Helyi ízek, vendégek uborkaszezon helyett

Kezdjük egy vendéggel!

Mit eggyel? 100-zal!

A Száztagú Cigányzenekar izraeli turnéja jön, még mielőtt a napsorolásba belekezdenénk.

Ugye nem kell őket bemutatnom? 

Cigányzene, magyar folklór, Brahms, Monty, Liszt, Bizet, és persze ők is kevernek majd a koktélba egy kis helyi ízt, zsidó dalokat. 

Mike Burstein színész-énekest tarka életpályája során soha nem kísérte még ennyi muzsikus. 

13-án vasárnap 20.30

Jeruzsálem Színház

14-én hétfő 20.30

Tel-Aviv Kultúrcsarnok

15-én kedden

Beer Sheva Előadóművészeti Központ

16-án szerdán 

Kirjat Motzkin Színházterem

November 13. VASÁRNAP

Jön a tél. Ennek a legbiztosabb jele, hogy vasárnap esténként újra kinyit a klezmer bár a Yung Yidish klubban(?), könyvtárban(?), színházban(?), a tel-avivi Tahana Merkazit eldugott csücskében.

A Yung Yidishről már sokszor írtam.

A klezmer estékről ritkábban. Avrom Burstein és a Jerusalem Klezmorim a zenei bázis, és persze a klub lelke Mendy Cahan, de szinte minden este beesik egy meglepetés vendég, vagy előkerül egy hangszer valamelyik néző tarsolyából…

És hozzá gefilte fish és más ínyencségek a kelet-európai gasztrókultúrából. 

Magyar, amerikai, német és dél-amerikai vendégeimmel gyakran teszteltem a helyet. Kihagyhatatlan!

November 14. HÉTFŐ

Azt sejtettem, hogy Izraelben is vannak rajongói az ír-kelta zenének.

Miért pont ennek ne?

De hogy zenekart sem kell Dublinból hozni, mert az is van itt, az meglepett.

Tessék! Itt a hazai Black Velvet, bársonyos ír muzsika, és minden muzsikus idevalósi. Shablul hétfő.

Azt hiszem egy új klub nyitóbuliját ajánlom:

A Mirage Jazz Kissa (A tel-avivi Beit Romano hátsó – a sétány felőli – bejárata mellett.)

10 napja még nem úgy nézett ki, mint ahol egy klub fog működni.

De hétfőn neves vendéget fogad majd.

Abate Berihun Addis Ken Project

Abate Berihun szaxofonos, az izraeli-etióp zene ikonja. Ha etióp zenésztársakkal játszik, akkor alázatosan belesimul a népzenei anyagba a szaxofon játéka, talán csak pillanatokra villan fel a 70-es évek addis-adebai jazz soundja.

Sokszor halottam már, de az Addis Ken a legjobb formációja.

Ő énekeli a témákat – ősi etióp-zsidó kaddishokat, imákat, dalokat –, aztán a jazz trióval a háta mögött kibontja körbeimprovizálja azokat. 

Abate Berihun – szaxofon, ének
Roy Mor – zongora
David Michaeli – bőgő
Nitzan Birnbaum – dob

Abate Berihun különleges nyers éneke soha nem hallott magasságokba visz. Etióp-soul, szakrális zene és vibráló jazz egyszerre. Világszínvonal! 

Még egy debütáló helyszín itt a rovatban, az Anis Auditorium Dél-Jaffón. 

A fellépő zenekar viszont nem újonc, itt a Klipzűrben is sokszor szerepeltek már.

A Sababa5 repülőszőnyegén a 70-es évek elvarázsolt zenei világába utazunk. Régiónk a 70-es években alig volt lemaradva az egész világon végigsöprő pszihedelikus zenei hullámtól. Sőt új, keleti ízekkel gazdagította azt. Most kezdjük ezeket a zenéket újra felfedezni, és újrateremteni. Nemzetközi kiadókat, nagyfesztiválokat működtet ennek az új áramlatnak az ereje.

