Sharon Tal célja, hogy megőrizze a helyi kultúrákat, miközben elegáns, modern dizájnt hoz létre. Ihletői az izraeli táj és a zsidó örökség, a Galileai-hegység, a Holt-tenger meg a Júdeai-sivatag színei. Ahogyan elődeit is, Sharont az Izrael iránti szenvedély és odaadás vezéreli. A patinás Maskit divatház a divat nyelvére fordítja le Izrael gazdag kultúráját, tolmácsaként újragondolta a Maskitot, és ezt a hatalmas kincset nemcsak életben tartja, de sikeresen fel is virágoztatta. Sharon Tallal a Maskit szalonban beszélgettünk Jafón, többek között a magyar örökségről és azokról a lehetőségekről, amiket a divatszakma fiatalok számára kínál.
Nyilván érdemes megemlíteni a nem itt élők számára, hogy Ruth Dayan volt Izraelben az első nő, aki vállalkozást indított. Mi az ő szellemi öröksége a Maskitnál?
Majdnem tíz évig voltam Ruth-tal szoros barátságban, nagyon sokat tanultam tőle. 2012-ben látogattam meg először, 2014-ben élesztettük fel a Maskitot. Tőle talán a legfontosabbat tanultam meg: hogyan legyek nő és vállalkozó egyben. Korábban nagy cégeknél dolgoztam, ahol csak a gépezet egy csavarja voltam. Tőle tanultam, hogyan nézzek az emberekre. Ruth Magyarországról, Bulgáriából és máshonnan érkezett új bevándorlókat alkalmazott, hogy Izraelben dolgozni kezdjenek, a saját tehetségükkel alkossanak maradandót – ez társadalomismereti lecke volt számomra. Azt is tőle tanultam meg, hogy minden ruha valamilyen kultúra jegyeit tolmácsolja, mögötte történet van és a hely, ahol alkották. Vagyis országunk ihleti a Maskitot. Izrael: tehát a tájak, a természet, az építészet. Például a Szodoma nevű kollekciónkat a Holt-tenger környezete inspirálta. A sós víz, a sivatagi homok, körülötte a dűnék – de beletartozik ebbe a gyárak látványa is, a gyáraké, amelyek rombolják a természetet. A természetbe épített szörnyetegek, a vas és a homok drámai különbsége és kapcsolata fejeződik ki a mintákban, anyagokban, viseletekben.
Ruth Dayan orosz emigránsok gyermekeként az Oszmán Birodalomhoz tartozó Haifán született. Moshe Dayan izraeli külügyminiszter és tábornok első felesége volt, később izraeli társadalmi aktivista és a Maskit divatház alapítója. A számos, milliókat érintő ügyben tevékenykedő Ruth Dayan társadalmi szerepvállalásai elismeréseként megkapta az izraeli elnök kitüntetését, a Solomon Bublick-díjat és a Yigal Alon-díjat is.
Személyesen nem ismerhetted a komáromi gyökerű Fini Leitersdorfot, akinek a működése egybeforrott a Maskittal. Mi az ő öröksége?
A Maskit gyökere, esszenciája, öröksége: Fini. Minden szezonban előveszünk valamit a régi Maskit modellekből. Szinte az egész világ ismeri a Sivatagi kabátot, ami sokadik feltámadását éli meg. Ezt a beduin nők takarószerű ruhája ihlette, amit Fini utazásai során látott. Ettől aztán nagyon helyi, nagyon izraeli alkotás születik. Ilyesmit Párizsban senki nem csinálna. Nyomatok őrzik az eredeti modellt, és ezeket másoljuk, bár úgy pontosabb: újraalkotjuk, idézzük Finit. A trendek divatbemutatójára, a Tel Aviv Fashion Show-ra minden kollekcióból küldünk egy újragondolt Fini darabot, ezzel is előtte tisztelgünk. Ez a sivatagi kabát könnyű, kényelmes, klasszikus izraeli és ugyanakkor európai darab. Fini a saját európai stílusát hozta be Izraelbe. A mai Maskit magas minőségének egyik védjegye éppen Fini precizitása, az a képesség, hogy minden öltést pontosan kitalált.
