Szerdán délelőtt fél tízkor megy ki a ynet-re, hogy másnap, szeptember 1-jén elkezdődik a tanítás, megegyeztek a pedagógusok a minisztériummal. Kitörő örömmel fogadjuk a hírt az Ein Lavannál, ahová ma Oren fiát, Rafi barátját is elhívtuk játszótársnak, a vízipisztolyokról én gondoskodtam. Arról meg a gondviselés, hogy Oren is eljött velünk.
Az otthoni reggeli készülődés közben azon morfondírozom, hogy hogyan fogok együtt tölteni egy egész délelőttöt a két férfival, akikkel inkább külön-külön szeretnék kettesben együtt lenni: a férjemmel, akivel az alvászavaros gyerekeink miatt mindig keveslem az együtt töltött időt, és még az irodában is ráébredek sokszor, mennyire hiányzik, és a férfivel, akire mostanában a legtöbbet gondolok, akivel eddig kétszer beszélgettem hosszabban, mert tanácsokat és erőt ad a tanításhoz, és aki nem mellesleg Drort régebb óta ismeri, mint én.
Kettejük hosszú időre nyúló ismeretsége vagy talán közös gondolkodásmódjuk teszi, de hónapok óta nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Orenhez Dror miatt kezdtem kapcsolódni, és ahogyan Drorral, vele is hosszú távra tervezek, hogy mit, egyelőre nem világos. A kiérlelt és százszor végiggondolt elméletem szerint ahogyan a szeretet nem kizárólagos, úgy a mennyisége sem véges. Ha belép a második, attól nem jut az elsőnek kevesebb belőle, sőt. Nem fenyegetés, hanem esély, hogy mélyebben átéljem a kapcsolatomat a társammal, akivel egy életre szól a szerződés.
Augusztus utolsó napján, ezen a meleg nyári napon még messze van a szeptember. A kisebb medencében játszom Nadavval és a két nagy gyerekkel, Dror átment a pár lépcsővel lejjebb fekvő, a fügefa melletti mélyebb medencébe. Oren egyelőre magával, vagyis a telefonjával van elfoglalva, és rólam tudomást sem vesz. Egyrészes fürdőruhát vettem föl, mert a bikinit soknak éreztem volna, aztán most meg kiderül, hogy a fürdőruha is sok, legalábbis ahogy Orent elnézem, aki rám sem bír nézni.
Tíz perc múlva Dror visszajön a gyerekekhez a kismedencébe. Én már kint ülök a háncsszőnyegen Nadavval, Orennel beindul lassan valami beszélgetés, és egyszerre csak minden előzetes tervezgetés nélkül kicsúszik a számon, hogy milyen érdekes, hogy bár nem edzünk együtt, mégis közel érzem őt magamhoz. És ha már itt van az igazság pillanata – mit tegyünk, a forrás mágikus hely, ami megmozgatja a lelket –, akkor már nincs megállás, elmondom neki azt is, hogy semmi gáz, nem kell megijedni, én otthonosan mozgok szívügyekben, és különben is, Dror is ismer engem erről az oldalamról, tényleg ne féljen semmitől. Mindketten halálos zavarban, jaj most mi lesz, hol van a férjem, amikor szükség volna rá? A hirtelen csupasznak érzett testem felmelegszik a napon, visszavonulok a lenti medencébe, utánam az özönvíz. Most vajon elástam magam végleg, vagy még menthető a helyzet? Amikor visszajőve látom, hogy a gyerekek még mindig biztonságos távolságra vannak tőlünk, elmondom ugyanezt Drornak is, nincs kegyelem, Oren most meghallgathatja másodszor is, amit az előbb csak neki mondtam, jobb elkerülni a félreértéseket, bizony-bizony, itt nem új szerelem szövődik, hanem komoly munkát, a szív munkáját végezzük el, hárman, mert ez most ilyen. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni. Hallgat mind a kettő, Dror elsétál, Oren beleragadt a kempingszékébe, ez sok volt neki. Úgy látszik sikerült mindenkit jól összezavarnom. Fáj, hogy nem tudjuk megbeszélni ezt hármasban, és nem pusztán a gyerekek jelenléte miatt. A férfiirigység erősebb a szép beszédnél. Összepakolunk, és indulunk haza, ki-ki a saját otthonába. Éljük tovább az életünket, ahogyan eddig, holnap kezdődik az iskola.
Előző este az Arénában igazi jégpályán korcsolyáztam. A vallásos, szoknyás lányok és a ciceszes fiúk között suhantam, valószerűtlen, filmforgatás-szerű jelenet, éber álom. 45 perc szabadság és flow, ami még nagyobbat szól ezen a sziklás és sivatagos tájon, ahol oly nehéz az élet, és ahol bennünk ragadnak a ki nem mondott szavak, görgeti mindenki a maga szikláját hegynek föl. Ma is mennék a jégre, de az edzést választom végül, pedig holnap végleg bezár a korcsolyapálya. Edzés után fél 11-kor érek haza, de a napnak még mindig nincsen vége, forog tovább a forrás filmje a fejemben. Mikor vagyunk hűek magunkhoz és a másik emberhez? Elképzelem, hogy Drorral és Orennel fürdünk hármasban, itt nincs sodrás sem örvény, ez a mikve, a rituális megtisztulás helye. Együtt úszunk az átláthatatlan vízben, a szív átláthatatlan kapcsolódásainak zűrzavarától megtisztulva, boldogan.
