Izraelben könnyítettek az abortusz szabályozásán

Az izraeli törvényhozók három hónap múlva életbe lépő olyan törvénymódosításokat fogadtak el a kneszet munkaügyi és népjóléti bizottságában hétfőn, amelyek megkönnyítik a nők számára a művi terhesség-megszakítás szabályozásán – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet hétfőn.

Noha az abortusz-bizottságokat nem szüntették meg, de a kneszet jóváhagyott több könnyítő változtatást, amelyet Nican Horovic egészségügyi miniszter, a baloldali liberális Merec párt elnöke támogatott.

Horovic a Ynetnek elmondta, hogy a terhesség első heteiben ezentúl nem a kórházakban, hanem az egészségbiztosító pénztárak rendelőiben, gyógyszerekkel végzik majd el a beavatkozást, és ebben az időszakban a nők mentesülnek a megjelenés alól a bizottságok előtt. Az ilyenkor kitöltendő nyomtatványokat majd az internetről is le lehet tölteni személyes megjelenés nélkül, és eltávolítják belőlük az emberek magánszféráját durván érintő kérdéseket. 

Az eddigi, 1977-ből származó űrlapról törlik az olyan kérdéseket, amelyek azt vizsgálják, hogy a nők vagy partnereik használtak-e fogamzásgátlót, azonban továbbra is megkérdezik, hogy volt-e korábban abortuszuk, mert ez a kérdés orvosi szempontból fontos lehet.

- Hirdetés -

“A nő testéhez fűződő jogai egyedül a nőt illetik meg” – hangsúlyozta közleményében Nican Horovic miniszter. A tárcavezető az izraeli módosítást összehasonlította az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának múlt heti döntésével, amely felülvizsgálta azt az 1973-as Roe kontra Wade határozatot, amely megakadályozta, hogy az ügyben a döntés az egyes tagállamok hatásköre legyen, s megakadályozta, hogy országosan betiltsák az abortuszt.

“Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának lépése, amely megtagadja a nőktől a testük feletti uralmat, visszafelé tart, elnyomja a nőket, és száz évvel visszaveti a szabad és liberális világ vezetőjét” – mondta Horovic.

Korábban a helyi médiában számos nő számolt be az abortusz-bizottságokban őt ért megaláztatásokról, tolakodó kérdésekről, és olyan kísérletekről, amelyekkel megpróbálták megakadályozni kérésük teljesítését.

Az izraeli nőszervezetek koalíciója megdicsérte Horovicot a könnyítésekért, de bejelentette: arra törekszenek, hogy törvényi szabályozással teljesen szüntessék meg az abortusz-bizottságokat.

- Hirdetés -