Feltűnt az Izraelben élőknek, hogy két nappal a téli hideg után rögtön itt a nyári hőség? Bibliai magyarázattal szolgálunk. A mi régiónkban itt a Közel-Keleten valójában csak két évszak van – nyár és tél –, ahogyan a Teremtés könyve mondja: „Amíg csak Föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka”.
A tavasz (aviv – אָבִיב) szó már a Bibliából is ismert, és valószínűleg közel áll az אֵב (ev) szóhoz (az ibo – אִבּוֹ hangzással, mint a “szíve mélyén”, lev libo – לֵב–לִבּוֹ). Az אֵב fiatal és üde növényt jelent, innen a fiatalság és frissesség is. Az אֵב szó kétszer szerepel a Bibliában. Az egyik helyen Jób azt kérdi: “Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?” (Jób könyve 8:11) és a következő versben azt feleli: “Alig hajt ki (עֹדֶנּוּ בְאִבּוֹ), és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb”.
A másik előfordulási hely az Énekek énekéből, Sara Levi-Tanai kedvelt dallamának köszönhetően talán ismertebb: “Lementem a diófás kertbe, hogy gyönyörködjem a zsendülő völgyben (בְּאִבֵּי הַנָּחַל)” (Énekek éneke 6:11).
Az אב”ב szógyök több sémi nyelvben közös, és mindegyikben növekedéshez kapcsolódó jelentése van. Például az amharában, a legtöbb etióp bevándorló nyelvében az אַבֶּבָּה abeba szó jelentése “virág”. Az etióp főváros neve, Addisz-Abeba jelentése “új virág”.
Ezekben a napokban, a peszach közeledtével a gyerekek Bilha Yafeh és Yedidia Admon régi dalát éneklik: „Megjött a tavasz, közeleg a peszach” (אביב הגיע פסח בא). De azokban az időkben, amikor először ünnepelték a peszachot, nem születhetett volna ilyen dal, mert a tavasz (aviv) akkor még nem évszakot jelentett. Ma szokás az évet négy évszakra osztani: nyárra, őszre, télre és tavaszra. Ez a felosztás az európai nyelvek felosztásának a hatása, ahol négy évszakos éghajlat jellemző. A mi régiónkban valójában két évszak van – nyár és tél –, ahogyan a Teremtés könyve mondja: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél (וְקַיִץ וָחֹרֶף), a nappal és az éjszaka” (1Mózes 8:22).
Az ősz (sztav – סְתָו) a Bibliában nem más, mint a tél – az esős évszak – szinonimája: „Nézd, vége van a télnek (הַסְּתָו), elmúlt az esőzés, elment” (Énekek éneke 2:11). A tavasz (aviv) eredetileg egyáltalán nem évszakot jelentett, hanem az érés vége előtti gabonát, mikor az még zöld és a magjai puhák. Így például a Kivonulás Könyve szerint az egyiptomi tíz csapásban a jégeső rongálta meg a termést: „A lent és az árpát elverte a jég, mert az árpa kalászban volt (כִּי הַשְּׂעֹרָה אָבִיב), a len pedig virágzott” (2Mózes 9:31). A tavasz szó azonban már a Bibliában is az idő kontextusában, a tavasz hónapja szóösszetételben jelenik meg: “Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napon át egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Aviv hónap (חֹדֶשׁ הָאָבִיב) meghatározott idején, mert az Aviv hónapban jöttél ki Egyiptomból” (2Mózes 34:18). A tavasz (aviv) hónapja az a hónap, amikor a gabona tavaszi állapotban van.
Az évnek Európában és a világ nagy részén elfogadott négy évszakra való felosztása héberül először a bölcsek idejében merül fel, azonban az évszakok neve nem ősz, tél, tavasz és nyár, hanem Tisrei korszak, Tevet korszak, Niszan korszak és Tamuz korszak (minden időszak, azaz évszak az azt nyitó hónapról kapja a nevét).
A szótárak szerint csak a középkorban – a spanyol bölcsek héberével – kezdték használni a tavasz (aviv – אָבִיב) szót a tél és nyár közötti évszak jelölésére, és ez a szó mai elfogadott jelentése is.
Érdekes megjegyezni, hogy a modern héberben két, tartalmában párhuzamos kifejezés találkozott egymással: a fiatalon elhunyt személyről – Jób verse alapján – elmondható, hogy „zsengén lett letépve/betakarítva” (nektaf beivo – נקטף באיבו), de – az európai nyelvek hatására – azt is mondhatjuk, hogy „napjai tavaszán hunyt el” (met beaviv jamav – מת באביב ימיו).
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
