Szivárvány latkesz

Ha az embernek diétát kell tartania, abba sajnos nagyon kevés latkesz és fánk fér bele Hanukakor (meg máskor is). Viszont hála Is*ennek nem csak krumpliból készülhet a latkesz, hanem bármilyen más zöldségből, a szivárvány bármely színében. Az elkészítési metódus nagyjából azonos, csak a krumplit helyettesítő alapanyag változik.

Piros latkesz – 2 nagy céklát finom reszelőn megreszelek, a levét kinyomkodom, 2 evőkanál liszttel, 1 evőkanál zsemlemorzsával, 1 kis csokor friss kaporral, 1 tojással, sóval és kis borssal összekeverem. Mintegy 15 percet állni hagyom, majd forró olajban megsütöm mind a két oldalán.

Fehér latkesz – 1 nagy zellergumót finom reszelőn megreszelek, 2 evőkanál liszttel, 1 evőkanál zsemlemorzsával, 1 tojással, sóval és kis borssal összekeverem. Mintegy 15 percet állni hagyom, majd forró olajban megsütöm mind a két oldalán.

Lila latkesz – 1 kisebb fej lilakáposztát finom reszelőn megreszelek (vagy késsel egészen apróra vágom), 2 evőkanál liszttel, 1 evőkanál zsemlemorzsával, 1 tojással, sóval és kis borssal összekeverem. Mintegy 15 percet állni hagyom, majd forró olajban megsütöm mind a két oldalán.

Narancssárga latkesz – 4 közepes répát finom reszelőn megreszelek, kinyomkodom a levét, majd 2 evőkanál liszttel, 1 evőkanál zsemlemorzsával, 1 tojással, sóval és kis borssal összekeverem. Mintegy 15 percet állni hagyom, majd forró olajban megsütöm mind a két oldalán. Lehet sütőtökből és édesburgonyából is narancssárga latkeszt készíteni.

Zöld latkesz – 1 nagy csokor mángoldot felvágok közepesen nagy darabokra, és kis olajon fokhagymával megdinsztelem, majd a kihűlt zöldséget 1 evőkanál zsemlemorzsával, 1 tojással, sóval és kis borssal összekeverem. Mintegy 15 percet állni hagyom, majd forró olajban megsütöm mind a két oldalán. Zöld latkesz készülhet hasonló eljárással kelkáposztából, valamint világoszöld cukkiniből, de már készítettem konzerv kelbimbóból is – elképesztően finom volt.

A latkesz mellé az észak-amerikaiak almaszószt esznek, de az én kedvencem tejföllel, esetleg feta habbal: 100 gr feta sajtot felverek 100 gr vajjal, egy teáskanál citromhéjjal, és rengeteg friss kaporral. Tudom, őrültségnek hangzik, de működik, egy jó robotgép kérdése az egész.

Olajban sült karfiolsaláta

Ezt az elképesztően finom karfiolsalátát épp a lakásunkkal szemben lévő humuszbárban árulják, és mivel ha nem muszáj, nem sütök semmit olajban, leginkább ott szoktam megvenni.

Borzasztóan egyszerű az elkészítése, nem is kell hozzá sok minden: 1 fej karfiol kis rózsákra szedve, olaj a sütéshez, só, bors, 2 egész citrom leve, 1 gerezd fokhagyma összenyomva és 1 nagy csokor petrezselyem.

Amíg a karfiol sül az olajban, a citromlevet, sót, borsot, fokhagymát és a finomra vágott petrezselymet összekeverem, és a lecsöpögtetett, de még forró, aranybarnára sült karfioldarabokat beleszedem ebbe a citromlébe. Köretnek, humusszal, grillezett csirke mellé, vagy csak magában, thinával (tahini), vagy friss joghurttal tálalom.

Rántott uborka

Igen, jól olvasta mindenki– uborka. Méghozzá nem is sima, hanem savanyú uborka! Ha igazán különleges és egy kicsit felnőttebb dolgot szeretnénk olajban sütni, akkor a deep fried pickles, azaz rántott savanyú uborka tökéletes sörkorcsolya.

Ezúttal nagyobb, megtermett, minimum hüvelykujjnyi uborkákra lesz szükség, amelyeket kb. 1-2 cm vastag karikákra vágom, hagyományos módon lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatom, és a karikákat forró olajban megsütöm. Majonéz, ketchup és chipotle szósz keverékébe mártogatva a legjobb.

