Gazdasági pezsgés, elnyomás, életöröm, rakéták, gyerekszeretet, hőség, demokrácia… Megkérdeztük az Izraelinfo itt élő alkotóit, hogy mit szeretnek leginkább és mit a legkevésbé Izraelben. Néhányan válaszoltak is.
Utálom: ovech (homok a levegőben). Imádom: kék ég, tenger, sivatag.
Én szeretem a Herzl-hegyi ünnepséget, és nem szeretem, hogy könnyekig meghat.
Rakéták, hőség.
Mit szeretek a legjobban benne? A lehetőségeket. A gazdasági pezsgést. Az újítókészséget. A rugalmasságot. Azt, hogy nem merev, hanem hajlékony, fiatal a társadalom. Azt, hogy itt különösen érzem, hogy ami nem tör meg, az megerősít. Azt, hogy kék az ég, és vidámság lengi körül. A barátaimat, és azt a sok embert, akikért külön-külön annyira lelkesedem. Azt, hogy már az enyém is. Mit nem szeretek Izraelben? A szekularizáció, az állam és egyház szétválasztásának hiányát. Egyes közigazgatási feladatok vallásos szervezetek hatáskörébe helyezését, mint születés, házasság, válás. A mindennapokra ránehezedő vallási kényszert. Azt, hogy sérül az egyenlőség elve. A különbségeket a társadalom egyes csoportjainak jogai és kötelességei közt (kötelező katonaság, tandíj, kötelező tananyag, házasságkötés). Nem szeretem a párás, tikkadt meleget a nyári hónapokban.
Azt szeretem, hogy tarka. A mindenféle embercsoportot, kultúrát, életformát tolerálni tudó polgárokat szeretem. És azokat nem szeretem, akik ezt a társasjátékot elrontják. Nem szeretem az egyre nagyobbra nyíló társadalmi ollót, a pár éve még alig mutatkozó, de mára már szembeötlő elszegényedést és a párját, a “kivagyi” gazdagodást.
Szeretem, ahogy a nemzedékek egymás mellett élnek: az idősek tiszteletét, a gondoskodást és a gyerek-kultuszt. A család-centrikus gondolkodást.
Sok-sok apró dolgot nem szeretek, de szeretem, hogy a fontos dolgok működnek, és így háttérbe szorulnak a “nemszeretemek”.
Legjobban: az emberek közvetlenségét, és hogy bárhol, bármikor lehetek gyerekkel, és ez senkit nem hoz ki a sodrából. Legkevésbé: a palesztinok és egyéb kisebbségek elnyomását.
Szeretem, hogy meg tud élni mindenki, ha akar. Szeretem a változatos időjárást területenként (márciusban északon még van hó, Eilaton meg már lehet a tengerben fürdeni). Szeretem az emberek összetartását, mikor baj van. Amit kevésbé: mindenki okosnak hiszi magát, alig van normális munkás-képzés, jóformán mindenki az lehet, ami akar… Utálom a viselkedését azoknak az új bevándorlóknak, akik több év után még mindig nem beszélnek semmilyen nyelvet normálisan, mégis osztják az észt, és ugyanúgy utálom, hogy eltartok egy csomó embert (vallásos, sokgyermekes családok, ahol a szülők nem hajlandóak (!) elmenni dolgozni, és állami támogatásból élnek).
Az oktatási rendszer pocsék.
A függetlenség napján azt szeretem Izraelben, hogy van egy szabad, demokratikus, innovatív, életörömmel és tenni-akarással teli országa a zsidó népnek is, és amit nem szeretek, hogy még mindig halnak meg ennek érdekében izraeliek.
Szeretem a másképp-gondolkodás szabadságát, a demokráciát, utálom az egyszerhasználatos tányér/pohár/evőeszköz mindennapos használatának létjogosultságát.
Izraelben két gyásznap van. Az emlékezés napja, amikor a hősi halottakra emlékezünk, hogy ne felejtsük mi Izrael létének az ára. És egy hete a holokauszt emléknapja, amikor arra emlékeztünk, hogy mi volt az ára annak, amikor nem volt országunk. És a Függetlenség napján szétbulizzuk magunkat, mert mi aztán tudjuk értékelni a szabadságunkat és a demokráciánkat. Az egészet szeretem, így ahogy van, ez jutott, és nem panaszkodom.
Szeretem, amikor itt vagyok Izraelben, és nem szeretek nem itt lenni.
A testi élvezeteken túl (én a minőségi konyhai alapanyagokat, a mindig friss, európai szinten átlagon felüli street foodot, a képeslapokat megszégyenítő pálmafás, vakító kék tengerparti vizuális örömöket, sőt a csípős, csontig hatoló magyar telek hiányát is ide sorolom) azt szeretem, hogy az itt megmaradó introvertáltaknak ez valóságos (sokk)terápia. A szinte állandó alapzajból, váratlan helyzetekből, néha néhány helyi extrém magabiztos fellépéséből, viselkedéséből, vagy néha annak hiányából, vagyis a szinte folyamatosan komfortzónán kívül levésből rengeteget lehet tanulni. És persze fejlődni is. Szeretem, hogy sokszínűek, és meglepően melegszívűek – utóbbit nem tudtam, míg nem költöztem ide…
