Szíria: Izrael Damaszkusz környékén támadott, négy katona meghalt

Izrael szerda éjjel Damaszkusz térségében támadott különböző célpontokat – jelentette Szíriában az állami televízió. A szíriai védelmi minisztérium közölte, hogy a támadásban négy katona életét vesztette, hárman pedig megsebesültek. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jelentése szerint a támadás célpontjai az Aszad-hadsereg és az Irán-barát milíciák állásai voltak a főváros környékén.

Az SNA szíriai hírügynökség szerint éjjel 1 óra körül robbanások hallatszottak Damaszkusz egén, ezt követően hajtották végre a támadást. Az SNA értesülései szerint válaszul a szíriai hadsereg légvédelmi rendszereit aktiválták.

A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő OSDH úgy tudja, hogy a rakétatámadásnak – amellyel Irán-barát milíciák fegyverraktárait semmisítették meg – kilenc halálos áldozata van, öt szíriai katona és négy külföldi fegyveres.

Az OSDH szerint több rakéta a damaszkuszi nemzetközi repülőtér közelében csapódott be.

Az év eleje óta ez volt a tizedik alkalom, hogy Izrael rakétákat lőtt ki szíriai célpontokra – emlékeztetett a nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat, hozzátéve, hogy éjszaka több mint 12 robbanásról számoltak be Damaszkusz környékén.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem reagált a hírekre.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.

A hónap eleje óta ez a harmadik támadás Szíriában, amelyet Izraelnek tulajdonítanak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.