Itai Leshem jogász évtizedekig vezető izraeli ügyvédi irodákban dolgozott. Egész életében érdekelte a számítástechnika, IT cégek ügyeivel foglalkozott, és néhány éve felhagyott a jogászkodással, startup céget alapított. A high-tech területén végzett munkája során figyelt fel egy szokatlan Facebook fiókra, ami beindította a lavinát.

Egy tel-avivi kávéház teraszán mesélt váratlan felfedezéséről, amely az utóbbi években életének központi ügyévé vált. Minden idejét ez a projekt tölti ki. Magányos farkasként, de türelmesen próbálja leleplezni – elmondása és a jelenleg kizárólag általa hangoztatott vádak alapján – a súlyos, a Facebookot és Netanjahut érintő korrupciós ügyet, amelynek finanszírozására közönségi adományozásból már össze is szedte a megcélzott összeget.

Izraelinfo: Mi keltette fel a gyanakvásodat?

Leshem: 2018 január elején Amir Ohana, a Likud egyik parlamenti képviselője egy meglepő, számomra gyanús posztot tett közzé a Facebook-oldalán, melyben azt állította, hogy egy, az izraeli Facebooknál dolgozó ismerőséhez fordult azzal a követeléssel, hogy állítsák helyre egy bizonyos Adam Gold (Aranyember) nevű felhasználó fiókját. Bejegyzése szerint Goldot azzal az indokkal tiltották le, hogy ez egy elismerten fiktív felhasználó, nem valódi személy. De Ohana arra hivatkozott, hogy Adam Gold hangja fontos, jobboldali véleményt képvisel, amit a Facebook el akar hallgattatni.

- Hirdetés -

I: Mi volt ebben a gyanús?

L: Korábbi munkáim miatt pontosan tudtam, hogy Izraelben nincs a Facebooknak a tartalomért felelős képviselete, csakis a központban, Írországban. Szinte egy „kínai fal” húzódik az izraeli és a központi Facebook között, amit az izraeli adatvédelmi jogszabályok indokolnak. Azaz Ohana senkin keresztül nem fordulhatott tartalmi ügyben a helyi Facebookhoz. Később egyébként a képviselő le is vette ezt a posztot, de én ettől kezdve rákattantam Adam Goldra. Ki ez, kit takar, és miért ennyire fontos a Likud egyik, Netanjahuhoz legközelebb álló politikusának, hogy Gold zavartalanul posztolgasson?

I: Ki Adam Gold?

L: Abban az időben Adam Goldé volt a like-ok és megosztások alapján a legnépszerűbb izraeli Facebook-fiók. Ezt bizony nem könnyű elérni. Utánanéztem, és ledöbbentett, hogy Adam Gold fiókját 2016. novemberében nyitották meg, és csupán két órán belül 400-an osztották meg az első bejegyzését. Tudni kell, hogy normális körülmények között hónapokig is eltarthat egy valódi felhasználónak, hogy ennyi követőt szerezzen, akik azután ilyen nagy számban meg is osztják a posztjait. Tehát mit bizonyít ez? Azt, hogy Adam Gold nem volt egyedül. Megjelenését, indulását már egy bothadsereg1 várta, több száz, talán még ezernél is több fiktív fiók, akik azután egy gombnyomással megosztották az általuk begyűjtött jobboldali nagyközönségnek az “Adam Gold” név alatt írottakat. Tehát néhány óra alatt több százezer, akár milliós jobboldali tábornak tudták továbbítani a nekik központilag elkészített üzeneteket. Az első ilyen, Gold segítségével szétterített üzenet például egy legfelsőbb bíró elleni lejáratás volt. 

I: De mi nem kóser ebben?