A Sababa5 például a világzene élvonalához tartozó Batov Recordsnál jelentette meg új lemezét. Ezt mutatják majd be hétfőn Jaffón, az Anis Auditoriumban. (Jaffa IV. Pa’amonit 9)

Felkéredzkedett a repülő lakástextilre egy-két olyan őssláger is, mint a „Kacsatánc” vagy a „Popcorn”. Persze szépen, orient köntösben várják a kilövést. Sababa5

Hallgatom a Wuss zenekar koncert-videóját, amit a Gravitzkyben vettek fel, Givat Brenner kibutz kocsmájában, ahol mindig 1968-at mutat az óra, mert akkor állt meg, és ezt minden ott játszó zenekar érzi.

De szó sincs tribútolásról, nosztalgiázásról! Ezek a bandák nem másolnak senkit, a saját zenéjüket játsszák.

Nem egy hippi kocsmáról írok, hanem egy világjelenségről. 

A trend előadói nem rajzolják át naponta a popbizniszt, nincsenek a kattintás rekorderek között, nem töltenek meg stadionokat, nem játsszák őket a főrádiók, de itt vannak. Korszerűtlenek, de éppen ezért ők a progresszió, mert szembefordulnak a korunk konzum-komfort-komform világával, és újra a tarka belső tájak felé veszik az irányt.

A Wuss zenekar most Tel-Avivba látogat, a Levontin7-be. 

(Kicsit hosszú ráhangoló képek, zajok után 1.20 nál indul majd a mjúzik:)

A másik fellépő hétfőn a Levontin7-ben a Rainbow Warriors.

November 15. KEDD

Hila Ruach-ot az országos szaksajtó az indie izraeli királynőjének tartja. Melankolikus, költői dalok tele fájdalommal, fekete humorral.

Én már javában koncertlátogató voltam a 80-as években, mikor ez a hangulat friss trend volt.

A rajongóit persze ez egyáltalán nem érdekli. Az újszülött indie-fannak csak az kell, hogy a mai piactól legyen independent az imádott. És Hila Ruach nagyon független a mai poptól, és nagyon lehet szeretni.

A helyszín a HaHalutz 33 Beer Sheván.

Latin-Amerikában sem minden banda játszik latin zenét. 

Ez a bölcsesség onnan jutott eszembe, hogy megismerkedtem a Ciro y Los Persas zenekarral, akik Argentínából érkeznek majd a Barbyba. 

Mikor feloszlott Argentína elsőszámú rockzenekara a Los Pijos, a frontembere, Ciro (Andrés Ciro Martínez) új bandát alapított, és most ez az új zenekar a Ciro y Los Persas ül az argentin rockzene trónján, és onnan kacsingat a világsiker felé.

Dél-Amerika már Cirrus és a perzsái lábánál hever, most mi jövünk…

Nagyon pörgős, dallamos, szerethető rockzene. Ilyen egy koncert odahaza, de milyen lesz kedden itt a Barbyban? 

A Saravá trio viszont latin zenét játszik. Pontosabban afro-brazil muzsikát, frisset, nyerset, akusztikusat, pedig nem Dél-Amerikából jönnek, csak besétálnak a tel-avivi utcáról a Levontin7-be. 

Dudi Shaul a héthúros riói gitárjával, Ben Ben Franklin dobossal és Omri Porat basszusgitárossal.

A latin gyökereikből persze idevalósi orient ízű életvidám brazil muzsika fakad.

És most egy brazíliai brazil vendégük is lesz, egy énekes Feu.

(A klipen ugyan Lala Tamar vendégeskedik náluk, de kóstolónak jó lesz.)

November 16. SZERDA

Nagyon ott kell lenni a szeren – a hangszeren –, hogy valaki izgalmasan szólaltasson meg egy raggaeton vagy egy metál slágert, például egy csellón. Vagy kettőn. 

2Cellos – ugye már tudjátok kikről van szó?

A két horvát srác Luka Šulić és Stefan Hauser a cselló minden létező és nem létező megszólaltatását kiaknázza. A szimplának hitt slágerekről kiderül, hogy micsoda pazar kíséret faragható az egyszerű harmóniáiból, a bonyolult rock-opuszokról pedig, hogy csak egy lépés választja el őket a klasszikus vagy a kortárs zenétől.

