Ma érkezik haza a 300 000. izraeli a háború miatt. Tökéletesen érzem, hogy miért. Szavakba önteni nehéz. Van itt valami, ami miatt én sem tudnék elköltözni innen. Szent a föld, a tenger, a felhők, szent minden. Mit jelent ez? Nem tudom elmondani. Mágnes. Itt olyan emberek vannak, mint én. Nem érzem magam fura külsősnek. Enyém a sivatag, enyém a tenger, a felhők, a minden. Az elmúlt hetek életem eddigi legnehezebb része volt. Fáj a derekam, gyógynövények segítenek aludni, és naponta átlagosan négyszer sírok. De. Csakazértis. Anyátok. Megyek a lőtérre, ahol sok hasonló vénasszony van. Mi maradunk. Ez biztos.
Mai sírva nevetős: A délelőtti szirénázáskor otthon még potyogtak a könnyeim. Mert megengedhettem magamnak. Délután dolgoztam a kibucban. Éppen társasoztunk, amikor megszólalt a sziréna. Láttam a rémületet és lecsaptam a gyerekekre, hogy mi ez a hiszti, nem értem. Gyakorlat van. Adott helyre kell állnunk 10 percig, és vége. Mi ebben a nehéz? Háború esetén visítoznak az emberek, na de ócska kis gyakorlat van, lehet, hogy lesz újra, mert nem voltak túl gyorsak, szégyen ez. Letelt a tíz perc és játszottunk tovább. Vigyorogtam magamban és a vállamat veregettem. Arról elfeledkeztem, hogy az étteremben vacsorázunk majd, ahol az összes ismerős a lelkünket akarja ápolni. Nem sikerült vacsoráznom, mert minden embert, aki az asztalunkhoz közeledett, időben tájékoztatnom kellett arról, hogy csak gyakorlat volt, ez a hivatalos nálunk. Volt, aki túl közel jött már, és csak úgy tudtam megállítani, hogy átöleltem és a fülébe súgtam a mi valóságunkat, el ne rontsa a nyugalmunkat. Hát annak a pasinak a döbbent tekintetét nem felejtem el egy darabig, akivel csak fejbiccentős kapcsolatom volt eddig 😂
Aludtunk? Ezek a drogos, elmebeteg kecskepásztorok föld alatti várost építettek a segélyekből és a támogatók pénzéből, ameddig mi bárgyún henyéltünk. Egyszerűbb volt ez nekik, mint tanulni vagy dolgozni. Mi most a cél? Mert nem a terület, a normális élet, az biztos. Fájdalmat, szenvedést okozni? Sikerült. Nem kiheverhető sérüléseink vannak. Ez most egy kétségbeesett, dühös és gyanakvó közösség. A legnagyobb kereslet a fegyverre van. Beszéltem olyanokkal, akik Ukrajnából menekültek ide, nyugalmat remélve. Talán nem is érdemes már a földön nyugalmat, békét keresni. Nincs olyan hely. Akik most megélik ezt, sosem fognak már mélyen aludni. Nem tudom elképzelni, hogy valaha még önfeledten bóklászom a sivatagban, hátra sem nézve, fegyver nélkül. Valaminek vége lett október hetedikén örökre. Ébernek kell maradnunk. Míg mi aludtunk, egy sátáni közösség edzett, erősödött.
Tanár vagyok és mediátor vagyok. Kedvenc területem az agresszió kezelése. 47 évesen 2012-ben jöttem Izraelbe. Autista fiatalokkal dolgozom. Festegetek, meditálok, úszkálok és állatokkal foglalkozom a szabadidőmben.
