Kibuc galujot Pardesz Hana-Karkurban

Megünnepeltük a hanukarácsonyt. Nyüzsi volt. A többieknek nem ez az első alkalom, hogy így összejönnek ilyenkor, már mindenki tudta mit hoz, és mennyit. 

Töltött káposzta, tatár bifsztek, bejgli, rakott krumpli és körözött, töpörtyűkrém és halászlé… Majdnem minden, amit itt az ember csak különleges alkalmakkor csinál (azért valami főzelék is lehetett volna a csülök mellé…).

Volt tokaji aszú, pálinka és forralt bor is, tehát minden, ami egy jókedvhez kell. Jöttek a gyermekeik is, nagy meglepetésemre, hiszen az enyéim is ilyen idősek, és felém sem néznek már, nemhogy elmenni velem valahová… Ja! hogy ők együtt jártak magyar iskolába! Mert itt ilyen is van…

Jöttek Tel-Avivból, Modiinből ,Beer Sheváról… Mintha csak átugrottak volna a szomszédból…

Találkoztam újságíróval, festővel, edzővel, tanárral és orvossal, rendezővel, játékvezetővel, állatorvossal, lakásügynökkel, gyógytornásszal, reptéri munkással, bankhivatalnokkal, bolti eladóval, nyugdíjassal, új bevándorlóval, masszőrrel, óvónénivel, műbútorasztalossal, minőségellenőrrel, idegenvezetővel, és még sok mindenki mással. Tele voltunk témával, humorral… és akkor egyszer csak rádöbbentem, hogy ez a társaság magyarhonban sosem jöhetett volna össze. 

Más körökben mozogtunk volna. Nincs az a hanuka, vagy karácsony, ami össze tudott volna bennünket ott csődíteni. Nem vagyunk családtagok sem! 

De egy helyről jöttünk, és egy helyen vagyunk.

És mi is az a kibuc galujot?

Ez.