A rendkívül színes izraeli koalíció stabilitásának záloga, hogy tagjai a nagy közös ügyekre összpontosítanak – mondta a HVG-nek Székely Róbert izraeli politikai elemző, az Izraelinfo újságírója, aki a magyarországi párhuzamokra is kitért.
HVG: Sokan nem hitték, hogy a nyolcpárti izraeli koalíció túléli az első néhány hónapot. Mi a titka annak, hogy életben maradt a Naftali Bennett vezette kormány?
Székely Róbert: A közvélemény-kutatásokban rejlik a titok, minden párt azt vizsgálja, erősödött-e vagy gyengült az előző választásokhoz képest. Bármelyikük kiesése azonnal kisebbségbe taszítaná a kormányt, de ez eddig egyiknek sem állt érdekében. A koalíció legnagyobb pártja, a Jair Lapid vezette Van jövő stabil támogatottságot élvez, és úgy tekintenek rá, mint amely a legfelelősségteljesebb volt azért, hogy Benjamin Netanjahut eltávolítsák a hatalomból. A kormány bukása esetén azt veszítené el, hogy a koalíciós megállapodás szerint kevesebb mint másfél év múlva Lapid lesz a miniszterelnök.
Szintén stabil a támogatottsága az Avigdor Liberman vezette jobboldali, Izrael a mi hazánk nevű szekuláris pártnak, és a Bennett-féle vallásos Jobbra nevű formációnak is, amely a kormányfőt adja, és fontos pozíciókat szerzett, holott csak hat képviselője van a 120 fős kneszetben. Kevésbé átlátható a Beni Ganc vezette, centrista Kék és Fehér párt, amelyről azt gondolták, hogy amikor az előző koalícióban összeállt Netanjahuval, akkor megásta a saját politikai sírját. Ehhez képest szép teljesítményt nyújtott a választáson. A koalíció négy kisebb pártja – így a Likudból kilépett Gideon Szaár jobbközép formációja, a baloldali Munkapárt és a Merec, illetve a mérsékelt iszlamista, arab Raam – veszíthetne a legtöbbet a koalíció borulása esetén, mivel a bejutási küszöb határán ingadoznak.
HVG: Ezt a koalíciót a Netanjahu-ellenesség tartja össze. Mi történne akkor, ha Netanjahu visszavonulna vagy hátrébb lépne a Likud vezetésétől?
SZ.R.: Izrael legnagyobb szavazóbázisa ma a jobbközépen van, a Likud Netanjahu nélkül és egyéb partnereivel együtt akár a kétharmadot is hozná. De Netanjahu pozíciója rendkívül erős a Likudban, meg sem fordul a fejében, hogy félreálljon. Mintha azt kérdeznénk, indulhatna-e a Fidesz Orbán Viktor nélkül.
HVG: Feltűnő volt, hogy Manszúr Abbász, a Raam vezetője is dicsérte Bennettet, akit a Time magazin az idén a világ száz legbefolyásosabb embere közé választott. Mi állhat e mögött, az, hogy mindketten vallásosak, vagy az, hogy rendkívül komoly pénzeket kapnak az izraeli arab közösségek?
SZ.R.: Mindkettő. Nagyon fontos változás az izraeli politikai életben, hogy egy arab párt a saját közössége érdekeit képviseli. A többi izraeli arab párt továbbra is az izraeli–palesztin ellentéteken lovagol, nem az Izraelben élő palesztinokkal, hanem a gázai és a ciszjordániai palesztinokkal foglalkozik. Háttérbe szorítva a lakosság ötödét adó arab kisebbség életének támogatását, az elmaradott arab települések, falvak fejlesztését.
HVG: Mi lesz akkor a békefolyamattal?
SZ.R.: Az izraeli politikai paletta szinte minden szegletéből összeszedett koalíció nagyok sok mindenben nem tud egyetérteni. Nyilvánvaló, hogy a béketárgyalás ilyen pont, és ebben a témában az utóbbi években sem volt nagy változás. Ezek a politikai vezetők
megértették azt, hogy a Netanjahu-kormány leváltása fontosabb annál, mint hogy mindenben egyetértsenek.
