Egy bontásra ítélt Tel Aviv-i ház 24 lakásába fiatal alkotók költöztek, de nem azért, hogy ott berendezkedjenek, hanem azért, hogy a ház helyiségeit műtárgyakká alakítsák, egy tiszavirág életű, 10 napig nyitva tartó múzeummá. Aztán minden eltűnik majd, a művek is és a ház is.
A pop-art eredetileg az ötvenes évek Amerikájában született, és ironikus reakció volt a fogyasztói társadalomra. Egy kicsit mosolyogtunk, a konzumálás pedig azóta is köszöni jól van. Sosem volt még ilyen pompásan.
A pop művészet mai változata agresszívebben lép elénk, de az irónia maradt.
A múzeumépületek csendje helyett az utca zajában tenyészik.
Graffitik, ordítanak ránk a falakról, és most – pop up! – felugranak a lakásainkba is, átrendezik, átfestik, szétdúlják, lázálmokkal, torz tréfákkal, tarka víziókkal, dekoratív szeméttel zsúfolják tele.
Pedig lakhelyünk szentsége felértékelődött a covid alatt.
Szakrálisak lettek a járvány tárgyai, maszkokkal, tisztítószerekkel, játékokkal, a csomagküldők gönygyölegeivel, szobanövényekkel zsúfolódtunk össze, és a monitorainkba költözött a külvilág. Ugyanúgy konzumáltunk, kommunikáltunk mint előtte, de most ha akartunk volna sem tehettük volna máshogy.
Soha nem éreztük még a lakótereinket ennyire szűknek.
A fantáziának pompás terep volt ez a ránk zárt néhány köbméter, néhány hónap. Abszurd lett a magától értetődő vízió lett a valóság.
A Pop-up Múzeum TLV 3 koncepciója éppen erre épült.
Adott egy tipikus izraeli, városi épület, Tel Avivban: két lépcsőház, négy emelet, 24 lakás, és adott a projektre jelentkező 150 művész. Elosztották a kiürített épület helyiségeit, és innentől beköltözött a lakásokba a pop művészet gesztusvilága, amit most a covid-korszak ihletett, indukált.
Maguk a szobák, a konyhák, a folyosók, a mellékhelységek váltak műalkotássá.
A kiállítást több ezer ember tekintette meg.
Bent sétáltunk az installációkká változott beton kockákban, amelyek nemrég még családok otthonai voltak. Ismerős tárgyak és meglepőek köszöntek ránk. Étkészleteink a plafonon sorakoztak, halak úsztak keresztül a falakon, fák ága törte át a szekrényeket, LSD-trip lett a gyermekszoba, a wc-tartály egy meztelen szív és zoom meeting az Utolsó Vacsora.
Harsány monokróm és rikító tarkaság, mosolygós derű és riasztó vigyor, pátosz és blaszfémia, személyes tereink rendje és káosza.
Butáskodás és filozófia.
Az épületet a Rothstein Group – Tel-Aviv egyik vezető városmegújításra szakosodott cége – ajánlotta fel a 10 napig nyitva tartó kiállítás céljaira.
Az épületet ezek után szerkezetig szétverik majd, hogy a város újjáépítési támogatásával, lakói egy korszerűbb épületbe térhessenek vissza.
A művek pedig eltűnnek majd a semmibe, a felugró szorongással és iróniával együtt, ami létrehozta azokat.
A kiállítás február 11.-ig látható.
Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
