Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

Slomo Jedidia, a grafikus és iparművész egész életét a héber kvadrátbetű ornamentikáján alapuló, egyedi stílusú zsidó díszítőművészet kifejlesztésének szentelte.

A századfordulón élő és alkotó nemzedék tagjaként magába szívta a korszak eszméit, köztük a nemzeti ébredést és a művészeti megújulást. Művészete is ezt fejezi ki, a zsidóság egyedülálló jellegzetességeit keresi, ezek a héber betű és nyelv, Izrael földje.

Slomo Jedidia és én – az első emlékek

Amikor megpróbáltam felidézni első találkozásomat Slomo Jedidia képeivel, megértettem, hogy születésem óta ismerem őket. Képei, személye, és mert beszéltek róla, jelenléte végigkísérte gyermekéveimet. Slomo Jedidia, avagy Sala bácsi mindig is a családunk tagja volt és az is maradt, mivel nagybátyám, Mordechai Avi-Shaul, az ismert tanár, pedagógus, költő és műfordító anyám, Dvora Gur-Arie–Erdős legidősebb bátyja Sala bácsi legidősebb lányát, Leát vette feleségül.

Mióta az eszemet tudom, mindig függött nálunk a falon legalább egy a képei közül. Egy különleges alkotása lakásunkat díszítette, valószínűleg ő maga ajándékozta anyámnak. Erre a képre jól emlékszem. A közepét egy mondat foglalta el, idézet az Atyák bölcsességéből (5. fejezet 15): „Minden szeretet, amely más dologtól függ, megszűnik, ha a dolog megszűnik; de ha nem függ semmitől, sosem szűnik meg.” Egyedi betűkkel pergamenre írva, a háttérben pedig két szív egymás mellett. A keretet különös, héber betűkből font indák díszítették.

- Hirdetés -

Ebben a képben engem nem a rajz, hanem a szöveg értelme érdekelt. Anyámtól kértem megfejtést. Nem adott részletes magyarázatot, én meg annyit értettem belőle, amennyit hétévesen megérthettem, és a dolog ennyiben maradt. De magamban újra és újra eltöprengtem a szavak értelmén. A kérdés végleg megválaszolatlan maradt, de az idézet az emlékezetembe vésődött, és szorosra fűzte a kapcsolatomat Sala bácsi, Slomo Jedidia betűivel.

1940 és 1944 között Jeruzsálemben éltünk, távol a család tel-avivi tagjaitól. A szünidőket Hagit húgommal rendszerint nagybátyámnál, Mordechai Avi-Shaulnál töltöttük, ahol boldogan találkoztunk idősebb unokatestvéreinkkel, Bruriával, Naamával és Saullal. Emlékszem, hogy néhányszor velük együtt meglátogattuk nagyszüleiket, Sala bácsit és Sosannát.

Az út a tel-avivi Kiriat-Szefer utcától a Bloch utcáig Givataim Borohov negyedében kimerítő volt. A Beit-Hamedidot, a brit mandátum idején a földmérési intézet (Izraeli Földmérő Központ) épületénél kezdődött, és a nagyszülők házához vezető meredek ösvénnyel ért véget.

Nyáron, szombatonként délben ott lépkedtünk a forró, süppedő homokban a jártunkban kitaposott ösvényen a német Szarona negyed kerítése és a sárgálló gabonaföldek között a Tel-Aviv–Petah-Tikva útig, a Bet-Lehem pékségig, melynek helyén ma a Jediot Ahronot című lap épülete áll. Onnan majdnem egyenesen vezetett az utunk a givataimi emelkedőn a Jedidia család domboldali kertkapujáig.

A kis kaputól a házig tartó nehezen járható szakasz felejthetetlen. Meredek emelkedő volt, egyik oldalán gyümölcsös, a másikon nyitott, tetővel fedett tároló a kerti szerszámok számára. A szerszámok között Sala bácsi kívánságára ott volt minden, amit csak az ipar nyújtott az erec-izraeli megújuló földműveléshez. Kifulladva értünk majdnem az utunk végére. Megbámultuk a tökéletes rendben szombaton pihenő eszközöket. Elcsigázva léptünk a házba, rávetettük magunkat a csapra, majd lerogytunk a ház vagy a kert egy hűvös sarkába. A kert többi csodáját, köztük a csodás zsidócseresznye-bokrot Naama unokanővérem mutatta meg nekem.

