A 75 éves Izrael lakossága 9,7 millió

Izrael kikiáltásának 75. évfordulóját ünnepelték szerdán Izraelben.

Az esemény alkalmával szerdán a legfőbb állami méltóságok átadták a legmagasabb helyi kitüntetést, az Izrael-díjat a tudományos, közéleti és művészeti élet kiemelkedő képviselőinek, és az idén is megrendezték a gyermekek tóravetélkedőjének döntőjét.

Reggel Jichák Hercog államfő rezidenciáján átadták a legkiválóbb 120 katonának – idén csaknem felerészt nőknek – a kitüntetéseket. Délelőtt emellett légiparádét rendeztek az izraeli városok és a falvak fölött a harci repülőgépek.

Kedd este az “ország születésnapját” megnyitó jeruzsálemi, Herzl-hegyi gálaünnepségen a 12 zsidó törzs emlékére meggyújtott hagyományos 12 fáklyát lángra lobbantók közül a legismertebb, az 1973-as háború egyik, később politikussá vált hőse, Avigdor Kahalani volt. E megtiszteltetésben részesült többek közt két orvos, és egy, az osztályában kiközösített, majd a kiközösített gyermekek megsegítésére szervezetet létrehozó lány.

Az Izraeli Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az elmúlt évben 2,3 százalék volt a népességnövekedés, a 75 éves Izrael lakossága 9,727 millió. Közülük 6,8 millióan, (73,5 százalék) zsidók, s mintegy kétmillióan arabok (21 százalék). 2021-ben az átlagos várható élettartam a nőknél 84,6 év, a férfiaknál 80,5 év volt.

Az állam megalapításkor Izrael lakossága 806 ezer volt, azóta 3,3 millió bevándorló érkezett, közülük mintegy másfél millióan 1990 óta, főként a volt Szovjetunióból. 2022-ben Izraelben a családokban országos átlagban 3,7 fő élt, s a 18 év alatti gyermekek száma családonként átlagosan 2,4 volt.

Izrael függetlenségét 1948. május 14-én kiáltották ki a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésével és aláírásával, de a zsidó naptárhoz igazodva az évforduló ebben az évben szerdára, illetve az ünnep előestéjére, keddre esett.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.