Ismét jelentősen emelkedik Izraelben a koronavírussal fertőzöttek száma

Egy hete még csak hét, de jelenleg már 74 település tartozik az “erősen fertőzött” kategóriába.

Ismét jelentősen emelkedik Izraelben a koronavírussal fertőzöttek száma, már meghaladta a napi 4500-at – jelentette a Maariv című újság honlapja szerdán.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint kedden 4585 új vírushordozót azonosítottak, és 20,38 százalék volt a pozitív eredmények aránya. Jelenleg 19 221 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben, a koronavírus-járvány megjelenése óta 4 161 973 fertőzöttet regisztráltak a mintegy 9,4 millió lakosú országban.

Az R fertőzési együttható is tartósan 1 fölé szökött az elmúlt napokban, ami a vírus újbóli terjedését jelzi. Jelenleg az R 1,19, vagyis száz fertőzött 119 embernek adja át a vírust.

- Hirdetés -

A lapban megszólaltatott egészségügyi szakemberek mégsem aggódtak különösebben, mert a fertőzöttek számának növekedése ellenére tovább csökken a kórházi ápolást igénylő súlyos esetek száma.

A tárca szerdai jelentése szerint jelenleg a kórházakban fekvő 325 beteg közül 89-nek súlyos az állapota, 18-an lélegeztetőgép segítségére szorulnak, és egy beteget műtüdővel lélegeztetnek.

Izraelben egy hete még csak hét, de jelenleg már 74 település tartozik az “erősen fertőzött” kategóriába, 39 helység minősül közepesen, 37 pedig enyhén fertőzöttnek, és 130 települést soroltak a járvány által jelenleg alig vagy egyáltalán nem érintett kategóriába.

Tavalyelőtt december vége óta 6 710 075, ötévesnél idősebb izraelit – az ország lakosságának 72,16 százalékát – oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Három oltást 4 495 077-en kaptak, és 813 632-en adatták be maguknak a negyedik – azaz a második emlékeztető – oltást is.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint 10 867-an haltak meg a koronavírus okozta betegségben a járvány öt hullámában 2020 februárja óta. Az elmúlt hét napban ketten vesztették életüket, ami 81,8 százalékos csökkenést jelent az előző hét naphoz képest.

- Hirdetés -