Megtanultam, hogy a szentek szentjébe, Jedidia nagypapa grafikusműhelyébe csak a legnagyobb óvatossággal léphetek be, kezem a hátam mögött, nehogy elfelejtsem, hogy nem szabad hozzányúlni a rajzokhoz, eszközökhöz, semmihez, ami az asztalon található. De kíváncsian néztem mindent, többek között az asztalra állított, rajzok másolására és nagyítására szolgáló szerkezetet, a pantográfot.

Az évek során elhalványultak ezek az emlékek, ám egy találkozás, mely majdnem hatvan évvel később, az 1990-es években történt, újra emlékezetembe idézte őket.

Lili Rotem Barsi Dorot kibucban él, de gyerekkorában, az 1920-as évek elején szüleivel a Jedidia család szomszédságában lakott Jeruzsálem óvárosában, a Wittenberg-házban, a Damaszkuszi kapu közelében. Egyik találkozásunk alkalmával, amikor közös emlékeinket elevenítettük fel a Jedidia családról, a következő történetet hallottam tőle:

1921-ben vagy 1922-ben egyik nap az arab szomszédok izgatottan gyülekeztek a főutcán, a Jedidia család utcára néző ablaka alatt. A csődület egyre nőtt, végül az óvárosi rendőrség, a brit hatalom képviselői is megjelentek. A felzaklatott tömeget nem sikerült lecsendesíteni; azt állították, hogy a ház lakói, azaz a Jedidia család lőfegyvert állított fel az ablakhoz közel, és minden járókelőt célba vesznek. A brit rendőrök késedelem nélkül a súlyos panasz végére akartak járni, és átvizsgálták a lakást.

És lám csak, a szóban forgó lőfegyver nem más, mint a rajzok másolására szolgáló készülék volt. Ahogy ott állt Slomo Jedidia rajzasztalán, az utcára néző ablak közelében, úgy nézett ki, mint egy automata fegyver, amely az utcán járókelők életét veszélyezteti. Hogyne lett volna zaklatott a tömeg? Nehezen lehetett meggyőzni az embereket arról, hogy amit lőfegyvernek néztek, az csupán egy rajzolókészülék. Napokig tartott, mire megnyugodtak a kedélyek.

A Lili Rotem Barsitól hallott emlék újra felidézte bennem a gyerekkoromból ismert ház képét: az író- és rajzeszközökkel, papírokkal, pergamenívekkel és -darabokkal zsúfolt munkaasztalt és azt a bizonyos rajzkészüléket, amit tilos volt megérinteni.

Slomo Jedidia életútja

Slomo Jedidia 1875-ben született Szentesen. Apja Seelenfreund Elazar Zeev Lajos Hakohen, anyja Weissburg Léni. Mintegy két évvel később apját dajannak hívták Szegedre, és a család odaköltözött. Tizenhat éves korában Szegedről Budapestre ment, hogy megkezdje művészi pályáját. Művészeti iskolába járt, majd nyomdákban és grafikusműhelyekben tanult és dolgozott. Később Rómában, Párizsban és Németországban folytatta tanulmányait, továbbképzéseken vett részt, tökéletesítette tudását.

Magyarországra visszatérve saját műhelyt nyitott Budapesten (Lehel utca 14. III. emelet). 1898 körül házasságot kötött Sosannával, aki szintén Weissburg lány volt. Művészeti folyóiratokban közölte munkáit, sokoldalú művészként és tanárként vált ismertté. Felkérték az 1903-ban felavatott új szegedi neológ zsinagóga díszítésének megtervezésére és kivitelezésére. Több önálló kiállítást rendezett, csoportos kiállításokon is részt vett Szegeden (1910) és Budapesten.

