Bevezetés

Az askenáz zsidók jeruzsálemi letelepedése demográfiai összetételében tükrözte az európai zsidóság arányait. A zsidóság legjelentősebb hányada az Orosz Birodalomban élt, mely területileg Oroszországon kívül magában foglalta a mai Litvániát, Lettországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és Lengyelországot. A letelepedési adatok azt mutatják, hogy az Orosz Birodalomból érkező zsidók képezték az erec-izraeli zsidó lakosság kétharmadát, a maradék egyharmad Galíciából, Romániából, Magyarországról, Németországból és más nyugat-európai országokból, valamint az Egyesült Államokból alijázott. Az Oszmán Birodalom időszakában létrejött zsidó letelepedés (régi jisuv) alapvető szociális intézményrendszere a zsidó közösségek származási helye alapján alakult ki. Sokak számára a származási helyről érkező adományok jelentették a legfőbb bevételi forrást. Létszámbeli túlsúlyuknál fogva az Orosz Birodalomból érkező rabbik jelentős mértékben befolyásolták a kialakult intézményrendszer irányítását. Elsősorban arra törekedtek, hogy az intézményeik gazdasági érdekeit védjék, kulturális és vallási jellegét megőrizzék.

Az első világháborút kísérő politikai felzúdulás lecsillapodása után, annak ellenére, hogy a régi jisuv demográfiai arányszámai alapvetően nem változtak meg, mégis a magyarországi Joszef Haim Sonnenfeld rabbi (1873-ban alijázott) került a források elosztásáért felelős intézményrendszer élére. Sonnenfeld magyar-zsidó neveltetéséből fakadó világszemlélete nagy hatással volt a brit mandátum korai időszakában működő hagyományos zsidó közösség karakterére és az akkor kialakuló ultraortodox réteg világnézetére, politikai szerveződésére.

A régi jisuv a 19. század végén – érdekellentétek és stabilitás

A régi jisuv első időszakában az askenáz közösségek elkülönültek egymástól, és minden csoport csupán a saját szükségletei biztosítását tartotta szem előtt. A helyzet megváltoztatására az 1860-as években Smuel Szalant egy, a közösségeket összefogó szervezetet állított fel Közös Bizottság néven. Bár ez a szervezet a későbbiekben fontos helyet töltött be a régi jisuv életében, számos csoport mégsem kívánt részt venni benne. Az egységes szervezeti keret hiánya az egyes közösségek között és a Közös Bizottságon belül kialakuló ellentétekhez vezetett.

Smuel Szalant – Fotó: Izraeli Nemzeti Könyvtár

A zsidó közösségek egymáshoz való viszonyát a vallási irányultságból fakadó különbségek, és az azokból adódó feszültség is kiélezte. A legnyilvánvalóbb ellentét a haszidokat és a haszidizmus ellenzőit állította szembe. További megosztottságot jelentettek a régi jisuv belső hatalmi harcai. Konfliktus alakult ki Jesajahu Bardaki – a sklovi (Fehéroroszország) rabbi Izrael Ben-Smuel, a régi jisuv korábbi vezetőjének veje – és Szalant támogatói között. Szalant 1841-ben alijázott, és érkezése után átvette az irányítást Bardakitól, aki korábban vezető pozíciót töltött be. A 19. század végén érdekellentétek bontakoztak ki a legfőbb zsidó jogi tekintély személye körül is. Bár a többség ebben is Szalantot támogatta, egy kisebbség az 1877-ben érkezett briszki (Fehéroroszország) rabbi, Jehosua Leib Diszkin szélsőséges nézeteit vallotta.

Jehosua Leib Diszkin – Fotó: Izraeli Nemzeti Könyvtár

Az érdekütközések ellenére a 19. század második felében kialakultak a régi jisuv közös társadalmi, kulturális és vallási jellemzői. A nyugati modernizáció és a modern oktatási rendszer ellen tiltakoztak az újonnan érkezettek, és a már itt élő nemzedékek is, a haszidok és a haszidizmus ellenzői, a lengyel, a litván, a román, a magyar és a német területekről érkező társaik. Valamennyien a szefárd zsidóktól eltérő közös kulturális és étkezési szokásokat, vallási gyakorlatot hoztak magukkal, és közös nyelven, jiddisül beszéltek. A régi jisuv askenáz zsidó közösségében a nézeteltérések ellenére és Smuel Szalant vezető szerepe mellett több volt az összetartó, mint az elválasztó tényező.

