Kezdőlap Címkék Hanuka

Címke: hanuka

Megújulás

A zsidó hagyomány azt tanítja, hogy amikor Ádám, az első ember, észrevette, hogy az éjszakák egyre hosszabbak és a nappalok egyre rövidebbek,...

Az utolsó hasmoneus király és Heródes

A Jeruzsálemben i. e. 40-től uralkodó Matitjahu Antigonosz három év rapszodikus küzdelem után alulmaradt a trónért vívott harcban. A hanukai történetben szereplő...

Két történet karácsonyra és hanukára

Lehetséges, hogy végül győzünk, és közös társadalom lesz itt az ország valamennyi állampolgára számára. December 24....

A csoda főszereplője

Látom a megszentségtelenített Templomot, de nem látom a hanukai csodatörténet főszereplőjét. Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjében van egy...

Hanuka – miről szól valójában?

A válasz természetesen attól függ, kit kérdezünk. A vallásos zsidó szerint elsősorban az olaj csodáját jelenti a hanuka, a...

Megünnepeltük a hanukarácsonyt

Kibuc galujot Pardesz Hana-Karkurban Megünnepeltük a hanukarácsonyt. Nyüzsi volt. A többieknek nem ez az első alkalom, hogy így...

Hanukai fánkozás és nyitott Izraelinfo szerkesztőségi ülés

Az Izraelinfo szerzői a közönség számára nyitott, hanukai fánkozással egybekötött szerkesztőségi ülést tartanak a HaMoadon klubban. Napirenden: – látogatói statisztikák bemutatása – anyagi helyzetünk – régi/új/jövőbeni sorozatok, melyekhez...

Hanukai fánkinfo

Ellátogattunk néhány szufganiotos helyre, sőt meg is kóstoltuk a hanukai fánkokat, így talán könnyebb lesz a ti választásotok. Íme az eredmény:

Fánk futurológia

Nézem a hanukai fánkdömping kínálatát: Szürreális vizuális költemények. Az amcsi ízléstelenség és a keleti bazár-világ metszéspontjáról. Szerencse, hogy nem vagyok édesszájú, így...

Karfiol, karfiol, karfiol

Izraelben nem csak a humusz nemzeti étel, hanem – akár hiszitek, akár nem – a karfiol is. Sokféleképpen készül, ez a recept...

Ki nem alvó fény

A fény ünnepe? Nem annak indult, de a többségében szekuláris zsidóság ma leginkább így ünnepli a Hanukát. Napjainkban relatíve kevesen hisznek a csodában. Így marad...

Hanukai “Tombol a lájk” nyereményjáték

Az Izraelinfo követője vagy a Facebookon? Hanukai "Tombol a lájk" játékunk keretében most megnyerheted a hamarosan megjelenő #Izrael70magyar című könyvünk egy példányát. Az ünnep bejövetelekor, vagyis...

Karácsony – a másság makacs őrizete

Ma van karácsony, illetve az este, amit én karácsonynak szoktam nevezni. Most is állítunk karácsonyfát, melyet Hanna ilyenkor kuriózumként szokott mutogatni az osztálytársnőinek, milyen...

Ortodox apa és fia vs szekuláris apa és fia

Ortodox apa és fia Apa, a Makkabeusok hogyan győzték le a görögöket? Isten segítségével (Beezrat HaSem). Tehát nem a Makkabeusok győztek? Ők csak a katonák voltak. HaSem segítette...

Ünnepi leltár

Egész nap lázasan készültünk az első gyertya meggyújtására, a szó legszorosabb értelmében. A helyzet sokkal jobb volt, mint egy nappal korábban, látszott, hogy ez...

Szefárd fánk, a bimuelo vagy levivot

Végre itt a hanuka! Tudom, tudom ez egy kis nemfontosünnep, és tiszta igazságtalan, hogy egy nap szünet sem jár vele, pedig olyan szép ünnep...

Chanuka itt-ott

December 12-20-ig minden este fellobban a láng, mosolyt csal az arcokra a fény, fánktól, lángostól ragacsos ujjainkkal pörgetjük a szövivont és szemérmetlenül nyerjük el...

Hanukai kaviáros latkesz, avagy latkesz Demidoff

Ha hanuka, akkor latkesz, illetve tócsni, lapcsánka, kremzli, rösztike stb. ki milyen néven szereti. Én sokáig nem rajongtam a latkeszért, aztán cukkinis formában szerettem...

Hadat üzent a hanukai fánknak az egészségügyi miniszter

A hagyományos, finom, de egészségtelen és hizlaló hanukai fánkok ellen szólalt fel az egészségügyi miniszter Izraelben. "Arra kell nevelni a gyerekeket, a fiatalokat, hogy minél...

Hanukai programajánló 2016

Kaja Hanukakor olajjal készített ételeket eszünk. Butítva: fánkot minden mennyiségben. Fánkot a munkahelyen, az iskolában, otthon és az utcán. Fánkot a Roladinban, fánkot a Burger...

Mi hanuka igazi csodája?

A Kassáról előbb Amerikába települt, majd 1970 óta Izraelben élő Birnbaum Ervin a Netanján lévő Bét Jiszrael zsinagóga szellemi vezetője. A New York-i Zsidó...

Idén hanukarácsony lesz!!!

Idén december 24-ére, szentestére esik hanuka első napja, igazi hanukarácsony lesz. Szerte a világon készülődnek a 111 év alatt ötödszörre előforduló közös ünneplésre, melynek számos...

A hanukai csoda mint lehetőség

A 20. századi német szociológus, Max Weber szerint a modern kori életünk megsínyli a csodák hiányát („Entzauberung“). A korábbi generációk még olyan világban éltek,...

Elhallgatott győzelem

"A meglepő katonai győzelmet, amely révén 400 év után először lett a zsidóknak ismét független országa, bölcseink nemes egyszerűséggel elhallgatták. Miért?" A hagyomány szerint igen érdekes...

MOST NÉPSZERŰ

LEGFRISSEBB