1921-ben családjával (feleségével, Sosannával, gyerekeivel, Leával és Jehudával és Lea fiával, Saullal) alijázott. Egy ideig a jeruzsálemi Wittenberg-házban éltek, ott is dolgozott. Lakása szombatonként nyitva állt a vendégek és a művészete iránt érdeklődők előtt. Később a Mea-Searim utca 120.-ban nyitotta meg a műhelyét Oholiab [Kivonulás, 31,6] néven.

A család hamarosan áttelepült Bet-Tulma mosavba (Arazim-völgy, a Jeruzsálembe vezető út mentén), felépítették a házukat a hozzá tartozó szántóföld és kert mellett. 1929. augusztus végén, az arab zavargások idején egy szombati napon felgyújtották a házukat, az épület leégett, és ami benne nem égett el – tervek, kész művek, felszerelés –, azt elrabolták. A család időben elmenekült: egy arab család, közeli ismerősök Lifta faluból a segítségükre sietett, kimentették és magukhoz vették, elbújtatták őket, megmentették az életüket.

1940-ben, miután éveket töltöttek bérlakásokban Tel-Avivban és Mocában, Slomo Jedidia és fia, Jehuda elhatározta, hogy Givataim Borohov negyedében telepednek le. Jedidia itt is, akárcsak Bet-Tulmában, megosztotta az idejét alkotómunkája és a gazdálkodás között.

1945-ben jelent meg Alef-bet nagypapa című könyve, melyben Slomo Jedidia mesékkel és rajzokkal mutatja be gyerekkorát és a héber betűkhöz vonzódásának kezdetét.

1947-ben feleségével együtt beköltözött a tel-avivi Javne idősek otthonába. A függetlenségi háború kezdetén, az egyiptomi légierő bombázásakor – lakói távollétében – szobájuk találatot kapott, és Jedidia számos alkotása megsérült.

1958-ban, nyolcvanegy éves korában elhunyt Sosana. Három évvel később, 1961-ben, Slomo Jedidia is eltávozott. Nyolcvanhat éves volt.

A héber betű útjain

Mi késztette arra Slomo Jedidiát, hogy a héber betűkkel foglalkozzon?

Az első találkozás a héber betűkkel minden gyerek életében meghatározó élmény. Haim Nahman Bialik leírta a héderben töltött első napjait, és Izhar Smilanski is elbeszélte első találkozását a betűkkel ötéves korában. Nagy izgalom kísérte Slomo Jedidia első találkozását is a betűkkel. A következő három epizód segít megérteni vonzalmát a héber betűkhöz: vizsgálta őket, és alkotásai részévé váltak.

Először is, kisgyerekként, még mielőtt a héderbe ment volna, apja, Seelenfreund Elazar Zeev Hakohen rabbi és dajan könyvszekrényéből emelte le a szent könyveket, és másolta, rajzolta belőlük a héber betűket. Alef-bet nagypapa című könyvében felidézi, hogyan húzta ki egyik könyvet a másik után a könyvszekrényből, miként tanulmányozta a betűket, és próbálta lemásolni őket egy papírra. Bátyja hívta fel apjuk figyelmét öccse tevékenységére, az apa megértette, ideje elvinni a gyereket a rabbihoz, hogy olvasni tanuljon. A gyerek öröme azonban csak addig tartott, amíg el nem kezdte tanulni az első betűket. Mert mindennél jobban az érdekelte, mit jelent a betűk neve: miért hívják alefnek az alefet, és miért bet a bet neve? Ezek a kutakodó kérdések nem voltak a rabbi ínyére, és a nézeteltérések válságig fajultak. Keserű sírások közepette küldték haza a gyereket, és ezzel be is fejeződött pályafutása a héderben.