A régi jisuv a századfordulótól az első világháborúig – a válság időszaka

A 20. század elején több csapás rengette meg a régi jisuv askenáz közösségének stabilitását. A legfontosabb ezek közül Szalant halála volt 1909-ben. A halálát megelőző néhány évben élemedett kora és egészségi állapota miatt igyekeztek gondoskodni helyettesről, aki, ha eljön az ideje, Szalant utódja lehet. Ki is választották az 1901-ben alijázott Elijahu David Rabinowitz Teomim rabbit, aki Szalant rabbinikus feladatait látta el, azonban még Szalant előtt elhalálozott. Szalant utódjaként három, az Orosz Birodalomban született jelölt jöhetett szóba. Rabinowitz sógora, az 1904-ben alijázott Abraham Jichak Hakohen Kook, Jaffa és a jisuv rabbija, az 1905-ben érkező Jakov David Wilovsky cfati rabbi és a moszkvai rabbi, Haim Berlin, aki 1907-ben alijázott. Mindhárom rabbi saját támogatói körrel rendelkezett; a tisztség semmilyen hivatalos ranggal nem járt, így a különböző érdekcsoportok nem tudtak dönteni, ki legyen jövőbeli vezetőjük. A régi jisuv szellemi vezető nélkül maradt.

Szalant életében a régi jisuvot a Közös Bizottság, egyben az egyes csoportok vezetői irányították. Miután Szalant halála után a közösség nem tudta megválasztani utódját, a Közös Bizottság pozíciói is megrendültek. Ezért egy új szervezet alakult, az Askenáz Városi Tanács. De hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezet az egyes csoportok vezetőinek érdekeit szolgálja. A vezetőségválasztás kiírása meghiúsult, és az Askenáz Városi Tanács beszüntette működését.

A válságot nem csupán a Közös Bizottságba vetett bizalmatlanság, a rabbinikus tekintély és az alternatív politikai keret hiánya mélyítette el, hanem a gazdasági helyzet romlása is. 1911-ben két fontos intézmény, egy jesiva és az öregotthon is bejelentette, hogy nem tudja kifizetni hitelezőit. A közösség több száz tagja korábban a biztos kamat reményében oktatási és jóléti intézményekbe fektette be a tőkéjét. A jesiva és az öregotthon fizetésképtelensége azt jelentette, hogy a befektetők elvesztették a pénzüket.

A gazdasági válság ismét szükségessé tette, hogy az askenáz közösség központi szervezetet alapítson. Az újonnan életre hívott Askenáz Városi Tanács tagjait az 1911-ben tartott választásokon jelölték ki. Az intézmények válságának megoldására a tanács tagsági adó kivetése mellett döntött, így biztosíthatták a szervezet működését. A döntés visszatetszést szült, és többen visszaéléssel vádolták a szervezet választott elöljáróit. A közösség folyamatos bírálata miatt számos tanácstag lemondott, és mintegy két évvel a megalakulása után a tanács feloszlott.

A második alija (1904−1914) a régi jisuv számára újabb ideológiai és demográfiai válságot jelentett. Számos askenáz ole világi szemlélete demográfiai szempontból kedvezőtlenül változtatta meg a régi jisuv arculatát. A régi jisuv vezető rabbijainak utolsó kétségbeesett próbálkozása arra, hogy befolyásolják az újonnan érkezettek vallási gyakorlatát, csúfos kudarcba fulladt. A régi jisuvot ebben az időszakban minden oldalról válság sújtotta, a kirobbanó első világháború pedig minden addiginál súlyosabb katasztrófát jelentett.

Az első világháború és a magyar jisuv megerősödése

Az első világháború miatt megszakadtak a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok, az Oszmán Birodalom adósságainak törlesztése is abbamaradt, a régi jisuv súlyos gazdasági és társadalmi helyzetbe került. 1914 októbere végén az Oszmán Birodalom háborúba lépett az Orosz Birodalom ellen, így az orosz hátterű erec-izraeli zsidóság, a jisuv mintegy fele, ellenséges ország állampolgáraként csak akkor maradhatott, ha felveszi az oszmán állampolgárságot. A zsidó közösség számos tagja és vezetője, aki csak tehette, elhagyta az országot. A háború terjedésével az Európából érkező támogatások mértéke drasztikusan csökkent. Az ellenséges országokkal, elsősorban az Orosz Birodalommal megszakadt a postaforgalom, a már összegyűjtött adományok sem érkeztek meg. Az üzleti tevékenységből származó bevétel és az ott maradt tulajdon sem juthatott el az Orosz Birodalomból Erec-Izraelbe, így a hadiállapot a tehetősebb réteget is érzékenyen érintette. A zsidó közösség gazdasági körülményei, különösen az életfeltételeit a külföldi adományok elosztásából biztosító régi jisuv helyzete egyre csak romlott.

