Újabb négy palesztin halt meg az erőszakhullámban Ciszjordániában

Négy palesztin halt meg csütörtökön az erőszakhullámban Ciszjordániában, kiújultak a Gázai övezetből indított rakétatámadások is – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet pénteken.

Az augusztusi Hajnalhasadás hadművelet óta először, csütörtök este ismét megszólalt a légvédelmi riasztás a Gázai övezet környékén. A Vaskupola légvédelmi rendszer a levegőben megsemmisített egy Izrael irányába kilőtt gázai rakétát. Három másik lövedék nem jutott túl a határon, még az övezet területén földet ért.

Az izraeli hadsereg válaszul éjjel a Hamasz föld alatti rakétafejlesztő és gyártó műhelyét lőtte. A katonai szóvivő bejelentette, hogy minden gázai történésért a területet irányító iszlamista Hamasz szervezetet teszik felelőssé.

A gázai Iszlám Dzsihád magára vállalta a felelősséget a rakéta indításáért, és közölte, hogy az válasz volt arra, hogy egyik tagjukat Ciszjordániában, Dzseninben megölték.

Csütörtök délután ugyanis Dzseninben az izraeli hadsereg terrorellenes kommandósai a Sabak belbiztonsági szolgálat segítségével megölték Faruk Szalamét, az Al-Kudsz brigádok nevű fegyveres szervezet egyik parancsnokát.

Szalamét azzal is gyanúsították, hogy kapcsolatban állt az Oroszlánok barlangja nevű terrorszervezettel, részt vett idei terrortámadásokban, és újabb jelentős merényletekre készült.

Megpróbálták kézre keríteni, az izraeli csapatok megrohanták az épületet, ahol tartózkodott, és tűzharc alakult ki. Szalame elmenekült a helyszínről, mire üldözőbe vették. Ekkor fegyvert rántott a katonákra, akik erre lövéssel válaszoltak, és a tűzharcban életét vesztette.

Ebben a razziában öt másik körözött embert tartóztattak le, s elkoboztak egy  pisztolyt és egy M-16-os lőfegyvert. Az egyik elfogott Hamasz-harcos öt hónappal ezelőtt részt vett egy izraeli katonákkal folytatott összecsapásban, de akkor halottnak tettette magát, és így megszökött.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának jelentése szerint Dzseninben, a menekülttáborban tartott izraeli razziában Szalame mellett még ketten életüket vesztették. Egyikük az izraeli biztonságiak szerint a rajtaütés során gyújtóbombát dobott a csapatokra.     Csütörtökön, az izraeli szavazatszámlálás idején egy negyedik palesztin is életét vesztette. Ő csütörtök reggel Jeruzsálem óvárosában megkéselt egy rendőrt, majd tüzet nyitottak rá, és a lövések következtében halt meg. A rendőr sebesülése később könnyebbnek bizonyult.

A Ynet jelentése szerint 2500 golyóálló mellényt, és 50 páncéllal védett katonai dzsipet rendeltek a Ciszjordániában állomásozó izraeli katonák számára a Ciszjordániában elharapódzott lövéses merényletek miatt.

A választásokban jelentős győzelmet arató, 14 parlamenti helyet szerző, és ezzel a harmadik legnagyobb párttá vált Vallásos Cionisták nevű pártszövetség Zsidó Erő (Ocma Jehudit) nevű pártjának vezetője, Itamár Ben-Gvir a merényletekre utalva kampányolt, személyes biztonságuk helyreállítását ígérve az izraelieknek. “Eljött az idő, hogy helyreállítsuk az utcák biztonságát” – hangzott egyik szlogenje.

Az izraeli biztonsági erők idén, a márciusban kezdődött újabb terrorhullám óta több mint 135 palesztint öltek meg Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, a legtöbbet 2015 óta. A hadsereg szerint a legtöbbjük fegyveres volt, akik rajtaütésben haltak meg, de életüket vesztették kődobáló fiatalok és vétlen emberek is.

Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta vissza Jordániától Ciszjordániát, ahol több mint 130 települést alakított ki, noha a nemzetközi jog tiltja civilek be- és kitelepítését háborúban elfoglalt területekre. A palesztinok Ciszjordániában és a Gázai övezetben, kelet-jeruzsálemi fővárossal szeretnék létrehozni saját államukat.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.