L: Az, hogy a Facebook szabályzata szerint nem működhet fiktív fiók, és itt ugye Izrael akkori legnépszerűbb, legtöbb követővel rendelkező fiókjáról beszélünk. A fiktív fiókhadsereg működtetői azonban elkövettek egy fatális hibát, amit én az említett Ohana-poszt révén véletlenül fedeztem fel. A hiba az volt, hogy nem fokozatosan építették ki Adam Goldot, hanem leleplezték magukat azzal, hogy néhány óra alatt aktiválták ezt a fiktív, a tudatformálást és agymosást célzó csúcsfelhasználót. Hamar világos lett számomra, hogy mivel Ohana nem is kérhette az izraeli Facebooktól, hogy állítsa vissza Gold fiókját – posztja is csak egy reklámfogás volt –, valójában Gold maga függesztette azt fel, és nem a Facebook. Így Ohana hamis panaszának segítségével még több szolidáris jobboldali követőt szerezhettek maguknak.

I: Mi lett Adam Gold sorsa?

L: 2018 márciusában én magam sikeresen letiltattam Gold fiókját, de 24 óra elteltével visszaállították. Eljárást indítottam az adatvédelmi hatóságnál, valamint pert is indítottam – és végül újra sikerült leszedetnem a Balfour üzeneteit számolatlan felhasználóhoz eljuttató Goldot a Facebookról. De ezzel egy időben, a felhasználási feltételeknek és a követelésemnek megfelelően a Facebooknak közzé kellett volna tennie – más országokhoz és a Cambridge Analityca-hoz hasonlóan – a belső vizsgálat eredményét, hogy miként volt lehetséges az, hogy a Facebook platformján működhetett egy politikust közvetlenül kiszolgáló fiktív fiók-hálózat, s miként állíttathatták vissza 24 óra elteltével hamis okokkal az én első letiltásom után. De mindez nem történt meg. Elméletem szerint azért, mert Netanjahu maga nyomást gyakorolt a Facebookra.

I: Hogyan? Mi bizonyítja Netanjahu szerepét?

L: Ennek megértéséhez tudni kell, hogy Izraelben még 2017-ben megszövegeztek egy úgynevezett Facebook-törvényt. Ajelet Saked akkori igazságügyminiszter és Gilad Erdan médiaminiszter törvényjavaslata alapján az uszító tartalmú Facebook-posztok ellen gyorsított eljárásban, a FB meghallgatása nélkül bírósági letiltó végzést lehetett volna kapni. Ezt a széles jogkört nem csak a jogvédők ellenezték, de a FB erre a célra egy külön lobbistát küldött Izraelbe. Netanjahu a lobbizás nyomán már másfél éve talonban tartotta a törvénytervezetet – viszont pont 2018 júliusában, váratlanul és mindenkit meglepve, egy nap alatt előszedte a törvényt, és azonnal ki is tűzték a szavazást a Kneszet plénumán. Nem véletlen tehát szerintem, hogy éppen akkor került elő a régebbi törvényjavaslat, amikor másodszor is sikerült leszedetnem a Facebookról Goldot. Biztos forrásból tudom, hogy közvetlenül a szavazás előtt a FB lobbistáját bemenni látták Netanjahu irodájába, és láss csodát, a törvénytervezetet, amit Netanjahu eddig maga sürgetett, az utolsó pillanatban mégis levették a napirendről. Ezzel egy időben pedig Adam Gold visszakerült a FB-ra, és mindeddig semmiféle vizsgálat nem indult az ügyben. Annak ellenére, hogy a FB belső szabályzata ezt egyértelműen előírja. Azóta végleg elfektették az ügyet.

I: Mi ebben a törvénytelen?

L: Elméletem szerint Gold valószínűleg nem más, mint egy Netanjahuhoz legközelebb álló hivatalnok, Netanjahu jobbkeze, aki ezt az egész kiber hadműveletet irányította a miniszterelnöki hivatalból. Netanjahu, hivatali hatalmával visszaélve, leleplezése megakadályozása érdekében és azért, hogy a Gold-fiók tovább működhessen, előnyhöz juttatta a FB-ot azzal, hogy előbb “megfélemlítette”, majd újra talonba tette a Facebook szabályozására született törvényt. Ez szerintem a 7000-es akta, amely a FB-kal történt eltussolást és alkut jelenti.

I: Hol tart a nyomozás az ügyben?