A zsidó közösségen belül egy csoportot kevésbé érintettek a kedvezőtlen fejlemények. Az erec-izraeli letelepedést már a 19. század elején saját ügyének tekintette a magyarországi ortodoxia. A század második felében a letelepedett csoportok támogatására létrehozták a Falak Őrzői egyesületet. A magyarországi zsidóság szervezeti szakadása miatt (1868) más magyar nyelvterületről származó közösségek is alakultak: Erdély (Siebenbürgen), Máramarossziget, Vizsnic (Ukrajna), illetve három település, Otinja (Ukrajna), Koszov (Ukrajna) és Vizsnic közössége.

Az első világháborút megelőző évtizedekben a zsidóság Magyarországon példátlan gazdasági és társadalmi eredményeket ért el, ezért a magyar hátterű közösségek, különösen a Falak Őrzői egyesület bevétele is megugrott. Mivel a bevételen nem akartak osztozkodni a többi szervezettel, a Falak Őrzői egyesület már 1887-ben kivált a Közös Bizottságból, és 1891-ben létrehozta Jeruzsálemben az addigi legnagyobb alapterületű lakónegyedet, a Magyar Házakat. A 20. század elején a Magyar Házak szomszédságában az erdélyi közösség is felépítette a saját házait, majd a Munkácsról származó közösség is hasonló céllal vásárolt területet. Az első világháború kirobbanása előtt az erec-izraeli zsidó közösség mintegy ötöde a magyar hátterű jisuvhoz tartozott.

Az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia az Oszmán Birodalom szövetségese volt, a diplomáciai kapcsolatok és a postaforgalom is zavartalanul folytatódott az országok között. A más területekről származó zsidó közösségekkel ellentétben a magyar hátterű szervezetek, köztük a Falak Őrzői, szinte változatlanul folytatták a tevékenységüket. A régi jisuv sanyarú helyzete miatt a nagyobb közösségek népkonyhákat nyitottak, létrehozásukban és üzemeltetésükben a Falak Őrzői szervezet járt elöl.

Az első világháború kirobbanását követő gazdasági válság miatt a jisuv vezetői az Egyesült Államok zsidó szervezeteitől kértek segítséget. Kérésük meghallgatásra talált, és 1915 áprilisában a jaffai kikötőbe több száz tonnányi élelmiszer érkezett. A segély elosztására az amerikai szervezetek vezetői Segítő Bizottságot hoztak létre, élére az új jisuv vezetői közül választottak. A régi jisuvnak nem volt a teljes közösséget képviselő vezetője, ezért magasabb létszáma ellenére sem jutott képviselethez a Segítő Bizottságban. Bár az amerikai ortodox szervezetek vezetői külön szervet hoztak létre a támogatásuk szétosztására, a jisuvban uralkodó belső ellentétek miatt nem volt képviselőjük benne.

A palesztinai lakosság súlyos gazdasági helyzete 1916-ban tovább romlott. Az élelmiszerárak emelkedtek, a segélyszervek készletei kimerültek, a lakosság körében kolerajárvány pusztított. 1917-ben az Egyesült Államok hadba lépésével újabb csapás érte a zsidó közösséget, most Amerika is az ellenséges országok közé került, megszűnt az onnan érkező segélyek folyósítása is. A Falak Őrzői maradt az egyetlen működő, a régi jisuvot, a közösség éhező tagjait segélyező szervezet. 1917 decemberében az Oszmán Birodalom letette a fegyvert Jeruzsálemben, néhány nappal később megalakult a Palesztinát irányító brit katonai vezetés.

