Lemondott a nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver osztályának vezetője

Lemondott hétfőn az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának vezetője, Jiszrael Aviser – jelentette a Kan közszolgálati médium.

Múlt héten Aviser az állami számvevőszék előtti meghallgatásán beismerte, hogy megfelelő képesítés nélküli neveztek ki tisztségviselőket arra a feladatra, hogy mely civileknek adható ki fegyvertartási engedély. Gali Baharav-Miara főügyész hivatalában vizsgálják, hogy minden fegyvertartási engedélyt megfelelő feltételekkel adták-e ki.

A nemzetbiztonsági minisztérium tisztségviselői szerint Aviser az utóbbi napokban arra kérte Itamar Ben-Gvir minisztert, hogy vizsgálja felül a fegyverengedélyezési eljárásokat. Amikor a miniszter ezt megtagadta, a lőfegyverosztály vezetője egy másik tisztséget kért a minisztériumban, és ebbe Ben-Gvir beleegyezett.

“A miniszter fegyverkiadási politikája világos, csak a kritériumoknak megfelelő izraeli civil állampolgárok kaphatnak fegyvert. Aki nem a miniszter utasítása és a fenyegetettségi térkép szerint folytatja ennek a politikának a megvalósítását, és akire nyomást gyakorolnak mindenféle bizottságokban a baloldaliak, az valóban nem folytathatja a lőfegyverosztály vezetőjeként olyan időszakban, amikor Izrael háborúban áll, és minél több, a kritériumoknak megfelelő civilt fel kell fegyverezni” – közölte Itamar Ben-Gvir hivatala.

- Hirdetés -

“Nem kell mindenkinek megadni a fegyverviselési engedélyt, ugyanis a biztonságot nem akarjuk privatizálni. Márpedig az állami számvevőszék legutóbbi meghallgatásán világossá vált, hogy a miniszter tanácsadói is részt vesznek az engedélyek kiadásában” – jelentette ki Joav Szeglovics, a kneszet képviselője, korábbi belbiztonsági miniszterhelyettes hétfő reggel a közszolgálati rádióban.

Az izraeli közmédiában november közepén közzétett adatok szerint csaknem öt hét alatt mintegy negyedmillió lőfegyverhasználati engedély iránti kérelmet nyújtottak be Izraelben, szinte ugyanannyit, mint az elmúlt húsz évben összesen. November eleje óta átlagosan napi ezerhétszáz fegyverviselési engedélyt adtak ki.

Címkép: Ben-Gvir és Aviser

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.