– Ez a vonat megáll Tel-Avivban? – kérdezi egy férfihang. Megfordulok, és felnézek a fölém magasodó fekete fiúra.
– Meg – felelem.
– A HaHagánán is?
– A HaHágánán is, meg az egyetemnél, és a HaShalomnál.
– De a HaHágánán is?
– Igen ott is.
– Te hova mész?
– Tel-Avivba.
– És hova valósi vagy?
– Tel-Avivban lakom.
– Nem úgy…
– Magyarországról jöttem.
– Az hol van, Ausztráliában?
– Nem, Európában.
– Svédországban?
– Nem, Kelet-Európában.
– Az nem tudom hol van, csak hogy van Németország, Anglia, meg Svédország.
– Ez egyik sem Magyarország.
– És közel vannak hozzá?
– Közelebb mint Izrael.
– Milyen nyelven beszélnek ott, svédül?
– Nem. Magyarul.
– Hasonlít a svédre?
– Nem, nem hasonlít.
– És a németre?
– Arra sem.
– Soha nem hallottam, hogy van ilyen nyelv… Hányan élnek Magyarországon?
– Nagyjából tízmillióan.
– Az nem sok – mondja –, én Etiópiából jöttem.
– Etiópia szép ország.
– Voltál ott?
– Nem, de van egy nagyon jó barátnőm Wintana, aki ott született. Sok fotót mutatott.
– És most hol lakik a barátnőd?
– Most Dániában.
– Eritreai vagy Etióp?
– Nem tudom, az anyukája Etiópiában, az apja Eritreában él.
– Jó barátod?
– Igen, nagy jó. Csodálatos ember. Nagy szíve van.
– Fehér szíve!
– Miért pont fehér?
– Mert a fehér jó, a fekete rossz… – mondja, és megrántja a vállát. Nézem a fiú arcát, a szeme és a bőre mint az ében, szép, finom vonásai vannak.
– Miért lenne a fekete rossz?
– Nem tudom…, ezt mindenki tudja.
– Szerintem ez rasszizmus – mondom neki. Zavarba jön, aztán elneveti magát.
– Akkor mondjuk inkább azt, hogy a barátnődnek arany szíve van.
képipari szakmunkás, gasztrogeek, a diétázás fedett-pályás bajnoka, örök ulpanista, az Izraelinfo fotó- és gasztro rovatának vezetője, a Shomrim és a Haaretz fotóriportere