A régi jisuv vezetősége az első világháború után

A Brit Birodalom azzal a feltétellel kapott felhatalmazást a Népszövetségtől a palesztinai mandátumra, hogy a lakosság minden csoportjának vallási, kulturális és társadalmi autonómiát ad. A britek kezdetben megelégedtek a helyi hatósági keretek kialakításával, és Jeruzsálem elfoglalása után felszólították a zsidókat, hogy válasszanak az egész zsidó lakosságot képviselő vezetőséget. A helyi hatósági vezetés mintegy harmada a régi jisuv tagjaiból került ki, és ezzel azonos számban választottak cionista képviselőket is.

Politikai befolyásuk növelésére a régi jisuv vezetői ellenzéki csoportot alakítottak a cionizmust ellenző néhány képviselővel. Amikor a jeruzsálemi zsidók képviseletére létrehozták az Általános Városi Tanácsot, az ellenzéki csoport megalakította az Askenáz Városi Tanácsot. Az 1918 márciusában tartott helyi hatósági választásokon mindkét tanácsba választottak képviselőket. Bár az ellenzéki jelölteket nagyrészt a régi jisuv tagjai támogatták, a megválasztottak közé mérsékelten vallásos, cionizmusellenes jelöltek is kerültek.

Szalant halála után a régi jisuv nem tudta megválasztani a valamennyi csoport számára elfogadható utódját. Az első világháború után kiderült, hogy egyetlen korábbi jelölt sem pályázik többé a főrabbi címre. Elijahu David Rabinowitz Teomim 1905-ben meghalt, s mindhárom korábban említett jelölt elhunyt még az első világháború előtt. Kook, Jaffa és a haluc települések rabbija 1914-ben Európába utazott, hogy részt vegyen az ortodox zsidóság szervezete, az Agudat Izrael konferenciáján, de a konferencia a háború kirobbanása miatt elmaradt. Kook Európában rekedt, és csak a háború után, 1919-ben tért vissza.

A régi jisuv rabbinikus vezetői pozíciójára új jelölt, Jichak Jeruham Diszkin jelentkezett. Diszkin 1908-ban érkezett Jeruzsálembe, hogy átvegye apjától a rabbiszéket. Hagyományos viselettől eltérő öltözködése, széles körű műveltsége és feleségének modern szokásai miatt kritikával fogadták. Az évek során sikerült kedvezőbb színben feltűnnie, de az első világháború alatt újra a bírálatok kereszttüzébe került, az árvaház vezetőjeként nem osztotta meg a rendelkezésére álló forrásokat, és Jeruzsálemből a harcoktól megkímélt Petah-Tikvába tette át a székhelyét.

A Diszkin-árvaház felavatása, 1927 – Fotó: Wikipedia

A helyzet kihagyhatatlan lehetőséget teremtett a magyar nyelvterületről származó vezetőknek, hogy magukhoz ragadják a régi jisuv irányítását. A szélsőséges magyar csoportok megalapozatlan híresztelések terjesztésével meghiúsították Cvi Peszah Frank (1893-ban alijázott) kezdeményezését, hogy a régi jisuv vezetője, Diszkin és a szefárd zsidókat képviselő jeruzsálemi Haim Mose Eliasar vezetésével országos rabbinikus tanácsot alakítsanak. Emiatt, illetve a két városi tanács együttműködésének hiánya miatt a mérsékelt irányzatok képviselői kiléptek az Askenáz Városi Tanácsból. Döntésüket a Közös Bizottság tagjai is követték, mert attól tartottak, hogy a szélsőséges vallásos nézetek előretörése miatt megcsappan a cionista szervezetek nekik nyújtott támogatása. Az Askenáz Városi Tanács vezetését nagyrészt Sonnenfeld és a Falak Őrzői irányításával a magyar nyelvterületről származó rabbik vették át. Diszkin és néhány támogatója is csatlakozott hozzájuk.

Joszef Haim Sonnenfeld – Fotó: Wikipedia

Magyar szeparatizmus minden fronton

Az 1919 áprilisában tartott választások során mindkét rabbit, Sonnenfeldet és Diszkint is beválasztották az Askenáz Városi Tanácsba, ezzel a zsidó közösségnek szellemi és egyben politikai vezetőivé is váltak. A fiatalabb és karizmatikus Sonnenfeld a magyar szeparatizmus irányelvét követte, és elzárkózott a régi jisuv cionista vezetőitől. Sonnenfeld és a magyar közösség vezetői több fronton is harcot indítottak.

