Nagyot ment a közösségi és hagyományos médiában egy fotó. Nem, nem Meghan Markle és Harry herceg egy újabb szövevényes hazugságának bizonyítékáról van szó, a kép ennél sokkal prózaibb: egy teljesen egyszerű szelfiről, amiből milliószám készül minden nap. A fotó mégis ennél sokkal többről mesél: arról, hogy mindig az számít, mi az, ami összeköt, és nem az, ami szétválaszt. Izraelben és azon túl.
A szóban forgó kép egy repülőjáraton készült és két szereplője van: egy huszonéves lány és egy idősebb férfi, akik között az izraeli vallási hierarchiában talán nem is lehetne nagyobb távolság. A lány Noa Kirel, aki megszerezte Izraelnek a harmadik helyet az Eurovíziós Dalverseny liverpooli döntőjében. Az idősebb férfi Yosef Tzvi Rimon rabbi, a Jeruzsálemtől délre eső Gus Ecion vallási vezetője. Talán nem kell magyarázni, mi a kép ereje: a tévé képernyőn aligruhában táncoló Noa minden, csak nem az ortodox cniut megtestesítője, a világi, bulizós, szabad és nyitott Izraelt képviselte a bezárkózó, konzervatív, a mindent a Tóra és a Talmud szavaiból levezető ortodox rabbi világával szemben. Olyannyira, hogy amikor a repülőn, az ülések háttámláján lévő képernyőkön megjelent a köszöntő felirat, miszerint “Szép volt, Noa! Büszkék vagyunk rád!”, akkor Rimon rabbinak fogalma sem volt, kinek és miért szólnak a szép szavak. Az énekes maga magyarázta el a rabbinak, hogy miről is szólt a dalverseny, hozzátéve, fellépés előtt azért imádkozott, és a szombati napon félretette a telefonját, hogy ilyen formában megtartsa a sabatot.
A történet szép. De mi a tanulság? Nagyon is sok, és ehhez egy kicsit ki kell nyitni a történet kereteit, olyan nagyra, hogy abba beleférjen Magyarország is. Igen, tudom, ez egy izraeli hírportál, de vannak tanulságok, amelyek Izraeltől akár elérnek a Kárpát-medencéig is.
Az elmúlt hetekben szomorú, mondhatjuk szánalmas emberkísérlet zajlik a magyar zsidóság háza táján. A hagyományos magyar ortodoxia megszűnt létezni, egy különleges hadművelettel egy másik felekezet, hát, mondjuk pestiesen: “einstandolta” az ortodoxok zsinagógáit és vagyonát, és egy megbízható – egykori neológ – embert ültettek a vezető pozícióba, tették ezt magyar kormányzati hátszéllel. Hogy hogy jön ehhez Noa Kirel és a szelfije? Nagyon könnyen. Azon a repülőgépen egy nagyon is létező, ámde láthatatlan fal omlott le: nem számított, ki, honnan jött, ki miben és mennyire hisz, mennyire tartja magát vallásosnak. Megmutatta magát Izrael ereje, a valódi, sokszínű, minden hibájával is erős nemzet valódi minősége.
És ezzel párhuzamosan létezik egy hely, ahol a széthúzás ereje mutatta meg magát. Ahol minden Pészahkor teljes beleéléssel mondják, hogy “Jövőre Jeruzsálemben”, de közben azt méricskélik, ki mekkora zsidó, az asszimiláció és a reformzsidóság felett keseregnek, és nem megoldásokat, hanem bűnösöket keresnek. Ahol csak az számít, ki, miben különbözik, ahelyett, hogy az számítana, miben hasonlóak.
Azt hiszem, nagy bajban lennének, ha jövőre valóban Jeruzsálemben találnák magukat.
Vagy akár egy repülőgép fedélzetén ülve, egy rabbi és egy fiatal énekesnő társaságában.