A Despacito és a Thundersrtuck között vívódtam, és azért választottam az AC/DC remekművét, mert a klipből kiderül a 2Cellos duó egész ars poetikája. 

Míg el nem felejtem: Tel-Avivban, a Menora Arénában, szerdán!

November 17. CSÜTÖRTÖK

A következő koncert címét lopom: „Past progressiv”.

Van ilyen igeidő? Haladó múlt?

1976-ban megvettem Jugoszláviában az első Yes lemezemet, a „Relayert”. (Igen, amiben a Patrick Moraz billentyűzött). Körbehordtam, mint a véres kardot. A rockerek (Zeppelin-Purple vonal) lecikiztek, hogy ez nem rock. A jazzisták (Wheather Report-Hancock vonal) meg azért, hogy ez nem jazz. Tényleg nem, egyik sem. Ugyanígy járt a „Close to the Edge” is. (Azon még Rick Wakeman billentyűzött.)

De azért a szőnyegen fekve egy-egy vörösbort kipattintva, sokszor végipörgött. Együtt-hallgatós zene volt, és még a ferencvárosi lakásban is élőnek tűnt.

Sok mai cucc élőben is konzervnek tűnik, de a Yes „Close to the Edge” című műve a kiadása 50. évfordulóján is eleven muzsika.

És most egy csapat izraeli zenész eleveníti majd fel, a helyszín a the Zone. Direkt nem használtam a tribute szót, mert ezt az anyagot nagyon komoly vállalás betanulni, több lesz ez mint egy főhajtás a Yes zenekar előtt.

Egy kis villanás a koncert próbájából, és aztán egy eredeti Yes koncertből a „Close to the Edge”.

Akkor maradjunk még a haladó jövő igeidőben! 

Led Zeppelin Symphonic

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy zenekar. A blues hagyományaiból építkezve játszottak progresszív és kemény rockzenét. Muzsikájukból áradt a szabadság, és ez a rockvilág csúcsáig repítette őket. Mindmáig meghatározó ikonjai rockzenének. Úgy hívták a bandát, hogy Led Zeppelin. Zenéjük ott van a nemzedékük lemezgyűjteményeiben, és a gyermekeik játéklistáin. 

De mi élőben akarjuk a Led Zeppelint, akkor is, ha már régen feloszlott a banda, mert ez a zene nem konzervnek készült! Na???

Akkor aztán jött néhány bátor muzsikus (Peter Eldridge, Jess Smith, és Molly Marriott a londoni West Endről), és nekivágott a világnak. A világ nagyvárosaiban mindenhol összebútoroztak egy szimfonikus zenekarral, (Izraelben a raananaikat nyerték meg az ügynek), és már kész is volt a Led Zeppelin Symphonic.

Majd most bebizonyosodik, hogy hiába szimfonikus a kíséret, a dal ugyanaz marad.

17-én csütörtökön 21:00-kor a Tel-Aviv-i Kultúrcsarnokban.

Furulyák, hegedű tangóharmonika, bőgő, buzuki, gitár, dob, klarinét szaxofon és még számos hangszer.

És öt srác, aki mindezeken játszik, ők a Gute Gute. 

A lisszaboni Womex után ez lesz az első bulijuk itthon, Rison Lezionban a Bella Ciaoban. A balkán, a klezmer, az orient ritmusok, az izraeli zene minden impulzusa ott lüktet a zenéjükben. 

És ezek saját dalok!

Jó kis táncraperdítő zene a Gute Gute muzsikája.

Csütörtök Bella Ciao, Rishon Lezion.

Azért jutott erre a hétre is vendég: Hania Rani zongorista-énekes-zeneszerző már a sokadik.

Örülnék, ha meg tudnám fogalmazni Hania Rani (Hanna Raniszewska) hirtelen jött világsikerének titkát.

Aki csendesen beszél, arra jobban odafigyelnek, ez régi színpadi trükk. Mindenki harsog, ő halk, mintha csak magának énekelne. Mindenki szélsőséges dinamikákkal hívja fel magára a figyelmet, az ő dalaiban alig van elmozdulás, mint ahogy a víztükör fodrozódik. Nem 3 perces rádióbarát fleshek, inkább csendesen csordogáló témák, motívumok, dallamok folyamata.

