Ölelés, ringatás, béke

Queenta

Queenta Női Jazz Fesztivál – Jeruzsálem

A női bringásoknak rövidebb távot kell teljesíteni, mint a fiúknak, és ugyanaz a helyzet a sífutókkal is.

De milyen könnyítést kap a jazzmuzsikus, ha nő. 

Semmilyet.

A gyakorlással töltött órák, napok, évek nem lehetnek rövidebbek, és ha eljön a pillanat a színpadon, mikor a muzsikának meg kell születnie, ugyanúgy csak a belső energiákra és a muzsikustársakra számíthat, mint a férfi muzsikusok. 

A terhek egyenlőek, és a megszülető muzsika is.

Sok jazz-zenekar élén áll nő, és nemcsak az énekesnőkre gondolok, hangszeresekre, zeneszerzőkre is, akik karaktert adnak a csapat muzsikájának.

Ha elfogadjuk, hogy létezik ilyen: női karakter.

Képzeljük el tehát azt az ideát, amit női jazznek gondolunk, és hozzunk rá példákat.

Aztán hívjuk meg őket egy fesztiválra.

Queenta Női Jazz Fesztivált a Queenta zenekar alapította (vigyázat, szójáték: 5 lány, azaz királynő – queen – alkotta kvintett – quintet). 

Olyan zenekarok a meghívottak, ahol királynők a főszereplők.

A fesztivál a Yellow Submarine-ben május 31-én, szerdán kezdődik majd, és a hétvégéig tart:

Kicsipkedek egy-két-há koncertet kedvcsinálónak a háromnapos bulihoz.

A Deswa egy új formáció. 

Minden tag zenei előéletéből találnék videót, de ezt a friss cuccot inkább majd élőben, addig is képzeljünk el 6 izraeli lányt, aki afrobeatre adja a fejét.

Táncos cipőt javasolnak.

Velük indul a Queenta szerdán. Még aznap este befut a „nagy külföldi vendég”, Anna Paceo.

Párizsban minden jazzrajongó ismeri, mert a műfaj minden ága-bogát végigdobolta, a fúziós formációktól Archie Shepp triójáig.

Anna Paceo a saját csapatával jön, akikkel már az ötödik közös lemeznél járnak.

Még mindig szerda, és még mindig a Yellow Submarine a Queenta Női Jazz Fesztivál

Danni Kuttner zenéje még a soulnál is lágyabb, nagyon nyugijazz, ha jazz egyáltalán és nem inkább szerethető, érzékeny, gazdag popzene.

A második napra is jut egy világsztár, méghozzá hazai. Achinoam „Noa” Nini.

Azt igéri, hogy most az improvizációk éjszakája jön. Az ismert slágereit átadja majd a termékeny pillanatnak, és triója élén szabad rögtönzött muzsikává varázsolja a szeretett Noa dalokat.

A fesztivál névadója is június 1-re, csütörtökre került: a Queenta Ensemble.

Az öt muzsikuslány derűs, tagadhatatlanul latinos, fúziós jazzt játszik, saját dalokat.

Az oregoni szaxofonos Nicole Glover lesz a sztárvendégük.

Csak egész koncerteket és ezt a kis nyúlfarknyi szólót találtam róla.

A házi- és ötletgazdáknak is kijár egy egész videó:

Queenta Ensemble. 

A harmadik napból a Sandman Projectet választottam.

Egyszerű recept: Tal Sandman gitáros-komponista és sok kiváló jazz muzsikus, összefőzve elektro-groovokkal, megforgatva a szupergroupot Észak-Afrika ízeiben Etiópiától Marokkóig. Láttam, hallottam élőben: melegen ajánlom.

Végighallgatva – egyelőre csak videókon – a Queenta Woman Jazz fesztivál fellépőit, úgy gondolom, létezik a jazzben – felismerhetően – egy női energia. 

Az ölelés, a ringatás, a béke motívumai, talán. Persze most mindenki elsorolja majd magában a lágy érintésekkel muzsikáló férfiakat… 

De az ellenpélda kevés. A perzselő, mident félresöprő, a fájdalomküszöbig űző, megrázó, szélsőséges jazz muzsika többnyire a fiúké.
Ezek a zenekarok nem ilyenek.

És ez jól is van így. 

A nemek egyenlőségért és nem az egyformaságáért folyik a harc. 

Queenta Női Jazz Fesztivál 

Jeruzsálem

Yellow Submarine

(Tzolelet) 

Május 31. – június 2.

Ez a klip egy dal a fesztivál francia vendégének új lemezéről. 

Anna Paceo tiszteleg vele a nők jogaiért harcolók előtt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.