1919 júliusában az Askenáz Városi Tanács független rabbinikus bíróságot alapított, amely fölváltotta a régi jisuv bíróságát. Mivel a zsidó jog szerint nem egy-egy rabbi állásfoglalása, hanem a rabbinikus bíróság döntése a mérvadó, a magyar vezetés által alapított új bíróság lett a legmagasabb szintű döntéshozó szervezet. A rabbinikus bíróság első döntései szerint az „igaz” istenfélő zsidó kizárólag ennek a bíróságnak az útmutatásait veszi figyelembe, és lehetőség szerint megszakít minden kapcsolatot a cionista közösséggel, rabbijával és intézményeivel.

Jichak Jeruham Diszkin, 1918 – Fotó: Wikipedia

1919 augusztusában Kook rabbit nevezték ki az egész jisuv askenáz zsidó közössége és egyben Jeruzsálem főrabbijává. Nem sokkal ezután az Askenáz Városi Tanács rágalomhadjáratba kezdett, kiáltványokat és hirdetményeket jelentetett meg ellene. Néhány hónappal Kook kinevezése után az Askenáz Városi Tanács vezetése Sonnenfeldet nevezte ki Jeruzsálem főrabbijának, és felszólított arra is, hogy kizárólag az ő rabbinikus állásfoglalásait vegye figyelembe a zsidó közösség. Ettől kezdve Kook rabbit éveken keresztül folyamatosan támadták.

1921 februárjában a brit hatóságokkal szemben a jisuv egészét képviselő Nemzeti Bizottság megalapította a Központi Rabbinátust, élére Kook rabbit állította. A kinevezését követő hónapokban az Askenáz Városi Tanács igyekezett meggyőzni őt arról, hogy csökkentse a szekuláris közösség befolyását a Központi Rabbinátusban. Miután az erről folytatott tárgyalások holtpontra jutottak, Sonnenfeld nyilatkozatot tett közzé: kétségbe vonta a Központi Rabbinátus létjogosultságát, megtiltotta, hogy igénybe vegyék szolgáltatásait, hogy elfogadják rabbinikus döntéseit és kóserságot igazoló iratait.

Az első világháborút követő magyarországi nehéz gazdasági helyzet miatt a Falak Őrzői bevétele és ezzel a magyar vezetés politikai ereje jelentősen csökkent. A magyar vezetés biztosítása érdekében Sonnenfeld rabbi az Agudat Izrael világszervezethez fordult támogatásért. 1921 áprilisában az ortodox zsidóságot összefogó szervezet elfogadta Sonnenfeld szakadár álláspontját, az elszakadást minden cionista közösségtől. Az Askenáz Városi Tanács ezzel az Agudat Izrael helyi fiókszervezetévé vált, és megszakította a kapcsolatot a cionista rabbikkal és intézményekkel.

A jeruzsálemi vezetésben végbement szakadás után a Nemzeti Bizottság csökkentette az Askenáz Városi Tanácsnak juttatott anyagi támogatást, hogy kényszerítse a szervezetet, térjen vissza a Közös Városi Tanácsba. Az első világháborút követően drasztikusan megcsappant a háborús károktól szenvedő Európából érkező támogatás. A segélyek jelentős részét az amerikai zsidóság nyújtotta és juttatta el a cionista szervezeteken keresztül. Az Askenáz Városi Tanács megpróbált a cionista szervezetek kiiktatásával hozzáférni a forrásokhoz, de kísérlete kudarcba fulladt. Ezért az amerikai ortodox zsidó szervezetekhez fordult, és azt állította, hogy a cionista szervezetektől csak akkor kap támogatást, ha világi tárgyak tanítására is sor kerül oktatási intézményeikben. Ez a magyarázat elegendő volt a szervezet különleges elbírálásához. Sonnenfeld így gondoskodott új bevételi forrásról, így pótolta a Nemzeti Bizottságtól elmaradt juttatásokat.