A betűrajzolásról, az alef-bet tanulásáról, a Tóra és a többi szent könyv tanulmányozásáról apja biztos kezű irányítása alatt az említett könyvben ír:

Kivettem apám (nyugodjon békében) könyvszekrényéből egy könyvet, nézegettem a betűket, és lerajzoltam őket. Nem olyanok voltak, mint a bátyám könyveinek betűi, de nekem jobban tetszettek. […] Nem tudtam, miről szólnak. De amikor csak sikerült kiemelnem egy könyvet a helyéről, és találtam tiszta papírt és ceruzát, lehasaltam a padlóra, és rajzoltam a könyvben látott formákat.

És volt még egy esemény, amely hatással volt Jedidiára, és a héber írás felé terelte; ez budapesti tanulmányai alatt történt. Tizenöt-tizenhat éves lehetett, akkoriban hagyta el a szegedi szülői házat, hogy Budapestre költözzön, és megkezdje tanulmányait s tevékenységét mint „magyar rajzművész” – Mordechai Avi-Shaul kifejezését kölcsönözve. Ettől kezdve főként Budapesten élt, 1921-ig, amikor alijázott. A sokoldalú művész, Juhász Árpád rajz- és festőművész, folklórkutató állt annak a művészcsoportnak az élén, amelyhez Slomo Jedidia is tartozott. Gyakran találkoztak, és különféle témákat vitattak meg. Az egyik alkalomról így számolt be Mordechai Avi-Shaul a Slomo Jedidia, az eredeti héber rajzművész címmel 1947-ben megjelent írásában:

„Seelenfreund egyszer Juhász és hívei társaságában üldögélt egy összejövetelen. A különféle népművészeti stílusokról folyó vita hevében az egyik festő Seelenfreundhoz fordulva kijelentette: ’De nektek, zsidóknak, nincs művészetetek. Nem vagytok nép, így művészetetek sincs. És ebből következik, hogy képzőművészeti stílusotok sincs’.” A jelenlevők véleménykülönbsége kérdéseket vetett fel. „Mi a művészetük lényege? Melyek a stílusjegyei? Ezekre a kérdésekre nem érkezett válasz” – írja Avi-Shaul.

Seelenfreund hallgatott. A bántó kijelentés szíven ütötte. „Észrevétlenül otthagyta a társaságot, lelke mélyéig feldúlva és megbántva. Íme – morfondírozott –, megfosztják szellemi világától, anélkül, hogy látna helyette másikat. […] Gondolatai visszatértek a gyerekkorához: mi volt számára a zsidóság akkor?” Így ír róla veje, Avi-Shaul. Jedidia visszatért a hagyományhoz: ünnepek, zsinagóga, a szent könyvek apja könyvszekrényéből és a könyvek betűi, melyeket olyan sokszor és szívesen rajzolt. Apja magyarázatai fedték fel és őt elbűvölték a betűk nevei. Mikor pedig eljutott a szent szövegeket írókig, a kérdéseire is meglelte a választ: a zsidók művészete nem más, mint a héber betűk grafikája, a kalligráfia, mely generációkon át hagyományozódik. Ettől fogva „Jedidia régi kéziratok kutatásának, a betűk típusai, elemei és tulajdonságai tanulmányozásának szentelte magát”.

A betűk iránti érdeklődésének még egy forrása lehet: Slomo Jedidia felfigyelt arra, hogy a zsinagógában és az otthoni kegytárgyakon, a használati tárgyakon és a ruhadarabokon, legyenek azok gazdagon vagy szerényebben díszítettek, a héber feliratokon kívül nincs más jellegzetes zsidó díszítés. Régi héber kéziratokat kezdett tanulmányozni, és miután visszatért Magyarországra, változatlanul úgy látta, hogy a díszítőmotívumok lényegében helyi motívumok, melyekre az a népi kultúra hat, melynek körében az alkotók éltek. Ebből a felismerésből született a törekvése, hogy a héber díszítést minden zsidó otthonba elvigye. Ezt a szándékát felerősítette a szívét-lelkét kitöltő érzés: a zsidó nép nemzeti ébredése és Erec-Izrael szeretete.

Kifejezőeszközök és ábrázolások

Slomo Jedidia művészetét néhány központi, három fő csoportba sorolható motívum jellemzi: a szimmetrikus minták; az erec-izraeli természet, táj és állatvilág; a zsidó motívumok a kegytárgyakon és a héber betűk.

