Gőzzsemle – azaz Bao Bun

Elmondhatatlan rajongói vagyunk a kínai konyhának. Sajnos Izraelben jó kínai éttermet nem nagyon találni, így aztán itthon magam készítem a már korábban külföldön megismert kínai kedvenceinket. Ezek egyik a bao bun, amit tavaly, amikor Vancouverben jártunk, több helyen is ettünk. A tenyérnyi kis zsemle könnyű, mint egy tollpihe, és bár elsőre bonyolultnak hangzik, igazából relative gyorsan elkészíthető. Van vegán és tejes verziója – mi most a vegán verziót készítettük, ami akkor is jó, ha valaki kósert tart és hússal enné, de ezúttal az új kedvencünk, a teriyaki padlizsán került a kis zsemlékbe, egy kis savanyított gyömbérrel, némi friss babcsírával, korianderzölddel és házi barack chutneyval. Őrült finom volt.

A bao bun-zsemle egyébként az ázsia-szerte kedvelt, eredetileg észek kínai kenyérféle. A tejes-élesztős fehér lisztből készült tésztát gőzben megpráolják, és régiónként változó feltétekkel töltik meg: sertéssel, marhával, csirkével és zöldségekkel.

Először a harmadik századból találtak feljegyzéseket, de a történészek vitatkoznak rajta, hogy már időszámításunk előtt 400-tól készültek a kínai konyhákban ezek a kenyérfélék. A legelterjetebb teória, hogy Zhuge Liang találta fel a bao-t, mint hadászati stragéiát.

A képen egy nyitott bao látható, Zhuge Liang hadászati stratégiája az ellenfél bekerítésre és forrásaiank elvágására vonatkozó taktikája.

Az eredeti recept liszt, élesztő, cukor, sütőpor, tej és olaj keverékéből gyúrt ökölnyi kis gombócok darált húsos töltelékkel készül, a gombóc tetején összecsípve és tökéletesre gőzölve. Kína különböző tartományaiban más és más a tészta, a forma és a töltelék is, rákkal, halakkal töltve, vagy ha valaki gluténmentes verzióra vágyik, létezik rizsliszttel készült bao is! Sajnos a gőzölő edény mindenképp szükséges, de nem egy nagy beruházás, és a legtöbb ázsia boltban kapható is.

Hogy a Bao-nak milyen komoly kultusza van, arról ez az Oscar-díjas animációs filmecske is tanúskodik. A bao a szeretet, a család, a minden.

 Bao-ra fel, jöjjön a recept!

Hozzávalók (kb 25 tenyérnyi bao-hoz)

  • 525g fehér liszt
  • 1½ evőkanál cukor
  • 1 evőkanál instant élesztő
  • 50 ml tej vagy szójatej
  • 1/2 evőkanál ecet
  • 50 ml langyos víz
  • 1 evőkanál étolaj
  • 1 evőkanál sütőpor
  • 1/2 evőkanál só
  • olaj a kenéshez
  • bambuszgőzőlő edény
  • sütőpapír

A sütőpapírt felvágom 10×10 centiméteres kockákra és félreteszem.

Az élesztőt a cukorral a langyos vízzel és a tejjel felfuttatom. Közben a többi száraz hozzávalót összekeverem egy mélyebb edényben. A felfutott élesztőt hozzáadom a száraz anyagokhoz az olajjal és az ecettel együtt és tésztát gyúrok belőle. Akkor jó, ha fényes, nem ragad, viszont nagyon rugalmas a tészta. Kiolajozott tálban hagyom a tésztát a duplájára kelni (kb. 1 óra alatt). Amikor megkelt tészta, liszttel megszórt deszkára borítom, egy vastagabb, olyan 3-4 cm átmérőjű kígyót gyúrok belőle, amit kb. ujjnyi vastag szeletekre vágok. A szeleteket egyenként kb. fél centi vastagságúra nyújtom, a tetejét megkenem olajjal, félbe hajtom, és a korábban felvágott sütőpapírra teszem egyesével.

Félbehajtott bao-k a bambuszgőzölő edényben – Fotó: Bea Bar Kallos / Izraelinfo

Közben felteszek vizet a tűzhelyre a gőznek. Amikor felforrt, leveszem a lángot takarékra, ráteszem egy rétegben a bambuszgőzölőt, és a gőzölő méretétől függően 3-4 bao bunt teszek sütőpapírostól a gőzölőbe. 15 percig párolom a bao bun-okat a forró gőzben. Fontos, hogy nem szabad nyitogatni az edényt és nézegetni, nem fog megégni, vagy túlfőni, 15 perc alatt tökéletes lesz. A kész bao bunokat a korábban elkészített töltelékkel tálalom.

Teryikai padlizsánnal töltött bao és a Tel Aviv-i éjszaka – fotó: Bea Bar Kallos / Izraelinfo

Betevon!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.