Chips

A chips alapvetően krumpli, de ahogy a latkesz is készíthető rengeteg zöldségből, úgy a chips is remekül feldobható, ha más zöldségekkel keverjük. A édeskrumpli, vagy zeller hasábokban is jó, viszont a sárga- és fehérrépa, valamint a cékla hajszálvékonyra gyalulva a legjobb chipsnek megsütve – és talán egy kicsit egészségesebb is, mintha krumplit ennénk.

Ha igazán jó ropogós chipset szeretnénk, akkor fontos a legyalult zöldségeket konyhai papírtörlőn alaposan megszárítani, mielőtt a forró olajba dobnánk. Amikor megsült, gyorsan le kell csöpögtetni a felesleges olajat, és egy nagy tálba önteni. Semmiképp ne szedjük rá a következő adagot, mert szottyos lesz. Sózni is akkor érdemes, mikor a kész chips kicsit már kihűlt.

Corn dog

Ha valaki mégsem ilyesmire vágyna, nagyszerű hanukai vacsora lehet a corn dog. Ennek az ételnek az elkészítéséhez sem szükséges a francia kulináris akadémián szerzett diploma, viszont valószínű, hogy ahol bármilyen korú gyerekek vannak, ott hatalmas sikert lehet vele bezsebelni.

A hozzávalók 16 virslihez elegendőek, tehát 16 hurkapálcika is szükséges. És amitől corn doggá avanzsál a virsli, az a tészta, amibe mártani kell: 128 gr sárga kukoricaliszt, 128 gr fehér liszt, 32 gr cukor, 125 ml (növényi) tej, 1 tojás, 4 evőkanál sütőpor, só, bors.

A tészta hozzávalóit simára keverem, és egy pohárba töltöm. A virslikbe beleszúrom a pálcikát amennyire csak lehet, de maradjon ki a végén kb 5 cm, hogy meg lehessen majd fogni. Belemártom a tésztába, és forró olajban kb 10 perc alatt aranybarnára sütöm.

A virsli egyébként helyettesíthető mozzarellával, cheddarral vagy füstölt sajtrudacskával is.

Rántott csoki

Ha már így benne vagyunk a corn dog sütésben, akkor jöjjön valami édes végre. A corn doghoz hasonló módon készül: a hurkapálcikára tűzött csokit tésztába mártva forró olajban kisütjük.

A tészta majdnem azonos, csak édesebb: 128 gr sárga kukoricaliszt, 128 gr fehér liszt, 64 gr cukor, 125 ml (növényi) tej, 1 tojás, 4 evőkanál sütőpor, egy csipet só. Lehet Bounty-t, Milky Way-t, Marsot, Snickerst, vagy bármilyen más, állagában és méretében hasonló csokit kisütni.

A siker garantált, mindenki arcáról letörölhetetlen lesz az olvadt csokoládés boldog mosoly. Persze óvatosan, hiszen kisebb cukorsokkot okozhat a rántott csoki fogyasztása.

Churros

Ez a mexikói édesség is tökéletes hanukára. Ugyan kicsit bonyolultabb az elkészítése, de megéri. Először is egy úgynevezett égetett tésztát készítek. Ez csak elsőre hangzik nehéznek, nem kell tőle megijedni. Egy jó minőségű lábos, egy kézi habverő, pontosan kimért alapanyagok és egy kis odafigyelés a titka.

A hozzávalók: 128 gr víz, 6 evőkanál vaj, 2 evőkanál cukor, 128 gr finomliszt, 1 teáskanál vaníliakivonat, 2 tojás, 1 nagy csipet só.

A vizet, a vajat és a cukrot egy mélyebb, vastag aljú lábosban forrásig melegítem. Ekkor leveszem a tűzről, folyamatos keverés mellett hozzáadom a sót és a lisztet, és simára keverem. Körülbelül 10-15 percig kell keverni, hogy tökéletes állagú legyen. Félrerakom, hogy kézmelegre hűljön (nem szabad hűtőbe tenni). Amikor már elég hideg, hozzáadom a tojásokat, és addig keverem, amíg homogén, sima állagú tésztát nem kapok. A kész tésztát habzsákba töltöm, és forró olajba kukacokat nyomok belőle, amelyeket aranybarnára sütök. A megsült churrost fahéjas cukorba forgatom, csoki vagy karamellszósszal tálalom.

Beteavon és Hág Száméah!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.