
Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke izraeli szolidaritási látogatásán vasárnap elmondta: ami Izraellel történik, az a magyaroknak sosem lehet közömbös.
Látogatása elején Jichák Hercog izraeli államelnök fogadta jeruzsálemi rezidenciáján a szolidaritási látogatásra Izraelbe érkezett Novák Katalin magyar államfőt. Hercog kiemelte, hogy magyar hivatali partnere Izrael történetének legszomorúbb időszakában érkezett, egy hónappal a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz terrorszervezet “felfoghatatlan, barbár, elfogadhatatlan” terrortámadása után, melyben a holokauszt óta egy nap alatt a legtöbb zsidót ölték meg. Hercog felidézte a gázai övezetbe hurcolt kisbabák, idősek és nők képeit, s megköszönve a látogatást kijelentette, hogy Izrael nem felejti el sem azt, hogy Magyarország mellé áll ezekben a nehéz időkben, sem azt, hogy az államot megálmodó Teodor Herzl Budapesten született.
Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, s elítélte a Hamasz támadását. Sokkolónak nevezte október hetedikének szörnyűségeit, s kiemelte, hogy a terror képeit pártszimpátián felülemelkedve mindenki egyformán elítéli Magyarországon, szolidárisak Izraellel, s támogatásáról biztosította az izraeli elnököt. Úgy vélte, hogy nem szabad egyezkedni a terroristákkal, de az ellenük folytatott harcban meg kell védeni a civilek életét.
Hercog nyomatékosította, hogy ha Izrael nem állna a terroristák útjában, akkor egész Európa lenne a következő célpontjuk, és megerősítette, hogy Izrael támogatja a humanitárius segítségnyújtást a gázai civileknek. Elmondta, hogy a Hamasz megszegi a genfi egyezményt, és ezért semmit sem tudnak az övezetből elrabolt izraeliekről, miközben Izrael biztonsági zónát hoz létre a civilek védelmére.
Novák Katalin mind az izraeli elnöknek, mind később, az elrabolt magyar állampolgárságú túszok rokonainak hangsúlyozta, hogy három gyermekes édesanyaként különösen fájdalmas számára a túszul ejtettek családjainak szenvedése.
Mély szolidaritásáról biztosította a rokonokat, s elsőként annak az édesanyának a beszámolóját hallgatta meg, akinek 8 és 15 éves kislányát rabolta el a Hamasz október 7-én az övezet melletti egyik kibucból.
Megismerkedett egy 47 éves, kisgyermekes édesapa történetével is, akinek azt mondta a Hamasz, hogy ha ellenkezés nélkül velük tart, akkor nem ölik meg a feleségét és gyermekeit. Azóta családja semmit sem tud hollétéről, hasonlóképpen a harmadik magyar fogoly sorsához.
Novák Katalin megígérte, hogy mindent megtesz nemcsak értük, hanem az összes izraeli túsz kiszabadítása érdekében.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.