2023 – „Ne is beszéljünk róla!” – ez az év így vonul majd be az emlékeinkbe. De biztosan történt velünk ebben az évben is valami jó…! Zoomon, telefonon, személyesen és írásban mi, az Izraelinfo szerkesztői összelapátoltuk, hogy mi volt a legjobb ebben az évben. Nem volt könnyű dolgunk…
Egy matematikus barátunk szerint 2023 egy átlagos év volt, rosszabb, mint 2022, de jobb, mint 2024 lesz. Tehát átlagos.
>>
Sok minden jó volt, de így utólag visszagondolva a legjobb nyáron történt velem. Túrázni voltunk Észak-Olaszországban a hegyekben. Első nap minden rákészülés nélkül Szent Bernát hegyén a szállástól elindultunk, és meg sem álltunk Aostáig. Ez ugyan kétnapos útvonal, az a szokás, hogy a kirándulók félúton Etroubles-ben megszállnak, és másnap folytatják. Nekünk nem volt szállásunk, gondoltuk, mit nekünk harminc kilométer, és különben is hegynek lefelé, olyan másfél kilométernyi ereszkedés az egész.
Aostától tíz kilométerre már nem tudtunk lefelé menni, háttal seggeltünk a völgybe tartó utakon, úgy fájtak az izmaink. Aztán Aosta határában már sehogy sem tudtunk járni, máig rejtély, hogyan estünk be a szállásra, ahol mereven álomba fájtuk magunkat. Minden izmunk sajgott, nem tudtam megfordulni az ágyon. Megfogadtam, soha többé gyalogtúra, ezentúl a vécére is kocsival megyek.
De úgyis hiába mesélnék arról, hogy mit éreztem aznap este minden izmomban, csak az érti, aki járt már így. Ma úgy gondolom, ez volt az év legjobb napja, hiszen tudtam, hogy pár nap alatt véget ér a fájdalom, addig is valahogy túlélem, és egyszer még büszkén-szabadkozva fogom mesélni ezt a nagy kalandot is. Bárcsak – akár naponta – ennyivel megúsztuk volna.
>>
2023 szeptemberében egy új albérletben próbáltunk berendezkedni. Leló és én kettesben voltunk az új helyen, egy mevasereti csinos ház félszuterén lakásában. Leló elkezdte a jud bet (12.) tanévet, az utolsó évét a gimnáziumban. Pakolásztunk a lakásban, de sajnos wifi nem volt. Rájöttünk, hogy az ünnepekig nem is tudjuk elintézni, így az ünnepek alatt hetekig nem lesz internetünk.
Így is lett, beköszöntött a ros hásáná, jom kippur, a szukkot, és irtó bosszantó volt, mert a szuterénben külső vétel sem volt. Úgyhogy esténként, amikor besötétedett, kisétáltunk a közeli parkba, amit nemrég fásítottak, és amíg körülöttünk kutyát sétáltattak, a játszótéren gyerekek sikongattak, és a közeli éttermekből zene szűrődött hozzánk, Leló és én filmeket és könyveket töltöttünk le a telefonunkra, későbbi felhasználásra. Amikor a játszótér kezdett kiürülni, Leló és én felültünk a libikókára, fel-le rugdaltuk magunkat (én sokkal nehezebb vagyok), és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Egy 16 és fél éves kamaszfiú meg az anyukája. Hosszasan boncolgattuk a számunkra érdekes témákat, pszichológiát, filmeket, az egyetemi felvételi problematikáját stb. Olyan közel kerültünk egymáshoz, mint már régen nem. Az este elcsendesedett, néha egy-egy futó árnyra odafigyeltünk, sakálok talán? Aztán tíz felé hazabaktattunk.
Szuper két hét volt.
>>
2023-ban lefogytam, bár nem én akartam így. Többet sportolok, mint korábban, így észrevétlenül visszakaptam az élettől a testet, ami tíz év előttig – a szülésekig – az enyém volt.
2023 nyara óta futok és falra mászom, időről időre legyőzöm a távolságot és a gravitációt, pedig ők elvannak nélkülem is, de én azt képzelem, hogy velük beszélgetek. Hegynek föl szuszogok, a füves domboldalról lefutva arra figyelek, hogy ne rándítsam meg a bokámat. Már nem félek emelet-magasságban a falon, és készülök a mindent eldöntő tusára, ahol végre legyőzhetem magamat.
>>
Nem olyan könnyű telket venni Ramat Hanegevben.
Két felvételi elbeszélgetés és egy hatórás sikeres pszichotechnikai vizsga után engedélyt kaptam, hogy telket vegyek Ashalimban.
Izraelben nagyon kevés a magántulajdonban lévő föld. Az Izraeli Nemzeti Alapítvány és az Izraeli Földhivatal a felelős tulajdonosok, aki a telket veszi, az az államtól bérli 100-150 évig.
