Ma éjjel menekültem álmomban. Vagy kivégzem őket, vagy menekülök. Ez megy minden éjjel. Reggel azonnal bekapcsolom a tévét, egy anyuka őrjöng a gyerekéért. Együtt sírunk. Megértettem a kifejezést, hogy “együttérzés”. Eddig minden helyzetben tudtam uralkodni magamon, képes voltam távolról nézni helyzeteket, ennek most vége.
Az utcán senki. Csak egy-egy kutya ugat. Vihar előtti csend van. Be fog menni a hadsereg, mind tudjuk. Ők is. Sokan meghalnak majd. Borzalmas lesz. Arra gondolok, hogy mi és ők (terroristák) két külön világ vagyunk. Ők a sötét erő, ami el akar pusztítani minden színt. A gyerek, akit meghalni nevelnek, annyit sem jelent nekik, mint nekünk a macskánk. Röhögnek rajtunk, ahogyan mi üvöltünk fájdalmunkban. A két világ nem létezhet tovább együtt. Az erősebb marad.
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.