Audrey Hepburn és Michelle Obama, sőt Sarah Jessica Parker is büszke tulajdonosa a Sivatagi kabátnak.
Sarah Jessica Parker az új Szex és New York sorozatban is feltűnik benne. Csodálatos dolog, hogy ez a kabát akárhányszor átalakítható. Van belőle hosszú, rövid és különböző anyagokból készült változat, még kaftán is. A legelső Sivatagi kabátot Fini teve- és birkagyapjúból készítette, de ez a szövet nagyon száraz, mert ezek az állatok nem sokat isznak a sivatagban. Ruth sokszor vitatkozott Finivel, hogy béleljék be, különben viszketni fog tőle, aki viseli, Fini viszont ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez. Ruth a Maskit nagy dobásának tartotta a Sivatagi kabátot, ami változatlanul sikerdarab ma is. Egyébként Ruth az utazásairól sosem jött vissza a saját Sivatagi kabátjával, mindig odaajándékozta valakinek.
Fini Leitersdorf, az izraeli divattervezők nagyasszonya Komárom városában született Magyarországon. 1932-ben Csehszlovákiába költözött, és tervezőstúdiót nyitott. 1937-ben alijázott, Tel-Avivban telepedett le. Előbb jelmeztervezőként dolgozott a Kameri Színház és az Inbal társulat számára, majd újabb tervezőirodát indított. A jelmezek mellett tervezett női és férfiruhákat, cipőket, ékszereket, de még gombokat is. 1954-ben Ruth Dayan hívta dolgozni a Maskit divatházhoz vezető tervezőnek.
Leitersdorf eredeti, a Biblia, a tájak és a fények által ihletett, egyedi dizájnját ötvözte a modern vonalvezetéssel, és ezzel meghatározta az „izraeliséget”. 1957-ben a Laisa női magazin az „Év művészének” választotta. Leitersdorf talán legismertebb alkotása a Sivatagi kabát, melyet a Maskit népművészeti boltok számára tervezett, és ami azóta is közkedvelt ruhadarab. Első férje Andrei Leitersdorf építész volt, fiuk, Thomas Leitersdorf szintén építész lett. Második férje Johanan Simon festő volt. Fini Leitersdorf 82 éves korában, 1986-ban halt meg úszás közben, Toni fia medencéjében.
Fini Leitersdorf híres mondása, hogy az izraeli divatot a helyi klíma és életmód igényeihez kell megalkotni, nem pedig ahhoz a magyar kultúrához, amelybe beleszületett. Ruhakölteményeiből néhány éve a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumban rendeztek kiállítást.
A tied visszajön veled, ha elutazol?
Igen, de én nem vagyok olyan jóságos, mint Ruth. Ha valaki szívesen levenné rólam, annak azt mondom, hogy a maskit.com-on megrendelheti. És meg is veszik.
A mai napig foglalkoztattok beduin asszonyokat?
Igen, a kerámiahímzést ők készítik, és szezontól függően a Sivatagi kabát hímzéseit is.
Összehasonlítható a régi Maskit divatház a mostani start-uppal?
Nem, dehogy. Nagyon másfajta a mostani kor. A régi Maskit több mint 60 éve alakult, és már annak is több mint húsz éve, hogy bezárt. Minden megváltozott azóta. Nemcsak Izrael, hanem a cégek meg az emberek is. Nekem híres örökség van a kezemben, azzal próbálok a jelenhez igazodni.
A modellek egyesítik a mai divatot az ősi technikákkal. Mutass néhány példát.
Természetesen készül nálunk tálesz (imasál) hímzés. Lapos ezüst cérnával, pici gyöngyökkel dolgozunk, ugyanazzal a technikával, amit a tálesz-hímzőktől tanultunk el. A táleszen Dávid-csillag, menóra és más vallási szimbólumok vannak, mi pedig a szimbólumokra emlékeztető geometriai formákat hímzünk rá.
