Mióta megalakult Izrael jelenlegi kormánya, az izraeli társadalom olyan mértékű belső konfliktusba keveredett, amely még ebben az országban is példátlannak számít.
A vita tárgya röviden összefoglalva, a kormány különböző, „reformok”-ként bejelentett, de az államberendezkedést rendszerszinten megváltoztató programja. Mindenekelőtt a jogrendszer radikális, és – mindeddig úgy tűnik – sem egyeztetést, sem semmilyen racionális párbeszédet nem tűrő átalakítása. Ezen belül a bírák megválasztása, amely a jelenlegi paritásos rendszer helyett a mindenkori politikai erőknek adna elsőbbséget; az alkotmánybíróságként is funkcionáló legfelsőbb bíróság jogszabályi felülvizsgálati jogkörének szűkítése, illetve annak de facto eltörlése a parlamenti többség akarata alapján; a kormányzati szerveket szolgáló és ellenőrző jogtanácsosok státuszának megváltoztatása, amely a végrehajtó hatalmat a jogállamisági feltételek helyett a minisztereknek rendelné alá.
További lépéseket terveznek a közszolgálati televízió megreformálására
(megszüntetésére vagy gazdasági ellehetetlenítésére, még nem dőlt el), illetve a tanszabadság korlátozásának területén is (a rasszista Noam-párt képviselője lesz felelős az iskolai oktatási programok nagy részéért).
Az ezekkel kapcsolatos vita már nemcsak a parlamenti bizottságokban és sajtótájékoztatókon folyik, de az utcára is kikerült. Legutóbb több mint 80 ezer ember tüntetett Tel-Aviv és más nagyvárosok utcáin. Izrael számtalan magas rangú jelenlegi és volt politikusa, katonai tisztségviselők, nyugalmazott bírók és számtalan aktivista hallatja véleményét a reformokkal kapcsolatban.
Egy fontos közös nevezőt mindig találni mondanivalójukban: „nem válhatunk Magyarországgá”.
„Magyarországról alijáztam – nem akarok újra ott élni!”
Nemcsak a fenti, hanem sok más tüntetési szlogen utal arra, hogy a kormány ellen az utcára vonuló állampolgárokat aggasztja, hogy a jelenlegi változások egy olyan alkotmányos és politikai helyzetet teremthetnek majd Izraelben, mint a mai Orbán-rendszer, illetve az azzal gyakran együtt emlegetett lengyel/török/orosz példa. Az alábbi táblát is a tüntetés közepén láttuk, itt egyetlen korrupt-diktátor-kalap alá került Bibi, Orbán és Erdogan.
Több mint tíz nagy egyetem többezer diákja is utcára vonult a napokban, a beer-sevai egyetemisták például azt skandálták, hogy „Bibi és Szara – ez nem Hungária!”
Nem mellékes az sem, hogy a legutóbbi tel-avivi tömegtüntetés minden szónoka – beleértve Tzipi Livni volt igazságügyi- és diaszpóra minisztert, valamint Ayala Procaccia nyugalmazott legfelsőbb bírónőt –
a Magyarországgá-válás veszélyét is kiemelték beszédükben a több tízezres tömegnek.
Az alábbiakban összefoglalom azokat az igen nagy számú nézőt, hallgatót és olvasót megcélzó kommunikációkat, amelyek jelenleg az izraeli médiában, a közbeszédben hallhatóak, és amelyeknek az a lényege, hogy Hungária – ahogy ivritül hívják – egyenlő lett az Izraelre leselkedő, antidemokratikus változásokat és illiberális államot jelentő veszéllyel, amiből sok izraeli köszöni, nem kér, és ennek több fórumon hangot is ad.
Fontos lecke: „Magyarország és Lengyelország irányába haladunk. Ez mindannyiunkat érinteni fog!”
