A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz terrorszervezet elleni háború hatvanadik napján tovább folynak a harcok a Gázai övezet északi, középső és déli részén, a razziák Ciszjordániában, és a válaszcsapások a libanoni határnál – jelentették a katonai szóvivők Izraelben kedden.

Az izraeli hadsereg (IDF) befejezte a Gázai övezet északi részén található Dzsabalija menekülttábor bekerítését, és megsemmisítette a Hamasz fellegvárának számító térségben a terrorista infrastruktúrát – közölte az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

A katonai erők fegyvereket és rakétavetőket találtak civil lakóépületekben. A hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat emberei hétfő este rajtaütöttek a Hamasz biztonsági főhadiszállásán Dzsabalijában, ahol fegyvereket, megfigyelőeszközöket és térképeket zsákmányoltak.

Emellett rakétákat találtak egy ház udvarán is az övezet északi részén, ahol olyan épületeket támadtak az ejtőernyősök és a légierő, melyekből a Hamasz Nuhba kommandójának terroristái tevékenykedtek.

- Hirdetés -

A hadsereg a Gázai övezet déli részén is szárazföldi hadműveletet folytat, melynek középpontjában Han-Junisz és Rafah városa áll. Céljuk a Hamasz infrastruktúrájának felszámolása, a szervezet vezető tisztségviselőinek kézre kerítése vagy megölése, a kormányzati központok kiiktatása. Ennek érdekében a földi tevékenység mellett a levegőből és a tengerből is támadásokat indítanak.

A Gázai övezet legdélebbi városában, Rafahban az egyiptomi határ menti “Philadelphia tengely” áll a csaták középpontjában, amely egyben a csempészet tengelye is, ahonnan fegyverek és alapvető fogyasztási cikkek jutnak Gázába. A Hamasz jövőbeni újraéledésének megelőzése érdekében felszámolják a tengelyt szinte teljes hosszában átszelő alagutakat.

Az egyik izraeli katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli tüzérség a háború első napja óta jelentős szerepet vállal a Gázai övezetben folyó harcokban, biztosítva a tűzerőt az övezetben zajló manőverekhez. A szárazföldi hadjárat kezdete óta több mint százezer lövedéket lőttek ki.

A Hamasz kémek segítségével készítette el támadási tervét az október 7-i nagyszabású terrorakció előtt – közölte a The Guardian című brit újsággal egy izraeli katonai hírszerzési forrás. Olyan részletes térkép volt a terrorszervezet birtokában az egyik katonai bázisról, mely pontosabb a hadsereg saját részletességi szintjénél. A meg nem nevezett izraeli forrás szerint csak egy kém révén juthattak ennyire pontos bennfentes információkhoz.

Az Izrael déli részét lerohanó terroristáknak volt egy őket eligazító kézikönyvük is, amely a túszok elrablásának módszerét ismertette, és egy olyan héber szószedetük, amely olyan kifejezéseket tartalmazott, mint például: “Emelje fel a kezét, tegye szét a lábát” és “vetkőzzön le”.

A hadsereg három újabb katona halálát jelentette be kedden. Egy páncéloshadtest soraiban a Gázai övezetben vívott csatákban elesett hétfőn egy 23, egy 21, és egy 20 éves katona.

A katonai bíróság meghosszabbította annak az izraeli katonának, Aviad Fridzsának a letartóztatását, aki terroristának vélte és lelőtte Juval Doron Kasztelmant, aki munkába menet autójából kiszállva, több ember életét megmentve leszámolt a jeruzsálemi buszmegállóban lövöldöző két terroristával múlt csütörtökön.

Fridzsa annak ellenére agyonlőtte, hogy a biztonsági kamerák tanúsága szerint Kasztelman eldobta fegyverét és felemelte karjait, s megadta magát. Fridzsát gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Éjszaka Ciszjordániában az izraeli biztonságiak letartóztattak huszonegy, terrortevékenységgel gyanúsított palesztint. Razziát tartottak a dzsenini menekülttáborban, ahol átkutatták és lerombolták terrortámadást végrehajtó palesztinok lakóházát, és bezártak két nyomdát, melyeket a Hamasz használt.

Ciszjordánia egészségügyi minisztériuma arról számolt be, hogy a kalandijai menekülttáborban életét vesztette egy 25 éves férfi, a dhejsei menekülttáborban pedig négyen súlyosan megsérültek az izraeli fegyveres erők tüzében.    

A háború harmadik frontján, a libanoni határnál ismét a határ túloldaláról érkező lövedékeket észleltek Izraelben. A katonai szóvivő bejelentette, hogy válaszul megtámadták tüzérséggel és légierővel a tűz forrását. Libanonban katonai állásokat, terrorista infrastruktúrát és a síita Hezbollah milíciához tartozó katonai építményeket is lőtt az izraeli hadsereg.

Címkép: Izraeli katonák a Gázai övezetben, ma – Fotó: IDF

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.