A Maskit a Covid járvány elején tervezett új üzletet nyitni a Kikar Hamedinán, és készült megjelenni a Tel-Aviv Fashion Weeken. Viszont egyszerre minden bezárt, az eseményeket törölték. Most úgy tűnik, a járvány lecsengőben van. Mi a mérlege ennek a két évnek?
Végül azért megnyílt a Kikar Hamedinán az üzlet, és jövő héten nyitunk két új üzletet Ramat Hasaronban és Netanyán. Ezeket a járvány alatt készítettük elő. A másik jó dolog az M by Maskit – ez a vonalunk hatalmasan tört előre a járvány alatt. Korábban évente egy néhány darabból álló kollekcióval jöttünk ki, most évente négyszer és hatalmas kollekciókkal, legalább negyven darabbal állunk elő. Elkezdtük kínálni a farmer, a kötött, a bőr dolgainkat, ugyancsak új a Matana – ez izraeli művészek alkotásait mutatja be az üzleteinkben. Nem tudnám úgy fogalmazni, hogy a járvány nagyon sújtotta a Maskitot. Inkább valamiféle szünetet teremtett, amit a munkánk újragondolásra használtunk. És közben megnyitottuk a New York-i üzletünket is.
Azt mondod, az M by Maskitnak négy kollekciója van. Mi az oka, hogy a Maskit maga csak kisszámú kollekciót áll elő?
A járvány előtt több nagy divatház is ritkította a választékot. Mi mindig egy vagy két kollekciót hoztunk, ennek oka a fenntarthatóság. Az embereknek nincs szükségük évente több magas árfekvésű, egyedi kollekcióra. A luxus darabokat eseményekre vásárolják, és aztán örökre velük maradnak. A nem luxus ruhákat lehet mindennap viselni, mivel olcsóbbak. Veszel egy csodás darabot a fiad esküvőjére, máskor biztos nem fogod felvenni, hacsak nem alakíthatsz rajta. Ha valaki vesz nálunk egy jó minőségű kosztümöt, nadrággal és blézerrel, azt minden szezonban felveheti egy másik toppal, és máris más ruhát visel.
Mintha a vásárlóitokkal valami sajátos divatnyelven kommunikálnátok.
Az alapelveink hozzátartoznak a kommunikációnkhoz, igen. A járvány előtt az USA-ban évente négy eseményt rendeztünk, több ezer vásárlónk volt, sokkal több embert értünk el ott a kommunikációnkkal, mint itt. 60:40% volt az arány az USA javára. Mára ez megfordult, mert nem tudtunk utazni, viszont idehaza tudtunk üzleteket nyitni.
Az izraeli és a nemzetközi divat között érzékelhető különbség?
Tapasztalatom szerint az a különbség mára elhalványodott. Húsz évvel ezelőtt Izraelben nem igazán lehetett az utcán divatot látni. Póló, farmer, flip-flopok, talán egy-két magas sarkú cipő, harisnyával. Ma viszont az utca határozottan divatbemutató jellegű. Részben a rengeteg divat-blogger és influenszer miatt sokakat elkezdett érdekelni, ki mit visel, hogy néz ki. Divat szempontjából már ugyanolyan egy New York-i és egy izraeli utca. A közösségi média is rásegít erre. Látjuk, hogy másutt mit viselnek. Valamennyire persze látod az időjárás diktálta különbséget. New Yorkban nagyon hideg van, Miamiban nagyon meleg, de divatértéket is hordoznak már a téli és a nyári ruhák.
