Egy magyar-ajkú román kultúrdiplomata Izraelben

– interjú Salamon Márton Lászlóval

Románia kultúrdiplomatája, Salamon Márton László magyar is, izraeli is. Kollégám, hiszen szakmája szerint ő is újságíró. Riportalanyokat, témákat köszönhetek neki, ő pedig mindig szívesen látott a Tel-Aviv-i Román Kulturális Intézet rendezvényein. Barátságba kerültünk, és örültem amikor megtudtam, hogy további négy évre Izraelben marad.

A román szenátus kulturális bizottsága és külügyi bizottsága együttes ülésen hallgatta meg és nevezte ki a Román Kulturális Intézet (ICR) külföldi fiókintézeteinek vezetőit. Salamon Márton László, volt újságíró és egyetemi oktató, később görögországi főkonzul, a Tel Aviv-i Román Kulturális Intézet igazgatói tisztségét tölti be továbbra is, miután a két bizottság mandátumának folytatásáról szavazott.”

Ennyi a hír. Ez adott okot rá, hogy ezúttal interjúalanyként beszélgessek Salamon Márton Lászlóval.

Először is, gratulálok az újabb kinevezéshez. Nem teljesen szokványos, hogy egy diplomata négy év után második mandátumot kapjon, ugyanazon a helyen…

- Hirdetés -

Valóban, és kezdeném is mindjárt azzal, hogy nehezebb volt újítani, mint először megkapni a pozíciót. Az első kinevezés szinte magától értetődő volt, míg a másodikért nagyon meg kellett küzdeni. Ennek sok oka van, és nemcsak az, amire Te utaltál. Amikor először jöttem ide, négy évvel ezelőtt még nem tudtam, hogy mi vár itt rám, miről szól ez a munka. Inkább csak a diplomáciai karrierem egyik – bár fontos – állomásának gondoltam. Négy év alatt megtanultam, hogy mire kell odafigyelni, mivel szembesül az ember itt, mint magyar-ajkú, zsidó származású román kultúrdiplomata. Milyen határokat lehet és kell feszegetni, mekkora a mozgástér, milyen dolgok között kell egyensúlyozni.

Ezek politikai egyensúlyok, vagy inkább érzékenységek?

Inkább érzékenységek, főleg a román-ajkú izraeli közösségen belüli erővonalak. Ez egy nagyszámú, összetett közösség. Az első generációs kivándorlók persze egyre kevesebben vannak, a nagy alija hullámok Romániából az ötvenes, hatvanas, hetvenes években voltak, a nyolcvanas évekre gyakorlatilag véget értek. Ma már a második, harmadik, sőt negyedik generációról beszélünk, olyanokról, akik már itt születtek. Ők egyre kevésbé ismerik a nyelvet, de közjogilag közük van az „anyaországhoz”, lévén, hogy sokan közülük román állampolgárok is. Nagyon népszerű Izraelben a román útlevél azóta, hogy Románia uniós tagország lett.

Van rálátásod arra, hogy amit a román közösségről elmondtál, milyen mértékben hasonló, vagy mennyire tér el attól, mint ahogyan a magyar közösség él itt, Izraelben?

Ezalatt a négy év alatt igyekeztem belekukkantani az izraeli magyar közösség életébe is. Vannak egyébként átfedések, az Erdélyből elvándorolt, magyar ajkú izraeliek a Román Kulturális Intézet programjaira is eljárnak, és sokan közülük a magyar közösség számára szervezett eseményekre is. Ők jobbára itt is, ott is otthonosan mozognak, és a többes identitás a leszármazottaiknál is tetten érhető. Persze ők a román és/vagy a magyar nyelvet csak alapszinten beszélik, a héber az első nyelvük.

A fő különbség gondolom az, hogy ’89 óta már nem nagyon érkeztek új olék Romániából…

Valóban: Magyarországról éppen ’89 után volt a nagy alija, mert addig nem létezett diplomáciai kapcsolat Izrael és Magyarország között. Románia és Izrael között folytonos volt a diplomáciai kapcsolat, még 1967 után is. Románia – egyetlen kelet-európai országként – a hatnapos háború után sem szakította meg a kapcsolatait Izraellel, és az alija is viszonylag folyamatos volt. A román kommunista hatóságok tízezres nagyságrendű hullámokban engedtek ki romániai zsidókat Izraelbe – persze fejpénzért, amit Izrael fizetett ki a román államnak –, úgyhogy Románia zsidó közössége ’89-re gyakorlatilag elfogyott.

