Palesztin terroristák megöltek egy izraelit Ciszjordániában

A sérült autó Homes közelében, csütörtök este – Fotó: Ihud Hatzalah szóvivő

Egy embert megöltek, kettőt pedig megsebesítettek azok a palesztin merénylők, akik egy kocsiban utazó izraeliekre támadtak csütörtökön Ciszjordánia északi részén – közölte Beni Ganz izraeli védelmi miniszter, és ígéretet tett arra, hogy újabb katonákat és rendőröket vezényelnek Ciszjordániába az erőszak megelőzésére.

A biztonsági erők elcsípik majd az elkövetőt” – fogalmazott Ganz újságíróknak. A halálos áldozat a 25 éves Jehuda Dimentman, akit egy mentőorvos megpróbált újraéleszteni, de már sikertelenül. A hadsereg megkezdte a sebesültek ellátását és hajtóvadászatot indított a tettesek után.

Yehuda Dimentman, az áldozat – Fotó: családi kép

A merénylet Chomes zsidó telep mellett történt Ciszjordániában. Az áldozat Savei Somron zsidó telep jesivájában tanult.

A Gázai-övezetet irányító Hamasz palesztin szélsőséges szervezet üdvözölte a csütörtöki támadást, de nem azonosította magát elkövetőként. Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában rendszeres az erőszak izraeliek és palesztinok között, az utóbbi időben azonban az erőszakos cselekmények megszaporodtak. Chomes volt egyébként az egyik olyan ciszjordániai zsidó telep a négy közül, amelyet az izraeli hadsereg kiürített, amikor 2005-ben kivonult a Gázai-övezetből.

Az izraeli média szerint azonban zsidó telepesek még mindig járnak oda a környező telepekről. A Jewish Telegraphic Agency (JTA) hírügynökség egyik szerdai jelentése éppen azt összegezte, hogy az idén csaknem 50 százalékkal megnőtt a zsidó telepesek által palesztinok ellen elkövetett támadások száma. A Háárec című izraeli lap szerint az idén telepesek 135 esetben támadtak meg palesztinokat kővel, míg 2019-ben csak 90 erőszakos támadást követtek el.

A The Times of Israel csütörtöki száma Jair Lapid izraeli külügyminisztert idézte, aki az amerikai Atlantic című folyóiratban megjelent interjújában a zsidó telepesek erőszakos cselekményeit minősítette. “Folt Izraelen” – fogalmazott Lapid, és zéró toleranciát ígért a telepesek szélsőségesei ellen.

A Homes melletti lövöldözésben megsérült izraeliek autója – Fotó: a ZAKA szóvivője

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.