Az 50 éves izraeli Tal Hanan vezette ügynökcsoportot 30 különböző médium újságírója leplezte le – jelentette a The Gurdian alapján a The Jerusalem Post szerdán. A The Guardian hosszabb, eredeti leleplező cikke itt olvasható (angolul).
Izraeli vállalkozók egy csoportja több mint 30 választás manipulálásáért felelős szerte a világon: hackeléssel, szabotálással és automatizált félretájékoztatással – derült ki a The Guardian alapos oknyomozó vizsgálat után megírt cikkéből.
A The Guardian szerda kora reggel megjelent írásában arról számolt be, hogy az izraeli ügynökből álló csapat az izraeli biztonsági szakértő, Tal Hanan, a különleges erők 50 éves volt ügynöke és a Demonan International vezérigazgatója vezetésével azon dolgozott, hogy az elmúlt két évtizedben több tucat alkalommal, számos országban manipulálja a választási eredményeket.
A „Team Jorge” kódnéven dolgozó ügynökök világszerte felkínálták szolgáltatásaikat a választásokba beavatkozni vágyóknak, valamint gazdasági vállalatoknak egyaránt – derült ki a vizsgálatból. A választási eredmények befolyásolásának egyik kulcseleme a közösségi média, pontosabban a Twitter volt.
Egy @Canaelan nevű, nem emberi, hanem gépi botról számos hamis közösségi médiaprofilt irányítottak, amelyeket a Team Jorge tulajdonában lévő, izraeli székhelyű dezinformációt terjesztő szoftver vezérelt. És ez a bot (mesterséges fake news terjesztő álprofil) csak egy a sok közül.
A vizsgálat szerint az Advanced Impact Media Solutions (AIMS) néven ismert szoftver több mint 30 000 hamis közösségimédia-profilt vezérel, amelyek mindegyike rendkívüli sebességgel használható félretájékoztatásra vagy a propaganda széles körben történő terjesztésére.
A The Guardian szerdán közzétett leleplezése egy olyan titkos nyomozás eredménye, amelyet 30 különböző sajtóorgánum – köztük a Le Monde, a Der Spiegel és az El País – újságíróiból álló csoport végzett el.
A vizsgálat során Hanan alias „Jorge” magukat kliensnek mondó riporterekkel beszélt, és elmondta nekik, hogy az AIMS szoftverhez való hozzáférést „meg nem nevezett hírszerző ügynökségeknek, politikai pártoknak és vállalati ügyfeleknek” adták el” – írja a The Guardian.
Hanan azt is elmondta az újságíróknak, hogy szolgáltatásait a politikai kampányok és magáncégek mellett a hírszerző ügynökségek számára is elérhetővé tették világszerte. A szolgáltatásokat Afrikában, Dél- és Közép-Amerikában, az Egyesült Államokban és Európában használták fel – tette hozzá.
Hogyan működik az AIMS?
A Hanan és izraeli munkatársaiból álló csapata által kínált kifinomult AIMS szoftvercsomag több ezer hamis közösségi média profilt vezérel a Twitteren, a LinkedIn-en, a Facebookon, a Telegramon, a Gmailen, az Instagramon és a YouTube-on. A The Guardian szerint ezeknek a hamis fiókoknak némelyike még Amazon-fiókkal, hitelkártyával és bitcoin pénztárcával is rendelkezik.
Minden egyes profil saját egyedi digitális háttértörténettel rendelkezik, és mesterséges intelligencia segítségével képes utánozni az emberi viselkedést. Több mint hatórás felvétel készült a titkos találkozókról Hanannal és munkatársaival, melyekből a nyomozócsoport megismerte a Team Jorge hírszerzési információ-gyűjtését az ügyfeleik riválisairól a Gmail- és Telegram-fiókok feltörésével.
Ezenkívül „büszkélkedtek azzal, hogy legális hírcsatornákba beültetnek anyagokat, amelyeket aztán az Aims bot-kezelő szoftver felerősít” – tette hozzá a The Guardian.
A vizsgálat szerint a csapat a politikai manipuláció területén is munkát végez, melynek nagy része a választási kampányok megzavarását vagy szabotálását célozza. A The Guardian szerint a csapat azt állította egy esetben, hogy „az Amazonon keresztül szexjátékot küldtek egy politikus otthonába azzal a céllal, hogy feleségéről azt a hamis benyomást keltsék, miszerint viszonya lenne”.
A Jorge-t leleplező oknyomozó újságírók
A nyomozás lefolytatása érdekében az izraeli Haaretz, a The Marker valamint a Radio France három újságírója megkereste az ügynökséget azzal az ürüggyel, hogy tanácsadók lennének egy meg nem nevezett afrikai ország megbízásából, mely a választások elhalasztására törekszik.
Hanan és az újságírók közötti találkozó videómegbeszéléseken, valamint egy személyes találkozón zajlott Izrael közepén, Modi’in város egyik meg nem nevezett irodájában.
A találkozókon részt vett Hanan négy alkalmazottja is, köztük testvére, Zohar Hanan, akit a The Guardian a csoport vezérigazgatójaként ír le. A potenciális új ügyfeleknek hitt embereknek szánt első beszédében Hanan azt állította, hogy a Team Jorge „33 elnöki szintű kampányt végzett, amelyek közül 27 sikeres volt”.
Azt is elmondta az ügyfélnek vélt újságíróknak, hogy két „nagy projektben” vett részt az Egyesült Államokban, de kifejtette, hogy a Team Jorge nem vesz részt közvetlenül az amerikai politikában.
A Demonan International átláthatatlan függönye mögött
A nyomozócsoport szerint a dezinformációs akcióknak legalábbis egyik részét az izraeli Demoman International nevű biztonsági cégen keresztül bonyolították le.
Az 1999-ben alapított Demoman International webhelyükön azt állítja magáról, hogy a „biztonsági, hírszerzési és bűnüldöző szervek magas szintű vezető szolgáltatója”. Azt is kijelentik, hogy részt vettek kormányhivataloknak szóló tanácsadásában szerte a világon, többek között Izraelben, Észak- és Dél-Amerikában, Európában, Afrikában és Délkelet-Ázsiában.
A Demoman International azt állítja, hogy „végponttól végpontig fejlett biztonsági megoldásokat, intelligenciát és vagyonvédelmi szolgáltatásokat kínál” és kijelenti, hogy „”Elkötelezettek vagyunk biztonságos feltételeket megteremtése és érvényesítése mellett a kormányok és a magánszektor szervezetei számára, hogy ügyfeleink biztonságos és hatékony tevékenységet végezhessenek függetlenül a globális tényezőktől”.
A Demomam International hivatalos stratégiai hírszerzési vállalatként szerepel az Izraeli Védelmi Minisztérium honlapján, Tal Hanan cégalapító és vezérigazgató a városi hadviselés, a terrorizmus elleni küzdelem és a hírszerzés elismert és nemzetközileg ismert szakértője.
Jorge nevével is szerepel, de az nem világos, hogy a Demomam International más tagjai részt vesznek-e a Team Jorge-ban. A nemzetközi biztonsági cég alapítója és vezérigazgatója úgy tűnik, hogy két egymással ellentétes területen dolgozik – a biztonság létrehozásában és a biztonság feltörésében is – vélekedik a The Jerusalem Post.