Az Askenáz Városi Tanács további különállását úgy biztosította, hogy a szervezet titkárának és jogi tanácsadójának a hollandiai zsidó Jacob Israël de Haan (1919-ben alijázott) újságírót és jogászt választotta, aki közeli kapcsolatot ápolt a palesztinai arab vezetőkkel. Ez még hangsúlyosabbá tette az Askenáz Városi Tanács külpolitikai kérdésekben, az arabok palesztinai jogairól vallott állásfoglalását. Ettől eltért az Agudat Izraelnek az „arab kérdésben” elfoglalt, konfliktuskerülő álláspontja. A brit mandátum vezetői kihasználták az Askenáz Városi Tanács és az Agudat Izrael eltérő politikai szemléletét, s belpolitikai és külpolitikai kérdésekben a Nemzeti Tanács lehetséges ellenzékét látták bennük.

Az Askenáz Városi Tanács és az Agudat Izrael azzal is hangsúlyozta távolságtartását a jisuvtól, hogy Kol Israel címmel saját lapot alapított, az újság a brit mandátum időszakában megszakítás nélkül jelent meg. Az újság tovább erősítette a szeparatista, a cionizmust elutasító ultraortodox zsidó identitást, és rendszeresen támadta a cionista vezetés tevékenységét. Az Askenáz Városi Tanács rendszeres anonim hirdetményeken ismertette a vallásos cionisták és a Központi Rabbinátus nézeteit, akik a hirdetmények szerint behódolnak a szekuláris többség szeszélyeinek.

Miután az Askenáz Városi Tanács a cionista közösségtől és szervezeteitől elkülönült, a szeparatizmus szellemében működő saját iskolahálózat kialakítására törekedett. Más kezdeményezésektől eltérően egy elkülönülő iskolahálózathoz jelentős összeg és megfelelő személyi feltételek szükségesek, ezért az elképzelés megvalósítása elhúzódott. A kezdeményezést a hivatalos vallásos cionista (Mizrahi) oktatási rendszer támadásával igyekezett indokolni az Askenáz Városi Tanács. Az Agudat Izrael már a húszas években sikeresen kialakított egy kisebb, a szeparatizmus szellemiségében oktató, ultraortodox iskolahálózatot.

A húszas évek végére az Askenáz Városi Tanácsot a brit mandátum is különálló szervezetnek ismerte el. Miután a tagok már hivatalosan is kiléphettek a Közös Bizottságból, az Agudat Izrael kikötötte, hogy csak azokat veszi fel a tagjai sorába, akik már kiléptek onnan. Ezzel a lépéssel lezárult az ultraortodoxok elkülönülése a jisuv mérsékelten vallásos vagy világi és cionista csoportjaitól, és a brit mandátum is megkülönböztetett helyet szánt az önálló csoportnak.

A magyar szeparatista törekvések meghiúsulása és az izraeli ultraortodoxiára hagyott öröksége

Annak ellenére, hogy az Askenáz Városi Tanács és az Agudat Izrael sikeresen levált az erec-izraeli zsidóság egészéről, nem tudta hosszú időn keresztül megőrizni teljes különállását. 1929-ben az arab zavargások, majd a harmincas évek elején a gazdasági világválság miatt párbeszéd kezdődött az Agudat Izrael világszervezete, a Mizrahi, a Szochnut és a cionista szervezetek között. A lázongásnak az ultraortodox közösség számos tagja is áldozatul esett.

Ezekben az években az erec-izraeli vallásos és ultraortodox közösség személyi összetételében és szokásaiban is változás történt. A vallásos zsidók, akik ebben az időszakban érkeztek, már nem a szent városokban telepedtek le, hanem az újonnan alapított településeken és a héber városokban, Tel-Avivban, Bne-Brakban, Rehovotban, Petah-Tikvában. A régi jisuv gyakorlatával ellentétben mezőgazdasági telepeket hoztak létre, üzleteket nyitottak, vagy más, a családjuk megélhetését biztosító foglalkozást kerestek. Sokan közülük nem különültek el sem a hagyományőrző, sem az attól eltávolodó zsidóktól, de nem a vallásos közösség támogatásából kívántak megélni. Így vált el a régi jisuv szeparatista felfogását valló ultraortodox viselkedés és látásmód az új olék mérsékelten vallásos világnézetétől, amely közelebb állt az új jisuv világához.

