Izrael magyarországi nagykövetsége tiltakozását fejezte ki a Horthy-szobor-állítás miatt

“Izrael Magyarországi Nagykövetségének hivatalos közleménye a parlamenti Horthy-szoborról:

Nehéz elképzelni, hogy Európa szívében, a mai Magyarországon még mindig akadnak olyan politikai erők, amelyek egy olyan személyiség dicsőítésével foglalkoznak, aki több százezer magyar állampolgár, közöttük a zsidó közösség legnagyobb részének embertelen szenvedéséért és haláláért volt felelős. NEM engedhetünk meg és nem tolerálhatunk semmiféle antiszemitizmust és antiszemita eszmét.”

A Nagykövetség a hivatalos Facebook oldalán közölte a fentieket.

Mint ismeretes, a Mi Hazánk Mozgalom hétfőn jelentette be, hogy kedden a képviselőjüknek, Dúró Dórának – aki az Országgyűlés alelnöke is – az irodájában felavatnak egy Horthy Miklósról készült szobrot. Emiatt már aznap több közéleti szereplő és szervezet tiltakozott. Ennek ellenére kedden megtörtént a szoboravatás

A Mi Hazánk alelnöke, Novák Előd a rendezvény után még azt is mondta, hogy “a zsidóság valójában hálás a kormányzónak azért, hogy leállíttatta a deportálásokat a második világháború idején”.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is levelet írt Kövér Lászlónak, amelyben azt kérték: távolíttassa el azt a Horthy-szobrot, amelyet kedden állított a Mi Hazánk Mozgalom a Parlamentben.

Horthy Miklós és Adolf Hitler
Horthy Miklós és Adolf Hitler

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.