A brit kormány megtiltotta a palesztin civilekre támadó izraeli telepesek beutazását

Cameron és Netanjahu Jeruzsálemben, 2023. november
Cameron és Netanjahu Jeruzsálemben, 2023. november – Fotó: Kobi Gideon / GPO

A brit kormány megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.

David Cameron brit külügyminiszter az X portálon csütörtökön megjelent állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy “a szélsőséges telepesek, akik palesztin polgári személyeket vesznek célba és gyilkolnak meg, az izraeliek és a palesztinok biztonságát egyaránt aláaknázzák”.

Cameron szerint Izraelnek erőteljesebben fel kell lépnie a telepesek erőszakcselekményeivel szemben, és el kell számoltatnia az ilyen cselekmények felelőseit.

A brit külügyi tárca vezetője – aki 2010 és 2016 között Nagy-Britannia miniszterelnöke volt – csütörtöki közleményében bejelentette, hogy a brit kormány megtiltja a nagy-britanniai beutazást mindazok esetében, akik felelősek az izraeli telepesek által elkövetett erőszakcselekményekért. “Országunk nem nyújthat otthont olyanok számára, akik ilyen megfélemlítő cselekedeteket követnek el” – fogalmaz a brit külügyminiszter.

Izrael londoni nagykövete csütörtöki nyilatkozatában elvetette annak lehetőségét, hogy a Gázai övezetet uraló Hamasz terrorszervezettel vívott háború után kétállami megoldás jöjjön létre.

Cipi Hotoveli a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Hamasz által október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadásban – amelyben 1200 ember életét vesztette – “meghalt az oslói megállapodás is”.

A három évtizede kötött nemzetközi egyezmény – amelynek részese volt Izrael és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) is – intézkedett volna a palesztin államiság megteremtéséről.

Izrael londoni nagykövete szerint azonban az oslói tervezet azért bukott el, mert “a palesztinok soha nem akartak saját államot Izrael szomszédságában, ehelyett egy olyan államot akarnak, amely a folyótól a tengerig terjed”.

A “From the river to the sea, Palestine will be free” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) jelmondat az elmúlt hetekben többször elhangzott a palesztinok mellett tartott többszázezres londoni tüntetéseken. A jelmondat arra utal, hogy az ezt skandálók szerint a szabad palesztin államot a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, vagyis jórészt Izrael területén kell létrehozni.

A kétállami megoldás elvetésével az izraeli nagykövet szembefordult a brit kormány hivatalos álláspontjával.

Rishi Sunak brit miniszterelnök röviddel a Hamasz izraeli terrortámadása és a Gázában indult izraeli hadműveletek kezdete utáni parlamenti nyilatkozatában úgy fogalmazott: a történtek nyomán meg kell vizsgálni, hogy miként lehetne újjáéleszteni a kétállami megoldáson alapuló konfliktusrendezés hosszú távú koncepcióját, nem utolsósorban éppen azért, mert a Hamasz pontosan az ilyen jellegű rendezéshez fűződő reményeket akarja eltaposni.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.