Stav Shaffir – most nem aktív politikus (a Munkapárt képviselője volt) –, az elsők között volt, aki egy fiatalos videoklipben összefoglalta, amit alább profi újságírók és alkotmányjogászok: „van egy távoli ország, Magyarország a neve, semmi köze Izraelhez…”, kezdi és felsorolja azokat a lépéseket, amelyeket Orbán Viktor – szerinte – egy eredetileg liberális demokrata politikus tett az évek során. Villámgyors alkotmányozás; a választási rendszer „megreformálása” oly módon, hogy választási győzelme mindörökre biztosítva legyen; a média ellenséggé avatása, majd kivéreztetése és bekebelezése; az igazságszolgáltatás függetlenségének eltörlése; a polgári szabadságjogok (pl. sztrájk) korlátozása; az LMBT közösség jogainak csorbítása; a női politikusok kiszorítása közéletből – mindezt a „többség képviselete”, a „patriotizmus” zászlaja alatt. Megemlíti a két vezető, Netanjahu és Orbán egymás iránti szimpátiáját és közös mesterüket, Arthur Finkelsteint is. A legjobb az egész klipben viszont az, hogy mindezen magyar mérföldkövekhez az izraeli események sajtójából vág be illusztrációkat. Shaffir aktivista, a tüntetésekre hív, hogy a jövőben ne kelljen összehasonlítani a két országot.
A fordulat teljes egészében egy ember körül forog
Izrael legtöbbet hallgatott podcastja – az N12 kereskedelmi csatorna „Minden napra egy” című műsora – hasonló idővonalas tematikával magyarázza meg az izraelieknek, hogyan vált a rendszerváltás után olyan sokat dicsért magyar demokrácia – Orbánisztánná.
A podcastban Arad Nir külpolitikai újságíró és Dr. Daniel Weiner, a Héber Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének és Európai Fórumának oktatója segítségével ismertetik meg az izraeliekkel röviden Magyarország második világháború utáni történelmét, nagy hangsúlyt helyezve az 1956-os forradalomra és a rendszerváltás eseményeire is, kiemelve azt, hogy Magyarország – nem mellékesen a magyar alkotmánybíróságnak és az akkori alkotmánynak is köszönhetően – a rendszerváltás után ígéretes és világszerte tiszteletnek örvendő demokráciaként indult még abban az időben – mesélik –, amikor Orbán Viktor a Soros Alapítvány támogatásával Oxfordban tanult.
Ezután részletesen elemzik azokat a lépéseket, amelyeknek a végén mára Magyarország – a Freedom House jelentése alapján – már nem tartozik többé a demokratikus országok táborába. A podcast alapján a magyarországi fordulat teljes egészében egy ember körül forog, akit szintén részletesen bemutatnak. Az adás végén az újságírók kiemelik, hogy nem vonnak le konklúziókat – az „esetleges párhuzamok megtalálását a hallgatókra bízzák”.
Nem csak a többség döntése számít
Nava Ben Or 23 éven keresztül volt ügyész, versenybírósági elnök, majd fellebbviteli bíró, aki az egyik legnagyobb gazdasági magazin, a The Marker lap podcastjában beszélgetett Guy Rolnikkal. Véleménye szerint a Jariv Levin által bejelentett „reformok” egyértelműen az igazságszolgáltatási rendszer meggyengítését és a korrupció elleni fellépés ellehetetlenítését vetítik előre. Izrael egy lejtő tetején áll, amelyen ha elindulunk, a vége egy sokkal kevesebb polgári jogot biztosító, tekintélyelvű állam lesz, hangsúlyozza Ben Or.
Az az érvelés, ami szerint egyedül a „többség döntése” számít és nem az összes választóé, ezen belül a különböző kisebbségek érdeke és jogainak figyelmen kívül hagyása, nem lehet demokratikus, hiába használják ma előszeretettel ezt a narratívát. Ha a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat nem lehet korlátozni, kiegészíteni és ellenőrizni, a jogállam veszélybe kerül, a végeredmény egy egyre korlátlanabb, autoriter hatalom lesz, amely nem tiszteli az állampolgárok jogait, mint Magyarországon és Lengyelországban – figyelmeztet Bar Or.