L: Több alkalommal is az alkotmánybírósághoz fordultam, valamint, mivel a választások alatt is működött a bothadsereg, a választási bizottság elnökéhez is, de végül mindenhol elutasítottak, de kizárólag procedurális indokokkal. Azt viszont ajánlották, hogy forduljak az ügyészséghez és a rendőrséghez, és tegyek feljelentést. Ezt néhány hete meg is tettem. De még mindig csak várok, hogy a rendőrség a kezemben levő bizonyítékokat is bevegye. 

I: Végül is mi a célod az egésszel?

L: A célom soha nem változott: az igazság napvilágra hozása. Szerintem sokkal jobban befolyásolta ez a Gold-ügy az izraeli közvéleményt, a választásokat, mint mondjuk a 4000-res akta, a Walla hírportál ügye, amit most a bíróság tárgyal. Mit számít 500 cikk a Wallán, amikor lehetőséged nyílik uralni általad meghatározott teljes lakossági csoportokat? Ha jól és okosan dolgozol, akkor teljesen a kezedben tarthatod őket, formálhatod a véleményüket. Ennek segítségével zajlik az agymosás: van ilyen testvérem, nagybátyám, aki felhasználóként fogadja ezeket az üzeneteket. Ha van a hálózatodban egymillió jobboldali hívő, nem érdekes, milyen gyakran nyitják meg a fiókjukat, ahányszor csak megnyitják, mindig azokat a posztokat látják, amiket Netanjahu ezzel foglalkozó munkacsoportja számukra kijelölt. Minden időben ő dönti el, mit olvasnak. És ugyanezt tudja folytatni az ellenzékben is.

I: Nem próbálnak elhallgattatni? Elvégre nagyon kemény dolgot állítasz.

L: Nem fenyegetnek sem levelekkel, sem Facebook-posztokkal és érdemben sem válaszolnak sem a Facebook, sem az ügyészség, sem Netanjahu hivatala. Sőt, gondolj bele, a FB pénzt keres rajtam, amikor rajta keresztül hirdetem a Facebook elleni állításaimat… Az ügynek a jelenlegi agyonhallgatása nem teszi lehetővé számukra, hogy egy szavamat is kitöröljék, mert ha kirobban az ügy, akkor ez azt bizonyítaná, hogy tudtak róla. De nem célom a Facebook felszámolása, csak javítani szeretném a rendszert, én is hiszek a közösségi média fontosságában, előnyeiben. Ha a lebukás után veszít majd esetleg az értékéből a tőzsdén, az semmiféle befolyással nem lesz az egyszerű felhasználóra.

I: Tönkre akarod tenni a Facebookot a leleplezéseddel?

L: Éppen ellenkezőleg, én valójában a Facebook oldalán állok, amikor megpróbálom feltárni a vezetők korrupcióját, hogy hiteles maradjon a cég, a platform. Az is lehetséges, hogy a vállalat és a direktórium elől is takargatják az ügyet? Az vitathatatlan, hogy a Facebook mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen kinyomoznia az igazságot. Ezt dokumentáltam is. Az ügy fejleményeiről szóló minden FB és Twitter bejegyzésembe betaggelem a FB izraeli képviselőjét. De nem tud letiltani, mert ha reagálna, beismerné, hogy tud az ügyről, és az illegális vagy másképpen mindeddig elítéletlen és népszerűtlen tevékenységek nyilvánosságra kerülnek.

I: Tehát szerinted a Facebook vezetői tudnak az ügyről?

L: Nem vesznek tudomást róla, úgy tesznek, mintha nem tudnának. A direktórium egyes tagjainak saját jogi védelmük érdekében tagadniuk kell, hogy tudnak róla. Ezért inkább egyáltalán nem vesznek rólam tudomást, és véleményem szerint megfélemlítik a médiát, hogy ne kürtölje világgá az ügyet. Az elmúlt három évben számos alkalommal elmondtam részletesen mindent újságíróknak. Eleinte még nem beszéltem megvesztegetésről, mert ezt a jogi helyzetet csak hónapokkal a törvény visszavonása után értettem meg, amikor feldolgoztam a történteket, és egyeztettem a választások befolyásolásával kapcsolatos jogszabályokkal. Netanjahu az elejétől a történet kicsiny része volt, de itt nála jóval nagyobb ügyről van szó. Nyilván nem ő félemlíti meg az újságírókat. A FB vezetői abban a percben, hogy kimondják: tudnak az ügyről, leleplezik magukat. 