A magyarországi alijában is fordulópont volt ’89, de egészen más értelemben: akkor indult be igazából a kivándorlás Izraelbe, amikor Romániából már lezárult. A dolognak a következménye az, hogy Izraelben még viszonylag aktív korú a magyar-ajkú közösség, amely főként első generációs kivándorlókból áll, míg a román-ajkú közösség tagjainak zöme nyolcvanas, sőt kilencvenes éveit tapossa. Bár ők egyre kevésbé aktívak, még mindig eljárnak a Román Kulturális Intézet rendezvényeire – aminek persze örülők –, bár nem ők a mi célközönségünk. A román kulturális diplomácia elsősorban a héber anyanyelvű, általános értelemben vett izraeli kultúrafogyasztót célozza meg. Az a célunk, hogy a román kultúra vonzó legyen az izraeliek számára, és ne csak a román-ajkú, vagy a romániai gyökerekkel rendelkezők számára. Ez a munkánk legnagyobb nehézsége, ezen kell keményen dolgoznom az elkövetkező négy évben is.

Melyek azok a műfajok, amelyekkel meg lehet szólítani az izraelieket a román kultúra által?

Messze legsikeresebb rendezvényünk a Zihron Jákov-i román utcafesztivál. Chol hamoed szukkot idején tartjuk, és tízezres nagyságrendben érkezik minden évben a közönség. Zihron Jákovról tudni kell, hogy – akárcsak Ros Pinát – Romániából, pontosabban a moldovai Mojnestről érkezett olék alapították a 19-ik században, pontosabban 1882-ben. A fesztivál az első mandátumom első évében, 2018-ban indult, és 2020 kivételével – amikor a koronajárvány miatt nem lehetett megtartani –, azóta is hatalmas népszerűségnek örvend. Utcafesztiválhoz illően, a programban utcazene, gyermekszínház és műhely tevékenységek egyaránt helyet kapnak. A fellépők, közreműködők zöme természetesen Romániából érkezik, de vannak helyi fellépők is. Az izraeli közönségnek nagyon ínyére vannak az ilyen típusú rendezvények: szabadtéri, család-közeli, gyermekbarát programok. A szórakoztató műfajokkal ötvözött kultúra vonzza igazán a széles tömegeket. Tízezres nagyságrendről lévén szó, a román utcafesztiválra érkezők gyakorlatilag lefullasztották az alig húszezres város infrastruktúráját, senki sem számított rá – mi a legkevésbé –, és persze nem volt felkészülve az önkormányzat sem, teljesen bedugult a város. Igazi izraeli bálágán volt, de végül lecsillapodtak a kedélyek, hiszen ez is beletartozik az izraeli létbe.

Román utcafesztivál Zichron Jakovban

Melyik az a terület, amelyre a következő négy évben szeretnél nagyobb hangsúlyt fektetni?

Az úgynevezett „magas kultúra” terén próbálunk nagyobbat dobbantani. Voltak eddig is kiemelkedő mozzanatok, mint például a Tel Aviv-i Kortárs Művészeti Központ kiállításai és performanszai, ahová romániai művészeket hívtunk meg, színielőadásokat, operagálákat szerveztünk. Javítani kellene a programok hatásfokán, többe embert kellene elérnünk. Mi európaiak nem vagyunk olyan jók a promócióban, mint az izraeliek. Mintha kissé restellnénk hangosan reklámozni a portékánkat.

Izraelhez való személyes kötődésed mennyire számított a kinevezésednél?

LAz első és a második kinevezésnél is az számított igazából, hogy beszélem a héber nyelvet, ismerem a helyi közeget, az izraeli és a zsidó kultúrát.

Beszélj egy kicsit erről a kötődésről.

Nos, a máramarosi haszid rabbi, Salamon Márton családjának egyetlen ága, amely nem alijázott, az a nagyapámé. Salamon Jenőék tizenegyen voltak testvérek, ő volt a második gyerek, és a tizenegyből az egyetlen, aki nem alijázott, vagy nem pusztult el a Holokauszt alatt. Nagyapám és családja úgy maradt életben, hogy Temesváron, tehát az 1940 után Romániánál maradt Dél-Erdélyben telepedett le. Fiatal gyógyszerészként ott talált megélhetést. A családban aztán az alija folyamatosan téma volt, de valahogy soha nem történt meg…

Mi lesz, amikor ez a négy év is lejár?

Én karrierdiplomata vagyok, úgyhogy amikor véget ér a kiküldetés, visszamegyek a központba, Bukarestbe, és ott visszailleszkedek a struktúrába. A külügyminisztériumban egyébként a konzuli osztályhoz tartozom, Izrael előtt Görögországban, Thesszalonikiben voltam főkonzul… Tehát majd visszamegyek Bukarestbe, ahol bizonyára eltöltök egy, két vagy több évet, és utána valamikor egy újabb kiküldetés következhet, de ez nagyon távolinak tűnik még. Most az itteni munkámra kell koncentrálnom.


Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.

- Hirdetés -