A Maskit luxus női konfekciómárkát 1953-ban alapították. A divatmárka az izraeli etnikai stílusok olvasztótégelyeként luxus női ruházatot árusító, kormány által felügyelt vállalat volt. Ruth Dayan (a legendás Dayan külügyminiszter-tábornok első felesége) hozta létre, eredetileg a Munkaügyi Minisztériumon keresztül szociális projektként, hogy új bevándorlókat alkalmazzon, akik közül sokan a hagyományos kézművesség szakértői voltak. A következő évben Fini Leitersdorf főszabásszal megalapította a Maskit márkát. Az alkalmazottak világszínvonalú művészek voltak, akik az egyediség és hitelesség soha nem látott hagyományát teremtették meg. Fini Leitersdorf vezető tervező segítségével a Maskit hamarosan globális jelenséggé vált. Mindegyik ruhadarabja egyedi, emberi vonást kapott, ami megkülönböztette a többi vezető márkától. A 60-as évektől a 80-as évekig a Maskit 2000 embert foglalkoztatott, 10 üzletet tartott fenn Izraelben és egyet New Yorkban. Emellett egyes Bergdorf Goodman, Neiman Marcus és Saks Fifth Avenue üzletekben is árusítottak Maskit ruhadarabokat. A márka rendkívül sikeres volt a ruhái minőségének és etnikailag sokszínű izraeli jellegének köszönhetően. Amikor a márkát privatizálták, hanyatlás kezdődött, és a divatház végül 1994-ben csődbe ment.
A Maskitra hogyan tekintenek itt?
Izraelben a divatházat nagyon tisztelik, merném mondani, hogy szeretik. De nincs mihez hasonlítani, hiszen másik luxus divatház nincs. Nálunk az emberek valamilyen eseményre öltöznek ki, tőlünk várják és kapják meg a magas minőséget. Az M by Maskit megjelenésével – noha ez a márka kedvezőbb árfekvésű – megmaradtunk az egyedi izraeli divatháznak. Az M-et bárki jobban megengedheti magának, és ha vásárol belőle, lesz egy Maskit darabja.
A tisztelet és a szeretet a mai divatháznak szól, a múltjának, vagy valami egészen másnak?
Is-is. Az előbb két fontos dolgot említettem Ruthról, a harmadik pedig, amit tőle tanultam, az, hogy ember legyek, és úgy viselkedjem más emberekkel, hogy ne csak az üzletet tartsam szem előtt. Ne legyek kizárólag üzletasszony. Vegyem figyelembe, hogy az alkalmazottaim mit szeretnének. Hiszen ez is egyfajta kommunikációs csatorna. Például most éppen valakire szükségem van a leltárnál, de őt csak nemrég vettük fel és inkább varrni szeretne, akkor lehetőséget adok neki, hogy varrjon.
Úgy tudom, hogy a Maskit alkalmaz gyakornokokat is. Csak az USA-ból, vagy más országokból is jöhetnek a divat iránt érdeklődő diákok?
Hogyne! Felveszünk Masa programmal érkezőket is. A Szochnutnak van egy nyomtatványa, ha az eljut hozzánk, megnézzük a portfóliójukat és beszélünk a jelentkezőkkel, de az izraeli design iskolákból is foglalkoztatunk diákokat.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik próbálnak betörni a divatszakmába?
Az iskola csak az első szakasz, sokat kell gyakorolnod és tanulnod olyan emberektől, akiket nagyra értékelsz. Fejleszd a munkához szükséges készségeidet, és építsd ki az infrastruktúrádat. Tehát légy türelmes és professzionális…
Sharon Tal a Shenkaron végzett, Párizsban Albert Elbaznál gyakornokoskodott, és évekig Alexander McQueen fő hímzőművésze volt. Londonból és az Államokból 2011-ben tért vissza Izraelbe, ahol hamarosan megkereste az akkor kilencvenes éveinek második felében járó Ruth Dayant, és a találkozón bebizonyosodott, hogy ő lesz az, aki újraéleszti a Maskit divatházat. A két nő kutatásba kezdett, megkeresték az egykori alkalmazottakat, megtalálták és archiválták a régi Maskit ruhákat, és mindent összeállítottak a márka újranyitásához. Sharonnak 3 gyereke van, férje, Nir a divatház új menedzsere, ahol összesen harminc alkalmazottal dolgoznak. A Maskit divatház ma egy felújított templomos villában található Jafó óvárosának gyönyörű, csendes részén.
Az izraelinfo.com szerzője, az Új Kelet újság főszerkesztője