Az élet megállt, az élet megváltozott

Udi Arma írása

Udi Arma az asztal alatt
Udi Arma az asztal alatt – Fotó: Udi Facebook-oldala

7 órán keresztül csak azt hallom, hogy a terroristák embereket ölnek! Csak az arab kiabálásukat és a lépéseiket hallom centiméterekkel a bódétól, ahol elbújtam. Minden pillanatban a halálomra készülök. Udi Arma írása.

Csak a Nova áldozatai 07/10/23 fogják megérteni ezeket a nehéz napokat, az alvatlan éjszakákat.

És ha mégis alszom egy keveset, akkor azt végtelen hallucinációk és rémálmok kísérik.

Étvágytalanság, türelmetlenség, idegesség és rengeteg szomorúság lett úrrá rajtam.

- Hirdetés -

Nem akarok senkivel találkozni, és nincs türelmem senkihez.

Nem veszem fel a telefonokat, nem hagyom el a házat, elkerülöm az emberekkel való találkozást.

Vég nélkül futnak a gondolataim, mint egy mozgó film.

Az agy nyúlóssá válik a gondolatoktól, arról hogy mi történt, hogyan történt és mi lett volna, ha…

Szüntelen a barátaimra gondolok, akiket meggyilkoltak, és hogy hogyan történhetett, hogy meggyilkolták őket – ez lehetetlen!

A szorongás erős, és egy pillanatra sem szűnik meg.

Az október 7-i fekete szombati, sorsdöntő választásom során minden másképp nézett volna ki?

Mi történt volna velem?

A képek, amik egy pillanatra sem mennek ki a fejemből, és soha nem fognak kimenni!

Azoké, akik egy pillanattal ezelőtt velem voltak, és brutálisan meggyilkolták őket!

Együtt bujkáltunk, őket meggyilkolták, engem pedig nem!

A borzalom képei – szemtanúja voltam több tucat gyilkosságnak, és több száz elviselhetetlenül nehéz helyzetben lévő holttestnek.

A bulikomplexumban, a bárban, az autóban, az autón kívül, a színpad alatt és csak úgy a mezőn.

És arra gondolni, hogy én is a földön heverők között lehetnék!

Több tucat terroristát látok, amint vég nélkül gyilkolják az embereket. És mindenki várja a maga pillanatát, a végét.

Végül 7 egymást követő órán keresztül több tucat terrorista kutatta át a partikomplexum minden sarkát.

A legtöbb bujkálót megtalálták és meggyilkolták.

7 órát várni, hogy jöjjön a hadsereg és megmentsen minket, de nem jön. Örökkévalóság volt.

Őrült lövöldözéseket hallani, miközben arabul üvöltöznek, és egyszerűen várni a pillanatot, amikor rám kerül a sor.

Mert mekkora az esély, hogy élve kijutok innen, amikor szemem előtt emberek tucatjait gyilkolják meg?

7 óra rémisztő félelem, szavakkal megmagyarázhatatlan félelem. A test ellenőrizhetetlenül remeg.

7 órán keresztül csak azt hallom, hogy a terroristák embereket ölnek!

Csak az arab kiabálásukat és a lépéseiket hallom centiméterekkel a bódétól, ahol elbújtam.

Minden pillanatban a halálomra készülök.

Csak néhányan menekültünk meg a bulikomplexumból.

Végtelen gondolatok arról, hogy miért nem fedeztek fel? Hogy nem vettek észre? Én túléltem és ők nem?

Állandóan válaszokat keresek.

Minden nap beveszünk egy koktélt tablettákból, amit a pszichiáter bead nekünk, hogy egy kicsit elfelejtsük a gondolatainkat, vagy aludjunk egy kicsit anélkül, hogy rémálmoktól izzadva ébrednénk fel.

A belső érzés az üresség és a folyamatos szomorúság…

Bárcsak lehetséges lenne néhány pillanatra kivenni az elmét a helyéről, hogy lecsillapíthassam a gondolataimat. Fáj a fejem a gondolatoktól.

Az örökös kérdések a környezetemből, hogy minden rendben van-e… Azt válaszolom, hogy minden rendben, de nem, nincs minden rendben!

Minden felfordult, rossz és ijesztő.

Kiszámíthatatlanok a napok, egyik nap beszélek kicsit, másnap csendben vagyok.

Egyik nap nevetek, másnap sírok. A valaha volt legőrültebb hullámvasút hullámvölgyei és magaslatai.

Egyetlen nap sem kiszámítható. Nem lehet előre tervezni semmit, mert nem tudom, hogyan fogom érezni magam, hogyan fog eltelni az éjszaka és hogy egyáltalán fogok-e aludni, vagy újra rémálomból fogok ébredni, és depressziós leszek.

Az élet megállt, az élet megváltozott.

Nem térhetek vissza önmagamhoz.

Nem térhetek vissza az előző életemhez.

Nem mehetet vissza abba a munkába, amit annyira szerettem.

Nem lehetek ugyanaz a személy, aki október 7-e előtt voltam.

Szóval igen, van néhány beszélgetés pszichológussal, nem azért, mert segít, hanem mert szükséges, mert tudod, hogy valami nincs rendben veled, és ezt kezelni kell.

Minden a szokásos módon folytatódik ezek után a beszélgetések után, semmi sem változik, végül ugyanazokkal a gondolatokkal és rémálmokkal egyedül maradok magammal.

Időről időre, amikor elszabadul egy-egy nevetés, és a szemek szárazak, ez nem jelenti azt, hogy már minden rendben van.

Egy idegen ezt nem fogja megérteni – szerintem ez egy pontos mondat arra a képtelen helyzetre, amelyben vagyunk.

Azt írtam ide, amit én személyesen tapasztaltam, és biztos vagyok benne, hogy ez sok túlélőt megérint, aki hasonló helyzetet élt át.

Az az igazság, hogy sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e, van némi szégyen az egész világgal megosztani, de mindenkinek tudnia kell, min megyünk keresztül a bensőnkben.

Azok, akik ezt túlélték, nagy részük ott maradt, és nem igazán jöttek vissza egészben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSFacebook