Zenész vagyok. A minap vegyes, arab-zsidó zenét játszottunk egy vegyes arab-zsidó zenekarral a gyönyörű arab-zsidó Jeruzsálemben. A koncert hatvan perce alatt arab nyelvű klasszikusokat kevertünk a szefárd zsinagóga liturgiájával, a dallamaink nyomán ledőltek a kultúrákat elválasztó falak, egy órára megvalósulni látszott a békés együttélés, a kölcsönös megismerés, satöbbi, satöbbi.
Ugyanezekben a percekben, néhány kilométerrel arrébb, Ramallah központjában kis híján halálra lincseltek két Breszlev-haszidot, akik véletlenül betévedtek autójukkal a palesztin városba. Az autójukat az összegyűlt tömeg felgyújtotta, ők csodával határos módon menekültek el, és végül a palesztin rendőrség adta át őket az izraeli katonáknak a város határában. Annyi volt a bűnük, hogy szemmel látható módon zsidók voltak.
Ahogy a koncert utáni eufóriában kiléptem az utcára, és a telefonomon megláttam hírt, a művészet fölöslegessége ötlött az eszembe. Aki látott már Breszlev-haszidokat, talán tudja, a zenével, énekkel, tánccal keresik a boldogság micváját, a közeledést istenhez. A feldühödött tömegből mégsem a művészet ereje, vagy az isteni beavatkozás, hanem egy palesztin és egy izraeli fegyveres testület együttműködése mentette ki őket. Ezek a fegyveresek, mint én is a hangszeremen, éveken át gyakoroltak a fegyvereikkel, az együttműködésük sem spontán, hanem előre lejátszott módon jött létre, kicsit úgy, mint a mi koncertünk. Csak ők aznap megmentettek két életet. Csináltam-e én aznap valami hasznosat? Hát, nem is tudom…
A kilencvenes években alkalmam volt egy másik Jeruzsálemi vegyes arab-zsidó zenekarban muzsikálni. A zenekar zsidó tagjai között volt frissen leszerelt misztárev, magát palesztin suhancnak megjátszó, a zavargásokban elvegyülő, a hangadókat ártalmatlanító civil ruhás, fegyvertelen katona. Ennek a misztárevnek olyan jól sikerült a vegyülés, hogy egy akció során egy zsidó telepes le is lőtte. I never miss a moving target – szabadkozott később a vizsgálat során az amerikai telepes. A katona túlélte, az orvosok kiszedtek belőle pár golyót, egyet a gerince közelében békesség kedvéért benne hagytak, ott van évtizedek után is, időről-időre megdöbbenve értesíti róla egy-egy röntgenorvos. A zenekarban már a legnagyobb egyetértésben muzsikáltunk arab kollégáinkkal, annak tudatában, hogy valami nagyon hasznos dolgot cselekszünk.
Egy nap meghívást nyertünk a rangos Festival Israel-re. Itt kezdődtek a problémák. Az egyik arab muzsikus sajnálkozva bejelentette, hogy ezen a fesztiválon politikai okokból nem játszhat, a mestere sem nézné jó szemmel, a családja, barátai sem támogatják ebben, de ne izguljunk, nem hagy minket cserben, hoz egy helyettest, akinek nincsenek fenntartásai, ráadásul még nála is jobb zenész. Lázasan készültünk a fesztiválra, a próbák alatt jól összebarátoztunk a helyettessel is, tényleg nagyon jó zenész volt, és arany pofa.
Két nappal a fellépés előtt jelentette csak be, hogy kénytelen meghajolni a nyomás alatt, ami a családja, a barátai, és a mestere irányából nehezedik rá, és ő sem tud jönni a fesztiválra. Hozott ugyan helyettes ő is, de az idő rövidsége miatt az már nem tudott rendesen felkészülni. Zöldfülűként így láthattam közvetlen közelről, hogyan vallott kudarcot a művészet ereje a palesztin mester, a rokonok, a haverok, befolyásával, a konszolidáció elutasításával szemben.
Negyed évszázaddal később már tudom, a politikai, erkölcsi meggyőződést, a közvetlen környezet befolyását még gyakran a puszta tények sem tudják megváltoztatni, nemhogy holmi zene, tánc, vers, vagy színház. A művészet semmi másra nem jó, csak szórakoztatásra. Nem változtat az égvilágon semmin, legjobb esetben is csak megerősít bennünket már meglévő nézeteinkben. Miért van akkor az, hogy mégis ugyanazzal az izgalommal vágok bele egy új vegyes arab-zsidó zenei projektbe? Miért reménykedem, hátha pont most fog történni valami?
…és történt is, lapzárta után érkezett a hír, hogy Ciszjordániában lelőttek egy jesiva tanulót. Egy huszonöt éves, egy gyermekes családapát. Támadója nem ismerte. Azért ölte meg, mert szemmel láthatóan zsidó volt. Nyugodjon békében.
zeneszerző, előadó, a Besh o droM egyik vezetője, Eyal Golan szólistája, Izraelben él