Ennek a felosztásnak alapján vizsgálom meg néhány alkotását.

Mint említettem, a mintázatokat alkotó betűk sokszor szimmetrikusan kapcsolódnak egymáshoz. A szimmetria számos mintázatban egytengelyű, azaz kétoldali, máskor két-, három- vagy négytengelyű.

Az Énekek éneke tekercsben például a bal oldali hasábot végig azonos, kétoldali szimmetrikus monogramok (egybefűzött betűk) díszítik. A monogramokat a lamed, a jud, a vav és a szó végi pe betűk alkotják. Vékony függőleges vonalaik lágyságot kölcsönöznek a mintának. A hasábon végigfutó, ismétlődő minta, akárcsak a vízszintes fríz az ókori görög építészetben, díszítősáv.

A kétoldali szimmetrikus motívum egy további példája a 94. zsoltárból vett idézethez készült díszítés. Itt a monogram elemei a jobb és a bal oldalon félkörívet, alul és felül csúcsívet, a kép négy sarkában az összefonódó betűk negyedívet formáznak.

Egy szukoti sátorba készült faliszőnyeg mintáját két tengelyen elhelyezkedő betűkapcsolatok alkotják. A minta végigfut a szőnyeg két hosszú és két rövid oldalán.

Háromtengelyes mintára példa Ruth könyve borítójának díszítése: itt egy hat részre osztott körben egy kalászokból kirajzolódó Dávid-csillag látható.

Négytengelyes, nyolc körcikkből álló díszítést találunk például Eszter könyvében. Első pillantásra négy motívumot látunk, melyeket szimmetriatengely szel ketté. Ha jobban megnézzük, észrevesszük a nun betűk alkotta párokat, melyeket a növények magházához hasonló szó végi nun betűk fognak közre. Akárcsak a többi alkotás esetében, a díszítősáv itt is szimbolikus, értelmezése függ a szemlélő képzeletétől is. Az üresen maradt részeket sin betűk töltik ki.

Jedidia egyik érdekes korai alkotásán nyolc cikkelyre osztott körformát látunk. Az illusztráció a Grafikai Szemlében jelent meg 1914-ben, majd nyolc évvel később egy izraeli irodalmi és művészeti folyóirat címlapján. A körformát körben elhelyezkedő, változó vonalvastagságú, ugyanabba az irányba dőlő lamed betűkapcsolatok alkotják. Minden betűkapcsolatba két összefonódó lamed került. Az egységes ritmus és irány, a betűk duplázása ütemes körtánc érzetét kelti.

Egy másik monogramban a kör területét három tengely osztja hat részre. Lamed és tet betűk váltakoznak szimmetrikusan. A vonalvastagság itt szinte azonos, ami az előző, dinamikus motívummal ellentétben stabilitást kölcsönöz a mintának.

A dinamikus motívum újabb példáját láthatjuk az Emlékek könyve belső címlapján. Itt egy vav betűkből és olajágakból kialakított minta fogja közre a központi motívumot. A betűk formája és felépítése hasonló – a vízszintes vonalak vastagabbak, mint az íves függőlegesek.

A betűcsoportokat a díszítősávban helyezte el, a dinamika érzete ebből adódik: lépcsőzetesen emelkednek rézsútosan, irányukat váltogatva. A vav formája emlékeztet egy érett kalász körvonalára. Mindez együttesen szélben ringó kalászok benyomását kelti a szemlélőben. A kalász mint szimbólum, aprólékosan vagy vázlatosan kidolgozva, Slomo Jedidia számos alkotásán visszatér, és más művészeknél is gyakori.

A Ruth könyvében csokorként összefogott gabonakéve látható. Fölül, a kalászcsokor közepén a Ruth név betűi mintha szalagból lennének fonva. Ha jobban megnézzük a rajzot, szembetűnő, hogy a gabonaszárakat és a kalászokat eltérő stílusban rajzolta meg: az előző jelképes, elnagyolt, az utóbbi részletesen kidolgozott, élethű.