És mégis szinte váratlanul nőtt rajongótábor a személye köré.

Neoklasszicizmus. A romantikus dal támad fel vele, persze a mai pop repetatív kíséretét imitáló zongorázással. Ez akár jazznek is tűnhetne, de nem az, mint ahogy nem pop, és biztosan nem klasszikus zene. 

Hania Rani zenéje meditatív, személyes, közeli és minden szélsőség nélkül emocionális.

A Tel-Avivi Művészeti Múzeumban lesz a koncert, illetve koncertek, mert a csütörtöki szinte megtelt, pótelőadást kellett hirdetni, de az már…

November 18. PÉNTEK

A barokk és a barikád szóösszeszerelése a zenekar neve: Baroccade

Vivaldi neve és mandolin kereszteződéséből jött létre a „Vivaldolino” szó.

Ez a címe a Baroccade pénteki déli koncertjének a Rabin Centerben (Rokach 77 Tel-Aviv).

Vivaldi mandolin concertóit játsszák majd Monteverdi, Scarlatti és Barbella műveivel körítve.

A Baroccade zenekar szólistái:

Yeela Avital – szoprán

Maya Amir – mezzoszoprán

Mari Carmen Simon – mandolin

Jacob Reuven – mandolin (a klipen:)

A Monica Sex egy alter rockzenekar, ami az 1993-as megalakulása óta többször oszlott fel, mint ahány lemezt összehoztak. A szünetek hosszabbak voltak, mint az aktív éveik. Mégis legendává váltak.

Olyanok, mint a fehér bálna, néha – újabban szerencsére gyakrabban – felbukkannak, lenyomnak egy turnét, és eltűnnek újra. 

Most a turné közepén járnak. Haifa jön. 

A Zappa Haifa pénteken.

November 19. SZOMBAT

Shtuby két változatban is létezik.

Van egy magentarózsaszín figura, aki kütyüket kapcsolgatva, ütögetve, a teremint nyikorgatva okoz techno izét (majdnem zenét írtam!), és ezt furcsa one-man show-val egészíti ki élvezetes derűs produkcióvá. 

De ha beszáll mellé egy zenekar…?! 

Pörögnek, mint a búgócsiga.

Nekem volt szerencsém látni ezt, és nyáron a világ nagy fesztiváljainak is. Még Ozorán is jártak.

Valahol a balkáni lakodalmas és az keleti popzene közé lőném be, persze erős tehnobázison, és nagyon magas színvonalon.

De persze a magenta figura, a kütyük, sőt a teremin is marad.

Most újra itthon van Shtuby és a zenekara.

Ez a ritka alkalom!

Szombat, Barby

A heti metál meg majdnem kimaradt!

Pótlom.

A jeruzsálemi Sárga Tengeralattjáró a Shreadhead zenekarral merül majd a trashmetal mélyére.

Egy metálos idegenvezető barátom szerint csak az a jó ezek közül a bandák közül, aki elég gyors zenét játszik. 

A Shreadhead bejön majd neki.

Yellow Submarine szombat.

Gil Landau (gitárok, billentyűk) és Yael Shoshana Cohen (ének) ez a nagyszerű indi-pop duó: a Lola Marsh.

A pop 21. századi története, hogy újra és újra felfedezik a ‘70-es, a ‘80-as vagy a ‘90-es éveket. Ha unalmassá válik, lépnek egyet előre vagy hátra. Ha jó ritmusban váltanak (és tehetségesek, eredetiek), akkor befutnak. Ez a Lola Marsh duóról jutott eszembe.

Ők merre járnak az időben? 

Szombaton Modiinban a Grayben az biztos.

Egy másik marssal is kimenetelhetünk a hétből: Marsh Dondurma.

Mintha egy new orleans-i marching band masírozna a mi orientális ritmusainkban, a Balkán tánclépéseivel, a rengeteg recsegő rezeken, pergő dobokon. Fülig érő mosollyal.

A buli – mert ez a legjobb szó ide – most a Tel-Avivban a Zone-ban lesz szombaton.

Mars ki a hétből!