Izrael kormánya egymillió koronavírus elleni oltóanyaggal segíti az ENSZ által támogatott COVAX-programot.
Jair Lapid külügyminiszter közölte, hogy AstraZeneca vakcinákat ajánlanak fel, melyeket a következő hetekben már át is szállítják. A politikus azt is elmondta, hogy ez a döntés része volt annak a kezdeményezésnek, hogy Izrael megerősítse kapcsolatait az afrikai országokkal.
Örülök, hogy Izrael hozzájárulhat és partner lehet a világjárvány felszámolásában – fogalmazott a külügyminiszter, aki arról is informált, hogy a vakcinák az afrikai országok közel egynegyedéhez jutnak el, bár nem részletezte, hogy mely államokba kerül az oltásokból.
Izraelt szoros kapcsolat fűzi számos afrikai nemzethez, köztük Kenyához, Ugandához és Ruandához. Izrael tavaly Marokkóval és Szudánnal is kapcsolatokat létesített az Egyesült Államok által közvetített megállapodássorozat részeként.
A COVAX egy globális kezdeményezés, amelynek célja, hogy koronavírus elleni oltóanyagot biztosítson azoknak a nemzeteknek, amelyek túl szegények ahhoz, hogy megfelelő mennyiségben beszerezhessék őket. A gazdagabb országok vásárolták fel a világ vakcinakészletének nagy részét, ami óriási egyenlőtlenséget okoz az oltáshoz jutás terén.
Az izraeli lakosság túlnyomó többsége Pfizer-vakcinával van beoltva, de kisebb mennyiségben Moderna és AstraZeneca is van a készleten. Az év elején több kritika érte Izraelt, amiért nem osztott meg a készleteiből eleget a palesztinokkal.
Izrael azóta több tízezer palesztint oltott be, akik Izraelben és a telepeken dolgoznak, a palesztinok pedig a COVAX-tól és más forrásokból szereztek be vakcinákat.
Izrael októberben megkezdte az AstraZeneca vakcina elérhetővé tételét azok számára, akik nem tudnak mRNS-technológián alapuló oltást felvenni.