I: Most miért harcolsz?

L: Én csak egy eszközről beszélek – melybe véletlenül beleütköztem –, de sok más eszköz is van. Az ily módon felépített fiktív fiókhálózat létrehozása, felépítése pártucat ezer dollárba kerül, és attól kezdve csak munkacsoportot kell szervezni az irányítására, fenntartására. Úgy kell működtetni ezer, tízezer, százezer fiókot, hogy autentikusnak tűnjenek. A Likudos bátyám ismerősei között többen a Balfour gépezet ál-fiókjai, melyek folyamatosan Netanjahu propagandagépezetének az üzeneteit osztják meg. Ne feledjük, hogy a Facebook felhasználók nagy többsége passzív, még lájkolni is csak elvétve szoktak. Ha van ezer rendszeresen posztoló aktivistád, akkor ezek sokkal nagyobb hatással bírnak, mint ezer átlagfiók-tulajdonos.

I: Miben más ez az ügy, mint a korábbi Facebook elleni vádak?

L: Az én ügyem különbözik a Facebookkal kapcsolatos összes többi ismert ügytől, mert eddig legfeljebb gondatlan adatkezeléssel vádolták őket. Például a Cambrigde Analytica ügyben kikerülhettek tőlük emiatt felhasználók adatai, de megvesztegetés még soha nem volt a vád ellenük. Az én érdekem, hogy a Facebook egyik része lebuktassa, és menessze a másik, korrupt részét. De jelenleg egységesek velem szemben.

I: Minket inkább az érdekelne, mit lehet tenni az agymosást végző politikai bothadseregekkel szemben, melyek tönkreteszik a polgári demokráciákat?

L: Nincs jobb módszer, mint megtisztítani a Facebookot ezektől a politikai fake fiókoktól, amit az én harcom is céloz. A Facebookot arra kell késztetni, hogy ők saját maguk ellenőrizzék a felhasználóikat, és számolják fel ezeket a rendellenességeket. Az én szerepem véget fog érni a botrány kirobbanásánál. Ők nálam jobban el tudják majd mesélni a rendőrségnek, hogy mi történt.

I: Mennyire súlyosak a vádjaid jogi szempontból, elvégre jogász vagy?

L: Az még elvileg nem számít törvénysértésnek – noha sérti a Facebook belső szabályzatát –, ha valaki fake fiókot nyit, vagy ilyen fiókokat működtet, akár egy hadsereget. Viszont az én ügyemben azt állítom, hogy megvesztegetést követtek el annak érdekében, hogy elhallgattassák azokat a vádakat, hogy Adam Gold Netanjahu közvetlen szócsöve. Ha az elején, amikor Adam Goldot lebuktattam, sorsára hagyták volna, és lezárták volna a fiókot, akkor semmi sem történik, mármint semmi államilag büntethető. Jelenleg minden céljuk, hogy ne legyen rendőrségi vizsgálat, nyomozás. Nincs olyan újságíró az országban, aki nem ismeri a történetet, és mégsem merik megírni. Gratulálnak, hősnek neveznek, de félnek. De már nem lehetséges, hogy ne robbanjon ki, már nem tudják elhallgattatni. Olyan ez, mint a meztelen király története. Elég lesz egy gyerek, aki kiabálni kezd, hogy nincs is ruha a királyon! Mindenki látni fogja azonnal. A hazugság korában élünk, úgy tűnik az egész világon, de Izraelben is. Hazugságok és agymosás. De egy ilyen leleplezés tisztító hatással lehet.

  1. bothadsereg – fiktív facebook-felhasználó fiókok hada, amelyeknek segítségével a közvéleményt befolyásolják
- Hirdetés -