Tanulni, tanulni, tanulni
A Haaretz országos lap hétvégi számában – a New York Timesra és a Reutersre támaszkodva – jogszabályról jogszabályra lépve bemutatják azt a folyamatot, ami Magyarországon 2010-től végbement. „A magyar miniszterelnököt több mint 12 éves kormányzása alatt számos nemzetközi bírálat érte amiatt, hogy aláássa a demokráciát és a jogállamiságot hazájában, valamint csorbítja a média szabadságát és a bevándorlók, LMBT-személyek és más kisebbségek jogait, melyek miatt az Európai Unióval is politikai és jogi összetűzésbe került.” – írja a Haaretz és sorolja a mérföldköveket: a médiatörvény, az alaptörvény (=alkotmány), a választási törvény és módosítása, az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása, Finkeltstein bemutatása Netanjahu által, a Soros-kampány, a gender tanulmányok megszüntetése, a Kesma, a CEU elűzése, az abortuszrendelet…
Szintén a Haaretz és szintén a hétvégi magazin fő témája most az izraeli demokrácia helyzete lesz: mega-interjú Dr. Pető Andrea történésszel. A társadalmi nemek tudományának nemzetközileg elismert kutatója a Jeruzsálemi Héber egyetemen tartott előadásokat, és ezalatt nemcsak az Izraelinfo, de az angol nyelvű Haaretz és a Times of Israel héber nyelvű változata, a Zman Israel is megszólaltatta az illiberális rezsimek témájában:
„Tehát nálunk, Izraelben is minden hozzávaló megvan (egy illiberális rendszerhez, P.M.K.). Már be is rakták a fazékba. A gázt is bekapcsolták. Lássuk, mit kapunk.” – írja a Haaretz riportere.
Nem kell kétségbe esni. Az illiberális parazitizmus pontosan így működik. Mindent elszív és elfogyaszt. A kérdés az, hogy mit lehet tenni.
És a válasz?
Először is érdemes elolvasni, mit írtak ebben a témában azok, akik az elmúlt egy-két évtizedben tanulmányozták ezt a politikát. Minden előre ismert. A forgatókönyv meg van írva. Látjuk a rendszert működés közben Brazíliában, Ruandában, Törökországban és Oroszországban. Egyértelmű, hogy kik a résztvevő játékosok. Hogy ez milyen következményekkel jár. Hogyan működik ez globális szinten. Az inspiráció és az ötletek is globálisak. A stratégia globális. Vannak nemzetközi intézmények, amelyek kifejezetten ezzel foglalkoznak – az egyik ilyen Budapesten található. Matthias Corvinus Collegiumnak hívják. Egy intézmény, amely mértéktelen pénzeket húzott le a magyar adófizetőktől és az elszegényedett közoktatási rendszerből.
Ez egy olyan intézmény, amelynek célja az illiberális tudás és nyelvezet megalapozása.
Az ottani oktatókat magas, adómentes fizetésben részesítik. És vannak izraeliek is, akik odalátogatnak. Azok a dolgok, amelyek valószínűleg hamarosan meg fognak történni Izraelben, mint például a Legfelsőbb Bíróság jogkörének korlátozása, ott már átestek egy tesztelésen. Beszéltek róluk. Kipróbálták és tesztelték más értelmiségiek által, akik Magyarországról, Kínából, az USA-ból, Németországból jöttek. Olyan ez, mint az 1930-as évek moszkvai Marx-Engels-Lenin Intézet, ahol a leendő kommunista vezetőket képezték és tanították a világ meghódítására” – idézik Petőt.
A pénztárcánkat is érinti majd
Or-ly Barlev aktivista újságírót sok tízezren követik a különböző platformokon. A héten Twitter élő közvetítésben látta vendégül Dr. Tamar Hostovsky Brandest, az Ono Főiskola alkotmányjogászát. Hostovsky az Israeli Thought Institute kutatója is, ők tartották azt a webinárt, amelyre mások mellett Dr. Pap András Lászlót, az MTA doktorát, alkotmányjogi szakértőt is meghívták.
A tudományos beszélgetés fő témája az összeomlás előtt álló demokráciák helyzete volt. Pap többek között kiemelte az „úttörőnek és prototípusnak” számító magyarországi illiberalizmus egyik meghatározó elemét: ez egyáltalán nem az ideológia, hanem a korrupció maga. Pap kitért az akadémiai- és a média szabadságának korlátozására és összefoglalta, hogy az autokrácia következménye a gazdaság területére is romboló hatással van.
Az orbáni diktatúra nem érzékelhető közvetlenül, nem látható, nem agresszív, de Magyarország így is „félelmetes hely”
a befektetőknek, a tanároknak, az ellenzéknek és a nővéreknek, a közegészségügyre szoruló betegeknek és a nyugdíjaikat féltő időseknek. De talán még inkább a felsőoktatásba készülő diákoknak és szüleiknek, akiknek – Pap szerint – mindennél fontosabb, hogy a fiatalok külföldön, és ne Magyarországon folytassák a tanulmányaikat, és majd ott is kezdhessék el a felnőtt életet és a munkát.
