A Maccabi Haifáért izgulhattunk a BL sorsoláson…

2015 óta nem jutott el izraeli labdarúgó csapat a Bajnokok Ligájának csoportköréig. Idén a Maccabi Haifának sikerült ez a bravúr. 

Végre úgy ülhettem végig a Bajnokok Ligája sorsolását, hogy hazai csapatért (is) szoríthattam. Az is azt jelenti, hogy persze vannak kedvenc csapataim a spanyol, az olasz és az angol bajnokságban, de most csak azért izgultam, hogy ne azokkal kerüljön össze Haifa. És hogy ne legyen egy „halálcsoportban” három brutális ellenfél mellett negyedikként. 

A kedvenceimmel nem került össze, és azt hiszem, remélem, nem került reménytelen helyre.

Húztam az időt, de most jöjjön a Maccabi Haifa csoportja:

  • Paris Saint-Germaine FC
  • Juventus
  • Benfica 
  • Maccabi Haifa

Persze lehet, túlzó a remény azt hinni, hogy innen tovább lehet jutni, de talán az optimizmusomra magyarázat, ha megnézzük a többi csoportot, hogy milyen ellenfeleket úszott meg az izraeli csapat. 

Külön öröm az izraeli Messi-kultusz ismeretében, hogy a PSG is a mi csoportunkban van, így újra izraeli pályán villog majd az isteni Lionel, ráadásul helyi csapat ellen, tétmeccsen.

Lássuk a teljes táblát!

A csoport

  • Ajax
  • Liverpool FC
  • Napoli
  • Rangers

B csoport

  • Porto 
  • Athletico Madrid
  • Bayer Leverkusen
  • Club Brugge

C csoport

  • Bayern München
  • Barcelona
  • Inter Milan
  • Viktoria Plzen

D csoport

  • Eintracht Frankfurt
  • Tottenham Hotspur
  • Sporting CP
  • Marseille

E csoport

  • Milan
  • Chelsae
  • Red Bull Salzburg
  • Dinamo Zagreb

F csoport

  • Real Madrid
  • RB Leipzig
  • Sahtar Doneck
  • Celtic

G csoport

  • Manchester City
  • Sevilla
  • Dortmund
  • Köbenhaven

H csoport

  • PSG
  • Juventus
  • Benfica
  • Maccabi Haifa

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.