A növényvilágból vett motívumok mellett az állatvilágból kölcsönzött elemekre is számos példát találunk Jedidia alkotásaiban. Ezek egy része világos és jellegzetes, míg mások rejtettek, utalásszerűek.

A Salamon Énekek éneke címlapján az állat- és növényvilág motívumainak egész galériáját találjuk. A szarvas tétovázik, a környezetében érzékelt mozgást vizsgálja, de lábát máris felemeli, kész a következő mozdulatra. A bárány a sarokban már megadta magát sorsának. A madarak fajtája felismerhetetlen, mesebeli, szimbolikus; mintha élénken, vidáman társalognának egymással.

Ugyanezen a borítón növények, érett gyümölcsök és virágzó virágok váltakoznak: emitt szőlő, alma, szétnyílni készülő gránátalma, amott rózsa vagy liliom szépsége teljében. A lamed, vav és jud betű ágai mintha az isteni sugallatot hoznák el a kertbe. Egészen más stílusban rajzolta meg a könyv címét. A betűk egyenes és íves, visszafogott körvonalai az egyszerűség és tárgyilagosság benyomását keltik. Díszítésük is egyszerű: vízszintes vonalas árnyékolás (sraffozás). A betűk koronájának két változata van: az egyik a szent könyvekből ismert apró díszítés, a másik kevésbé szokványos hosszúkás nyúlvány, a szarvas szarvára emlékeztet.

Az Eszter könyve díszítései között láthatunk egy sor griffet (két vagy több állat vonásaiból összegyúrt képzeletbeli lények); pávaszerű, betűkből formált lábakon járó madarakat, mindegyik páva soklábú, és a csőrében tartja az előző farktollát.

Az Eszter könyvében számos példát találunk zsidó hagyományhoz tartozó kegytárgyak ábrázolására is, ez gyakori Jedidia munkáiban. Ilyenek például a szöveghasábok közötti díszítősávok, melyek a talit csíkjait idézik.

Egy másik ábrázolt kegytárgy a tfilin. Az imakönyv belső címlapján egy kapu: két oszlop, küszöb és hagyma formájú boltív látható. Az oszlopokra jud betűk tekerednek, mint ahogy a tfilin szíja tekeredik a karra.

A tfilin ábrázolása a Hahaim folyóirat egyik címlapján is megjelenik (1922) – a cím betűit tfilinszíjhoz hasonlóan alakította ki.

A zsidó motívumok jelenléte Jedidia munkáiban egyértelművé teszi, mennyire hatott a hagyomány az életére, és érthető a törekvése: „feldíszíteni a zsidó otthont a jellegzetes héber díszekkel”.

Slomo Jedidia művészete és jelentősége

Azoknak, akik megkérdezik, mi vezetett arra, hogy időmet és erőmet Slomo Jedidia alkotásainak és életének szenteljem, személyes hangú magyarázattal tartozom.

Slomo Jedidia, mint már említettem, családom életének születésem óta része volt. Természetes tehát, hogy sok minden, ami hozzá fűződik, felkelti kíváncsiságomat.

Amikor tudomásomra jutott, hogy sok művének nyoma veszett a történelem viharaiban Izraelben és Magyarországon, arra gondoltam, fel kell kutatni, megőrizni azt, ami megmaradt. Ezeket a munkáit családtagoknál, barátoknál, ismerősöknél, múzeumokban és archívumokban találtam meg Izraelben és az Egyesült Államokban. A tény, hogy múzeumok és archívumok őriznek egyet-egyet vagy többet Jedidia munkái közül, megerősített abban, hogy munkásságát dokumentálni kell legalább fényképek segítségével, mielőtt még több darabnak nyoma vész.

Slomo Jedidia a nemzeti ébredés korában élt és alkotott, ami egybeesett a művészet és különösen a grafika megújulásával. A kvadrát héber betűkből készített egyedi díszítőmunkáit lelkesedéssel fogadták egyes zsidó körökben, és ez a korabeli sajtóban is kifejezésre jutott.

