Holokauszt túlélők az atliti bevándorló táborban, 1944 - fotó: Kluger Zoltán
  • Kfar Acion gyümölcsösében dolgoznak a kibuclakók, 1947 - fotó: Kluger Zoltán / GPO

De a megrendelt fotók elkészültek. A mosolygós arcok, a lendületes csapatok képei az államalapítás előtti évtized ikonjaiként égtek be az izraeli köztudatba. A fényképeket mindenki ismerte, a fényképészt szinte senki. A háború után sok fotós érkezett. 1948 után már komoly konkurenciája támadt a hőskor maroknyi fényképészcsapatának. Az új fiúk friss spontaneitása háttérbe szorította Kluger szakmai tökélyre törekvő stílusát. Egyre jobban lemaradt a kenyérharcban. Kluger évtizedek óta irigyelte a vele együtt induló magyar fényképész kortársait, Robert Capát, Halász–Brassaït, André Kertészt, Moholy-Nagyot, Martin Munkácsit, akik addigra mind világhírűek lettek, s úgy érezte, Izraelben bezárult előtte a világ.

„Anyagi nehézségekkel küzdött, a kétségbeesés határán állt. Egyetlen fiát, Pault 1951-ben az izraeli légierő kiküldte az amerikai légierő műszaki továbbképzésére, aki nem tért vissza hazájába. Az állam fennállásának tizedik évfordulóját fotóalbumok és fényképkiadványok egész sorával ünnepelte az izraeli fotóművészet. Az Orient Press Photo Company fejléces levélpapírján megjelent két szerény sor, de nem sokkal később el is tűnt onnan: »1933–1958. főfotós C. Kluger«. Ebben az esztendőben a fotóügynökség eredeti formájában meg is szűnt. Kluger Zoltán és felesége 1958 áprilisában kivándorolt Amerikába. New Yorkban Kluger fotószaküzletet nyitott lakhelye közelében, a Második sugárúton, ahol a magyar bevándorlók zöme élt. Fényképezőgépek, filmek eladásából, a vevőknek nyújtott tanácsadásból tartotta el magát” – olvasható Kluger életrajzában (Ruth Oren és Guy Raz: Kluger Zoltán. A jisuv fényképésze. Múlt és Jövő, 2008, 2–3. sz.).

Fotók: Kluger Zoltán / Izraeli Nemzeti Archívum


Az írás megjelent az Izrael70magyar című könyvünkben. Megvásárolható >>

- Hirdetés -