Reich Irénről mindent – van folytatás!

Naftali Bennett miniszterelnök az idei Soá nap előestéjén a Jad Vasemben rendezett hivatalos emlékünnepségen felidézett egy különösen megrázó és eddig ismeretlen történetet: egy Auschwitzban fél órát élt kislány történetét.

Létéről csak egy, a Jad Vasem múzeumban leadott emléklap nyomán tudunk, melyet édesanyja, Reich Irén (Irene Reich) nyújtott be 2001-ben, Melbourne-ből.

Az izraelinfo.com felhívást tett közzé, hogy az eddig meglévő és elérhető, az első cikkben összegyűjtött adatokat kiegészítve megkíséreljük összerakni a puzzlet, és elmesélhessük végre annak az áldozatnak a történetét is, akinek még nevet sem sikerült adni!

A Zsidó Múlt – Családkutatás Facebook csoport tagjainak segítségével sikerült megtudni, hogy a szülők, Reich Irén és Lipót 1942-ben jegyezték el egymást, amiről az „Újság” nevű napilap 1942.01.11. kiadásának 10. oldaláról értesítettek anno.

Azt is sikerült megtudni innen, hogy a Reich házaspár a deportálásból hazatért Edelénybe, ahol Lipót még 1949-ben a 30 főre zsugorodott ortodox hitközség elnöke volt (forrás: Schweitzer József – Magyarországi Zsidó Hitközségek 1944. április [Budapest, 1994] / Függelék 870. oldal).

A legérdemlegesebb segítség ezután két genealógustól érkezett. Mattan Segev-Frank és Yaakov Goldstein már több évtizede kutatja Reich Koppel Károly rabbi családtörténetét, aki 1929-ig a Budapesti Ortodox Hitközség főrabbija volt. Segev-Frank történész is, akinek kutatásai nagy része Magyarországra, Ausztriára és Szlovákiára irányul, és eddig több mint 60 ezer embert dokumentáló családfaláncot sikerült kiépítenie szakmai kutatásaiban. Mattan is meglepődve hallgatta a miniszterelnök beszédét, és azonnal hozzálátott a kereséshez, hogy feltárja, van-e kapcsolat az általuk kutatott neves rabbi és Reich Irén családja között. Eddig a következő adatokat sikerült feltárniuk:

Irén és Lipót már nem élnek, ezt a sírjukról készült fotókból tudhatjuk meg.

A sírok alapján az is kiderül azonban, hogy a Reich házaspárnak egy leánya és unokái is vannak! Leányuk nevét a kivándorlási papírjaikból sikerült azonosítani. Ő Katalin, aki ezek szerint 1950 előtt született.

A családfakutató azt is tudni véli, hogy Irén fiútestvére, Ludwig Wagner, aki még a 2000-es évek elején Németországban élt.

Azt pedig már a MyHeritage oldalról sikerült kideríteni, hogy Katalin vezetékneve Reich Franks – azt azonban nem tudjuk, Ausztráliában milyen utónevet használ. Ez az oka annak, hogy ezen a ponton elakadt a kutatás.

Aki valamilyen adatot tud a családról, Reich Irénről, Reich Franks Katalinról vagy leszármazottairól, kérjük írja meg nekünk az alábbi címre: info@izraelinfo.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.