A zsidó kézművesség termékei, köztük kegytárgyak és dísztárgyak díszítésének tanulmányozása során megértette, hogy a motívumokat legtöbbször a környező kultúrából, illetve a helyi (vidéki és városi) tájból kölcsönözték. A kegytárgyak és a mindennapi tárgyak díszítéséhez használt jellemző zsidó motívumok kutatása volt művészetének egyik fő mozgatója, és innen eredt a kísérlete is, hogy jellegzetes díszítőstílust alkosson. Úgy látszik, a héber kvadrátbetűben találta meg, amit keresett.

Vajon sikerült-e ötvöznie művészetében a két legfőbb célját, a grafikusművészetet és a héber díszítés, illetve Izrael szeretetét és földjének művelését?

Úgy vélem, hogy igen. Slomo Jedidia valóra váltotta és műveiben ötvözte elgondolásait. A benne munkálkodó erők kifejezésre jutnak rajzai motívumaiban és tevékeny életében.

Elfogadás, értékelés, kritika   

A magyar sajtó figyelemmel kísérte Jedidia munkásságát. A vele foglalkozó írásokból kitűnik, hogy a szaksajtó, a művészeti folyóiratok értékelték munkáit. Az első méltatások keresztény magyaroktól érkeztek: barátaitól, ismerőseitől, művészektől és másoktól.

A zsidó közönség – asszimilánsok és ortodoxok is – kezdetben idegenkedtek művészetétől. Egy bizonyos F. (minden bizonnyal a szerkesztő, Jehuda Leib Hakohen Fischmann Maimon rabbi) így ír róla egy héber szaklapban (1921. augusztus 5.): „Honfitársai látták, csodálkoztak, és fejüket csóválták. A magyarországi zsidóság, amely annyira magyarnak tartotta magát, nem értette meg a célját. […] Jedidia (korábbi polgári nevén Seelenfreund) úr [erről] egyszerűen azt mondta: ’Először azt hitték, megbolondultam. Csak miután feléledt az antiszemitizmus, kezdték belátni, hogy én vagyok az, aki észnél van’.” Egyszóval az asszimilálódott zsidók nem értették, miért foglalkozik a héber betűkkel, de amint erősödött az antiszemitizmus – és vele párhuzamosan a zsidó nemzeti öntudat –, közelebb kerültek Jedidia művészetéhez, kezdték megérteni.

Talán az ortodox zsidók azért rettentek vissza, mert a szent nyelv és betű megcsúfolását látták munkáiban; azok pedig, akik elsősorban magyarnak tartották magukat, ódzkodtak az egyértelmű és jellegzetes héber-zsidó szimbólumok használatától.

Idővel az ortodox zsidó körök is megenyhültek. Nem egészen egy évvel azután, hogy a Jedidia család Erec-Izraelbe érkezett, Slomo Jedidiát bemutató elismerő cikk jelent meg Slomo Piley tollából a Hahaim című hetilapban (1922. május 11.). Ebben egyebek mellett ezt írja: „Sabatkor és ünnepnapokon műhelyét megtöltik a város minden részéről hozzá tóduló vendégek. Barátok, ismerősök és mások. Magabiztos pajeszos kis zsidók jönnek, tágra nyílt szemmel csodálattal telnek el, majd elégedetten távoznak.”

A következő esztendőkben a befogadás teljessé vált. Az 1920-as években róla írott cikkek, kritikák, vele készült interjúk szerint ezek voltak a különösen mozgalmas évek Slomo Jedidia életében.

Ma, csaknem száz évvel később mintha Slomo Jedidia neve feledésbe merült volna. Talán ez az írás és munkáinak szerkesztésemben összeállított, könyv alakban kiadott katalógusa (Tel-Aviv, 2020) újra felkelti az érdeklődést művészete iránt, és segít megőrizni szellemét a jövendő nemzedék számára.

Héberből fordította Sebő Anna


A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com

close

Regisztrálj hírlevelünkre!

Melyik hírlevelet szeretnéd kapni?