A kétezer évvel ezelőtt egymással vitázó Sámmáj és Hillél nem csak arról gondolkodtak másképp, hány gyertyát kell gyújtani hanuka egyes napjain. Eltérő felfogásuk az élet minden területére kivetült, és ma is ugyanúgy két csoportra osztja nem csak a zsidóságot, hanem az egész emberiséget.
Sámmáj szerint ha a vőlegény megkérdez téged, hogy milyen a menyasszony, a pozitívumok mellett el kell mondanod a negatívumait is, ha nem akarsz hazugságban maradni. Hillél szerint a pozitív dolgokat kell megemlíteni.
Sámmáj a szikár tények állandóságából indul ki: mindent ami megtörtént, mindent ami volt, be kell vallani, el kell ismerni. Semmi sem maradhat homályban. Megmásíthatatlanul tudomásul kell venni a múltat. Az adott pillanat minden releváns mozzanatára rá kell világítani. Teljes fényerővel. Azon az áron is, ha ez meghiúsítja az esküvőt. Ami egyszer megtörtént, nehogy a jövőben ismét megtörténjen. Mivel pedig a teljes fény kiűzi a sötétséget, idővel csökkenteni lehet a gyertyák számát. Hiszen már világosságra került minden, szűnik az éjjel, győz a fény. Logikus, nem?
Hillél szerint azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy a pozitív visszacsatolás jó esetben segíti a jellem fejlődését. A hibákból való tanulást. Szerinte nem kell egyszerre rávilágítani mindenre, mert már a kis fény is megszünteti a teljes sötétséget, hatására pedig számunkra egyelőre még láthatatlan változások indulnak el, és ennek következtében lesz egyre nagyobb a fény. Szerinte meg kell adni az esélyt a dolgok jó irányba való változására. Naponta eggyel több gyertya, míg teljes fényben nem ragyognak a dolgok. Logikus, nem?
Nem minden realista ember pesszimista
Az élet nem statikus. Mi is folyamatosan változunk. Hatóképességünk növekedése vagy csökkenése folyton váltja egymást, sokszor a környezeti visszacsatolás direkt hatására. Még az állandónak tűnő, kiegyensúlyozott időszakok is a változás jegyében telnek: a fa ágai megőrzik pillanatnyi formájukat, de idővel egyre vastagabbak lesznek. Jó vagy rossz szokásaink minél inkább rögzülnek, annál inkább befolyásolják jó vagy hibás jellemünk szilárdságát, idővel pedig sikereinket vagy bukásainkat okozhatják. A kiegyensúlyozott fa az orkánnak is ellenáll.
A pesszimista emberek közismert hárítása („Nem pesszimista vagyok, hanem realista”) nem veszi figyelembe azt a nyilvánvaló tényt, hogy másokkal szemben nagyjából mindenki realistának gondolja magát. Továbbá azt sem veszik észre sokszor, hogy nem minden, magát realistának tartó ember pesszimista. Vannak olyan realisták is, akik nem pesszimisták. Sőt.
Elvégre mit tesz realistának lenni? Minél több releváns tényt és ezek összefüggéseit ismerni. Eltekintve attól, hogy sokaknál már az is hit kérdése, hogy mi számít relevánsnak egy adott témában, a történések valószínűségét az ember alapvetően három tényező segítségével kalkulálja: 1. a rendelkezésére álló statisztikák 2. a természettörvények ismeretének mértéke és 3. intuíciója alapján. Ezekre támaszkodva hiszünk vagy nem hiszünk valaminek a valószínűségében. Ezek alapján vagyunk „pesszimista realisták” vagy „optimista realisták”.
Sámmáj és követői szerint az első napon meg kell gyújtani mind a nyolc gyertyát, aztán minden nap eggyel kevesebbet. Hillél követői szerint pont fordítva: az első nap csak egyet, aztán kettőt, és így tovább.
Az élet legsötétebb órájában gyújts egy gyertyát – sugallja ez utóbbi felfogás. Elég, ha csak egy apró pozitívumot is találsz a legsötétebb körülmények között. Annak fényére irányítsd figyelmedet, ne pedig a körülötted lévő sötétségre, és a változás már el is kezdődött. Benned először, de általad már körülötted is. Így növekszik majd a fény, újabb gyertyák gyúlnak meg, és egyre fényesebben ragyog fel az élet világossága.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