A webinár anyagából Barlev műsorában aztán kizárólag a magyar példákat elemezték, szintén kiemelve a magyarországi folyamatot, amelynek a jelenlegi kormánykoalíció által bevezetni tervezett reformokhoz hasonlóan kiemelkedő állomása volt a jogrendszer megváltoztatása, a közmédia megszállása és a civil szervezetek munkájának elnehezítése, a civil szféra „levegőjének elszívása”. Barlev és Hostovky kiemelték, hogy mivel ezek a folyamatok nagyon gyorsan zajlanak le,
az izraeli ellenzéknek érdemes tanulnia a magyar tapasztalatokból.
Mindenekelőtt – az ellentéteket időlegesen félretéve – összefogni, és minél hamarabb akcióba lépni a demokráciát sértő, illegitim lépések ellen. Visszatértek a Dr. Pap László András által is elemzett korrupcióra, amelynek segítségével az adófizetők pénzéből finanszírozzák az illiberális vezetőket, az ezeket kiszolgáló intézményeket és apparátusokat. Ennek természetes következménye a befektetők visszavonulása is, majd a gazdaság belső összeomlása.
Barlev és Hostovsky nem megfélemlít, szerintük a magyar példa megismerése arra jó, hogy levonjuk a következtetéseket, milyen operatív lépések szükségesek ahhoz, hogy az izraeli demokráciát és annak intézményeit megerősíthessük, működőképessé tehessük.
Ebben a témában lehet még idézni a Calcalist gazdasági magazin cikkét, amelyből megtudjuk, hogy a héten Izrael vezető gazdasági ágában, a hightec-ben dolgozó cégek vezetői és dolgozói is támogatásukról biztosították a jogrendszer reformja ellen tüntetőket. Ezt a lépést azzal indokolják, hogy „Izrael évtizedek óta keményen megdolgozik azért, hogy külföldi tőkét fektessenek be a helyi csúcstechnológiákba.
A demokrácia megromlása növeli a külföldi befektetések kockázati szintjét Izraelben,
és jelentősen rontja a külföldi befektetők kockázatvállalási hajlandóságát. Felhívjuk a kormányt – ne ártson a demokráciának. Ne űzze el az izraeli csúcstechnológiát. Vegyék számításba, hogy kárt tesznek Izrael gazdaságában.”
Szintén a Calcalist idézi Gideon Argov vállalkozó és befektető nyílt levelét izraeli és amerikai partnereihez, amelyben figyelmeztetett az izraeli jogállamiság megromlására:
„Izraelnek még nincs alkotmánya, mégis egyre inkább egy alkotmányos válság felé tart,
amely a legutóbbi választásokig vezetett. A választásokon Benjamin Netanjahu került hatalomra, aki ironikus módon a legmérsékeltebb politikus a koalíciójában. A koalíciós partnerek olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek megbontják a végrehajtó hatalom, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás közötti kényes erőegyensúlyt. A jogi változások összességében Izraelt egy viharos, de működő demokráciából egy olyan autokratikusabb nemzetté alakítják, mint Magyarország vagy Törökország.”
Hatikva = Remény
Izrael ma még mindig tényleg az egyetlen valódi demokrácia a Közel-Keleten. Ez nem csak szlogen, ez a fiatal állam minden nehézség, társadalmi és politikai összetettség és bonyodalom ellenére tiszteletre és sokszor követésre méltóan lavírozik. Éppen a kritikus gondolkodás, a megegyezésre és nem az ütközésre való hajlam, az alapértékek – beleértve a vallásiakat is – megőrzésére való törekvés, de leginkább az alapvető demokratikus értékek és a hatalmi ágak egymás iránti tisztelete, azok jobbítása és nem eltörlése az, ami segítette ebben, és átsegítette az országot a válságokon.
Az a tény, hogy a közbeszéd nem dől be a „Magyarország Izrael legjobb barátja, mert az ENSZ-ben vele szavaz”, és a „magyar zsidóknak ott a legbiztonságosabb” narratívának, hanem bemutatja egy illiberális politikai berendezkedés elkerülendő veszélyeit és káros hatásait, amit éppen a magyar példából látunk, reményt ad, hogy a jövőben is az marad.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