A cél, hogy megszüntessék a több mint tíz éve tartó Netanjahu-uralom hatását, mert az gyöngítette az izraeli demokráciát. Pontosan tudták azt, hogy ez „átmeneti” kormány lesz, amely azért remélhetőleg kitart a ciklus végéig.
HVG: Ezen kívül melyek azok a pontok, amelyekben egyetértenek?
SZ.R.: A legfontosabbak a gazdasági kérdések, hiszen Izrael két és fél éve normális költségvetés nélkül működik. Nem lehetett nagyobb gazdasági változtatásokat elérni, hosszú ideje nem változott a minimálbér, elmaradt a gazdaság további liberalizációja. Izraelben nagyon erős néhány lobbi, ami miatt drága az élet. A másik nagyon fontos kérdés a szekularizáció, az állam és a vallás szétválasztása. Az ultraortodox lakosságot és főleg a fiatalságát vissza kell vezetni a normális életbe, a munka világába, az alapoktatásba, hiszen ők 14 éves koruk után nem tanulnak matematikát, angolt.
A vallásos Bennett is azt mondja, ne csak a rabbinátusokon lehessen házasságot kötni, ami például automatikusan lehetetlenné teszi azt, hogy zsidó nem zsidóval házasodhasson. Akut kérdés az izraeli gazdasági életben a kóserség, amely az egyik legnagyobb üzlete az izraeli vallásos vezetésnek, de az általános élelmiszerárak legalább 10 százalékkal drágábbak a kóser előírások miatt. Ezeket a törekvéseket is a kormány – melyben nincsenek ultraortodox pártok – minden tagja támogatja.
HVG: Több törvényalkotási kísérlet is elbukott, nem sikerült elfogadni például a palesztin állampolgársági törvényt, vagy a marihuána legalizálásáról szóló jogszabályt.
SZ.R.: Lehetett tudni, hogy ezeket a dolgokat nem fogják elfogadni. Fontos látni a párhuzamot aközött, ami majd’ fél évvel ezelőtt, az izraeli kormány létrejötte előtt volt, és ami most van Magyarországon. Az ellenzéki összefogás tagjai – akik nem természetes partnerei egymásnak – megpróbálnak létrehozni egy színes koalíciót, hogy leváltsanak egy hosszú ideje leválthatatlan politikai erőt. A legnagyobb ellensége ennek az a vita, hogy képesek-e együtt dolgozni.
Izraelben két éven belül négy választásra volt szükség ahhoz, hogy Netanjahut leváltsák. Mert az első három alkalommal mindenki arra összpontosított, hogy mik a különbségek, és ilyen ellentétekkel hogyan lehet majd kormányozni. Magyarországon a szabad sajtó is folyamatosan olyan kérdéseket szegez a pártok képviselőinek, melyek sarokba szorítják őket, a válaszaik csak hangsúlyozzák ezeket a különbségeket, ami megtépázza az együttműködés esélyét a választók szemében.
HVG: De a sajtó a természetéből adódóan kérdez.
SZ.R.: A sajtónak valóban az a dolga, hogy bemutasson, kellemetlen kérdéseket tegyen fel, de
minden sajtóterméknek egyben felelőssége is az, hogy amit leír vagy mond, hatással van a közvéleményre, a közbeszédre, a politikára, a társadalomra.
Izraelben konkrétan a média volt az, amely az első három választás után megakadályozta az együttműködésnek a lehetőségét. A sajtó – ráadásul a Netanjahu-ellenes sajtó – tartotta napirenden például azt, hogyan fog együttműködni egy arab párttal a cionista, vallásos Bennett.
HVG: Izraelben végül is változott a sajtó hozzáállása a negyedik választásra?
SZ.R.: Érezhetően változott. A politikusok voltak azok, akik rászóltak az újságírókra, hogy tessék foglalkozni azzal is, amit együtt el tudunk érni. Amikor a Bennett-kormány kezdett összeállni, érezhetően sokkal többet foglalkozott a sajtó azzal, milyen közös eredményeket lehet elérni.
A teljes írás itt olvasható >>
Újságíró
