Középkori oltár nyomára bukkantak a Szent Sír-templomban Jeruzsálemben

Középkori oltár nyomára bukkantak a Szent Sír-templom helyreállítási munkálatai során Jeruzsálemben – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság hírportálja szerdán.

A kutatók szerint egykor egy pompás, középkori oltár díszes része volt a Szent Sír-templom egyik hátsó folyosóján, az egyik fal mentén talált kőlapnak az eddig rejtett, hátsó oldala.

A Jézus hagyomány szerinti keresztre feszítésének és sziklasírba temetésének helyén felépített templomban a felújítási munkálatok során fedezték fel a 2,5 méter széles és 1,5 méter hosszú félretett kőlapot a régészek.

“Most nem látható, de eredetileg értékes, apró, finoman megmunkált márvány- és üvegdarabkákkal volt kirakva” – mondta a leletről Amit Reem, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) jeruzsálemi körzeti régésze. “Csodálatos, igazán elképesztő műtárgy” – tette hozzá a szakember, aki Ilya Berkovich-csal, az Osztrák Tudományos Akadémia tudósával együtt végezte a feltárást.

A követ eredetileg a középkorban, főként a római templomoknál alkalmazott kozmateszk stílusban díszítették, amely a klasszikus, a bizánci és a korai iszlám művészetet ötvözi, s melyben finomra vágott, színes márvány- és üvegdarabokat illesztenek körkörös ornamentikába, gyakran aranyfoglalatokkal.

A kő egykor az oltár csúcsán állhatott, erre összpontosult a hívők, a zarándokok tekintete, és körülötte végezték az egyház papjai, főpapjai és szerzetesei a liturgiát. Hasonlóképpen díszített oltárokat a 12. és 13. századból származó római templomokban lehet látni.

A frissen előkerült jeruzsálemi ereklye egybevág a korábbi régészeti leletekkel, valamint a zarándokok beszámolóival, amelyek a kereszteskori templomszentelést és az akkori főoltár 1149-ben történt felállítását írják le.

Az oltárnál eleinte a katolikus papság tartott miséket, majd a keresztesek távozása után a görög ortodox egyház használta. 1808-ban megsérült egy tűzvészben, félredobták és a legutóbbi felújításokig megfeledkeztek róla.

A kutatók eredményeiket az év végéig közzé teszik az Izraelt Kutató Társaság kiadványában (Israel’s Exploration Society).

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.