A kétféle világszemlélet 1932-ben, Sonnenfeld halála után került szembe egymással. Sonnenfeld, a magyar rabbi egész életében a szeparatizmus elveit meghatározó személyiség volt. Halála után azonban az Agudat Izrael világszervezet változtatott erec-izraeli tagozatának politikai irányvonalán. Először is az ultraortodox zsidók, akik nem akartak kilépni a Nemzeti Tanácsból, csatlakozhattak a szervezethez. Továbbá az Agudat Izrael a magyar szélsőséges vezetéssel szemben álló rabbinikus tekintélyeket támogatott. Ilyen volt a Bne-Brakban letelepedő Avraham Jesaja Karelic (1933-ban alijázott). 1934-ben pedig az Agudat Izrael tárgyalásokat kezdett a Központi Rabbinátus intézményének elismeréséről, ezzel lemondott a Nemzeti Tanácstól való teljes elkülönülésről. A változást jelezte az is, hogy a szervezet különbséget tett a jeruzsálemi Askenáz Városi Tanács szélsőséges magyar vezetése, illetve az Agudat Izrael mérsékeltebb nézeteket képviselő helyi vezetése között.

1936-ban arab felkelés tört ki, elmérgesedett az arab és zsidó közösségek közti viszony. A fegyveres erőszak elhúzódása miatt a Nemzeti Bizottság az Agudat Izrael vezetősége támogatásával 1938-ban a települések védelmének biztosítására különadót rótt ki. Az Agudat Izrael és a cionista szervezetek nyílt együttműködése miatt egy, a szeparatizmust központi célként megfogalmazó szélsőséges csoport jött létre, amely később Nature Karta néven vált ismertté. Ebben az időszakban az Askenáz Városi Tanács hivatalosan is nevet változtatott, és azóta az Istenfélők Törzse nevet viseli.

A negyvenes években kiéleződött a feszültség a jeruzsálemi Istenfélők Törzse és az Erec-Izrael többi részén működő Agudat Izrael között. Az aliját korlátozó, 1939-ben kiadott Fehér könyv, a második világháború kirobbanása és a holokauszt, valamint a települések védelme a cionista intézményekkel kiszélesedő együttműködésre késztette az Agudat Izraelt. A negyvenes évek közepén tartott választások során a Városőrzők szervezet tagjai vették át az Istenfélők Törzse vezetését, és kiszorították a szervezetből az Agudat Izraeltagjait. Így a 20. századi Erec-Izraelben – a 19. századi Magyarországon lezajló folyamathoz hasonlóan – szélsőséges, szakadár ortodoxia alakult ki, amely nemcsak a hagyománytól elszakadt zsidóktól és a cionistáktól akart teljesen elkülönülni, hanem az Agudat Izrael mérsékeltebb ultraortodox tagjaitól is.

Az Agudat Izrael eltávolodása az Istenfélők Törzsétől azt jelentette, hogy nem férhetett hozzá az ultraortodox közösség intézményrendszeréhez: az iskolához, a rituális vágáshoz, a rabbinikus döntések felügyeletéhez, viszont már nem kellett a cionista intézményekkel kialakított kapcsolataiban számításba vennie a szélsőséges csoportot. Az Agudat Izrael 1948-tól szorosra fűzhette a szálakat Izrael Állam vezetésével, meghatározta az állam viszonyát az ultraortodox kisebbséggel szemben, és részt vállalt az első kormányban. Ezáltal az ultraortodox közösség többsége, amely az Agudat Izrael szervezetével azonosult, együttműködhetett a palesztinai zsidó közösség egészével. Ezzel szemben az Istenfélők Törzse a holokauszt és következményei, a túlélők előtt lezárt ereci határok, az otthont nyújtó zsidó állam létrejötte ellenére változatlanul ragaszkodotta szeparatizmushoz.

Bár a hangsúlyos magyar jelenlét a régi jisuv vezetésében csupán a 20. század húszas éveitől a harmincas évek végéig tartott, hatása az erec-izraeli ultraortodox közösség arculatának kialakításában meghatározó volt, mivel az ultraortodox közösségben gyökeret vert a szétválás és az elkülönülés szemlélete és gyakorlata. Izrael Állam alapítása után az Istenfélők Törzse vezetését magyar nyelvterületről alijázó rabbik vették át, köztük a kiemelkedő vezető személyiség, a szatmári rebbe, Joel Teitelbaum a háború után alijázott. Az ultraortodox közösségben ezek a rabbik őrködtek a szeparatizmus irányelvének folytatólagossága fölött, és a következő évtizedekben a szélsőséges irányelvet a mérsékeltebb csoportok is átvették.

Héberből fordította Hunyadi Zsombor


A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.