Zehava Galon, a baloldali liberális Merec párt öt éve visszavonult, de a politikai életbe visszatért egykori elnöke nyerte a párt előválasztását Izraelben – jelentette a helyi média szerdán.
A kedden megtartott előválasztáson a párt mintegy húszezer tagja döntött az új elnökről, valamint a párt választási listáján szereplő politikusok sorrendjéről. Galon a helyi médiában hangos, olykor keserű és személyeskedő harcban legyőzte kihívóját, Jair Golán nyugalmazott tábornokot.
Zehava Galon 66 éves. Az izraeli parlamentben, a kneszetben 1999-től képviselői helyet szerzett veterán politikus, aki öt évvel ezelőtt visszavonult a párt éléről. Kampányában és korábbi munkásságában elsősorban az emberi jogok fontosságát hangsúlyozta, miközben Golán a palesztin-izraeli viszály megoldását sürgette.
Nicán Horovic eddigi pártelnök, a kormány egészségügyi minisztere csak a hetedik, várhatóan kieső helyet tudta megszerezni a Merec listáján. A legoptimistább közvélemény-kutatások is csak 5-6 helyet jósolnak a pártnak a november 1-jére kiírt parlamenti választásokon megszerezhető 120 törvényhozói helyből, miközben a kiesési küszöb eléréséhez legalább négy helyet érő szavazatmennyiséget kell szerezni a jelenlegi választási rendszerben.
Szintén kedden tartották a nacionalista jobboldali Vallásos Cionizmus nevű párt előválasztását, melyen nem történt változás: a párt eddigi törvényhozói szerezték meg a bejutáshoz szükséges és várhatóan általuk megszerezhető első négy helyet.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója