Ma délelőtt helyezik örök nyugalomra a budapesti Kozma utcai temetőben az életének 85. évében elhunyt kollégámat és barátomat, Benedek István Gábort. Olvasom róla az egyik búcsúztatójától, hogy sztárújságíró volt. Szegény, ha ezt megérhette volna, alighanem elintézi egy legyintéssel, sugallván Pistukám, ilyen világban ilyen időket élünk.
Igen, volt újságíró és nem is akármilyen, a jók között a legjava, de neve és védjegye a magyar nyelvű zsidó tárgyú kortárs irodalom megkerülhetetlen ékköve. Két országnak, két hazának volt napszámos tollforgatója, szülő-hazájának Magyarországnak és vér szerinti otthonának, Izraelnek. Minden sora, minden gondolata ennek a kettősségnek az ikergyökerűségében fogant.
Engedtessék meg eltekintenem életútja állomásainak felidézésétől, álljon itt Egervári Vera csaknem teljes összegzése irodalmi munkásságáról. Reménykedem, hogy sokak számára csengenek ismerősen a következő címek: A gyilkosok hajnalban kelnek; Boldog vesztegzár; Holnapra a világ; Tépd le a sárga csillagot; A komlósi Tóra; Brooklyn; Az elégett fénykép; Vili a Dob utcából; Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte; Öt lövés a történelemre; Egmont; A lovag napjai; Harmadik háború; Dávid; Varázs; Énekek éneke – műfordítás héberből hexameterben; Artúr; Bergeni keringő; Miskolc, Zsidó utca ’46; Ki vigyáz az emberre?; Aranyhomok; Zsidó krémes; Európa keringő, és a filmek, műfordítások, rádiójátékok és félbe vagy torzóban maradt filmforgatókönyvek, közöttük a Jancsó Miklóssal együtt dédelgetett álom a Komlósi tóra megvalósításáról, s akkor még nem is szóltunk jegyzeteiről, s hogy újságírók nemzedékei pallérozódtak cikkein, tanításain.
Szakmai díjaival tele a padlás, és a politika is megtisztelte valamikor egy Lovagkereszttel.
Mire vitte Benedek István Gábor, mire nem?
Európa csaknem minden országának nyelvére lefordították könyveit, novellái valamelyikét és megjelentek írásai az Egyesült Államokban és Kanadában is. De: sem Magyarországon, sem Izraelben nem jutott elég figyelem arra, hogy a héberül olvasók is hozzáférhessenek üzenetei valamelyikéhez. Ivritül nem.
Jómagam leginkább A komlósi Tóra izraeli ivrit kiadásának elmaradását fájlalom. Ha igaz a mondás, amely szerint a Csendes Don az orosz néplélek szívéből folyik a bárhol is olvasó emberek lelkébe, azonképpen A komlósi Tóra is sok ezer évünk egyetemesen megélt, megálmodott, megszenvedett zsidó hétköznapjainak keserédes üzenete a világon bárhol is élő zsidó és nem zsidó olvasójának arról, hogy a hit egy mégoly gyarló világban is hegyeket tud megmozdítani.
Aki csak egy picivel is többet és mást is akarna megtudni a törékeny, de mindig újrakezdeni kész és képes emberről, arról a bizonyos Emberről, a Zsidóról, akik vagyunk mi mindannyian a világ bármelyik zugában, arról Benedek István Gábor Komlósi tórája elbeszéli a tulajdonképpen kimondhatatlant.
Ismétlem, a magyar nyelvű zsidó tárgyú kortárs szépirodalom művelőjének, Benedek István Gábornak, életében egyetlen érdemi sorát sem fordították héberre.
Adósaid vagyunk és maradtunk Benedek István Gábor.
Hiányozni fogsz, barátom.
Baruch dayan haemet.
Újságíró
