Lelőtték Dzseninben az al-Dzsazíra hírtelevízió egyik ismert tudósítóját

Fotó: Al Jazeera

Lelőtték Ciszjordániában az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió egyik ismert újságíróját szerdán. A palesztin egészségügyi minisztérium az izraeli hadsereget vádolja a gyilkossággal.

A tárca szerint Sirín Abu Aklát Dzseninben lőtték meg, a nőt azonnal kórházba szállították, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, és nem zárták ki, hogy Abu Aklát “palesztin fegyveresek találták el”.

Az 51 éves, kelet-jeruzsálemi Sirín Abu Akla az utóbbi két évtizedben az izraeli és ciszjordániai Al-Dzsazíra hálózat jól ismert riportereként dolgozott. A ynet értesülése szerint Ali Szamudi, egy másik palesztin újságíró is Abu Akla közelében tartózkodott, ő könnyebben sebesült meg. A pánarab hírtelevízió bejelentése szerint a menekülttáborból tudósító újságírók “sajtó” felirattal ellátott mellényt viseltek.

- Hirdetés -

“Elítéljük a szörnyű bűncselekményt, amelynek célja, hogy megakadályozza a médiát üzeneteinek átadásában. Az izraeli kormányt és a megszálló erőket tartjuk felelősnek Sirin kolléga meggyilkolásáért. Követeljük, hogy a nemzetközi közösség ítélje el és számoltassa el az izraeli megszálló erőket Sirín Abu Akla sebesülése és megölése miatt” – jelentette ki közleményében az al-Dzsazíra.

Az izraeli hadsereg egységei éjszaka három hét után először léptek be körözött személyek letartóztatására a palesztin terrorszervezetek fellegvárának tekintett, Ciszjordánia északi részén található Dzseninbe.

A dzsenini menekülttáborban a palesztinok robbanószereket és gránátokat dobtak a katonák felé, tűzharc tört ki a hadsereg erői és a palesztin fegyveresek között, s ekkor érte a halálos sebesülés a palesztin újságírónőt.

Az al-Dzsazíra azzal vádolja Izraelt, hogy katonáinak fegyvere ölte meg, de a hadsereg szerint egyáltalán nem bizonyos, hogy izraeli oldalról érkezett a halálos lövés. Az izraeli illetékesek megígérték, hogy kivizsgálják az esetet.

“Az izraeli erők a dzsenini menekülttáborban, Burkin falu közelében, valamint Júdea és Szamária számos más központjában azon tevékenykedtek, hogy letartóztassák a terrorista tevékenységekkel gyanúsítottakat” – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője.

A dzsenini menekülttáborban a gyanúsítottak intenzív tűz alá vették az izraelieket, és robbanószereket dobáltak az egységekre, amire ők tűzzel feleltek. Az újságíró halála nagyon sajnálatos esemény. Valószínűleg a palesztin fegyveresek vaktában leadott lövéseinek egyike találta el. Az incidenst alaposan kivizsgáljuk” – állítja az izraeli hadsereg.

Jair Lapid izraeli külügyminiszter a palesztinokkal közös patológiai vizsgálatot javasolt, és a haláleset kivizsgálására is közös vizsgálóbizottság felállítását ígérte. A koalícióból jelenleg időlegesen távol lévő arab Raam párt nemzetközi grémiumot kért az újságírónő halála körülményeinek feltárására.

A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma szerint március vége óta 30 palesztint öltek meg izraeli egységek. Néhányan közülük erőszakos terrortámadást követtek el, mások katonákkal csaptak össze, de vannak köztük eltévedt golyók miatt meghalt fegyvertelen áldozatok is.

- Hirdetés -