Miután kifizettem a telekért kért összeget a fiatal párnak, kiderült, hogy az építési engedélyhez még a papírokat sem tudom beadni, előbb ki kell fizetnem ezt meg azt, felmenni Jeruzsálembe egy-két pecsétért, kell fogadni egy jó ügyvédet, aki talán ezt egy éven belül elintézi.
Miután beadtam az építési tervet, külön kellett fizetni a földmérőt, a csatornázási terveket, a statikust, a katonaság engedélyét, kellett egy csekk és egy pecsét a szemetesektől, három különböző szerződést aláírni … stb.
És két év várakozás, szaladgálás, még egy pecsét és még egy aláírás után, pár nappal a háború kitörése előtt megkaptam az építési engedélyt.
>>
Nem született gyerekem vagy unokám, és Rózsika néni sem halt meg, vagyis 2023-ban sem szakadt a nyakamba csodálatos öröksége. ezért nem volt semmi LEG-jobb, ami az elmúlt évben történt velem. de nagyon JÓ dolog volt az például, hogy 2023-ban sikerült először végigolvasnom egy izraeli regényt héberül. Ajelet Gundár-Gosen írta, és Rilokéjsen a címe.
Azok az éjszakák, amiket végig tudtam aludni, sem rémálmok, sem riasztások nem ébresztettek fel.
Kaptam egy gyógyszert, amitől a 10 éve tartó hátfájásom elmúlt.
Most beugrott: a rakevet kala, a tel-avivi városvonat…
…tényleg, legalább az meglett…
…meg a sok, tüntetésekről itt maradt zenebohóc-kellék, sípok, zamburák, trombiták, kis, nagy és hatalmas zászlók. Jól mutatnak sorsukra hagyva a lakásban. Nem beszélve a lázadásos trikókról, amelyeknek már majdnem új szekrényt kellett venni…
>>
Na, 2023, rólad mit lehet írni? Hogyan lehet nekikezdeni, amikor minden eltörpül amellett a szombat mellett?
Pedig furcsa módon, vagy pont hogy logikusan, 2023 jó év lett volna. Igazán csodás év – nekem, személyesen. El is mondom, miért.
2023. januárjában átadtam hathónaposomat egy megbízható felnőttnek, és visszatértem a munkahelyemre, egy magas irodaházba, annak is a legüvegesebb, legjobban felszerelt emeletére, hogy egy további irodaházakra néző ablak mellett folytassam, amit fél évvel korábban abbahagytam: angol szövegek írását annak érdekében, hogy a vállalat még több jóembert győzzön meg termékük megvásárlásáról. Marketing – borzongok bele, ahogy kimondom – nem is azért, mert bármi baj lenne a műfajjal, hanem mert addigra már, 2023. januárjára, kimerültem.
Fárasztott a sablon, fárasztottak a magasba suhanó liftek, a mindennapi ételrendelés. Annak óvatos kerülgetése, hogy igazából tökéletesen értelmetlen a termék, amit mindannyian eladni igyekszünk, hogyha nem létezne, senkinek nem is hiányozna – az összes általam írt blog ellenére.
Az, hogy kint, a nagyvilágban boldogan léteznek a valós problémák, és a megoldásukra képes emberek padlószőnyegezett, enteriőr dizájnolt terekben dolgoznak a feleslegességeken.
Mindeközben szombat esténként kint ácsorogtam a zászlómmal a Káplán utcai kereszteződésnél, több tíz- meg százezer emberrel, tüntetve egy szebb jövőért, egy jobb Izraelért.
Egy Izraelért, ahol egyenlőség van, ahol senki sem bír több hatalommal, mint a másik. Egy Izraelért, ahol az állam valóban felelősséget vállal a különböző szolgáltatásokért: az oktatásért, az egészségügyért, a bíróságokért.
Oktatás. Ahelyett, hogy csak lengetném a zászlót, talán tehetnék én is valamit. Oktatás…
Márciusban már felvételiztem, áprilisban tanulni kezdtem, novemberben pedig dolgozni kezdtem, angol tanárként, egy Ramat Gan-i általános iskolában.
Nincs üvegkalitka, vagy tej a konyhában (de még a kiskanál is otthonról érkezik). A gyerekek hangosak és neveletlenek, a fizetés nevetséges. És mégis, valahogy helyénvaló. Valahogy úgy illeszkedett az életembe, mint a kirakós játék utolsó darabja.
Itt is küzdök. De nem a feladat értelmével. Eleme lettem a rendszernek, aminek az a feladata, hogy a következő generáció jobbá tehesse majd ezt az országot.
Ezt az én szegény, megsebzett Izraelemért.
>>
A legjobb a rosszban még nem történt meg, de most már biztos meg kell történnie, Netanjahu leváltása és elszámoltatása.
>>
Megszületett J második unokaöccse, és az orvosok ijesztgetése ellenére, hogy súlyos rendellenességekkel jön majd világra, teljesen egészséges és szépen fejlődik.💕
Két hónapja mi vigyázunk a sógornőm kutyájára, és nem is értem, hogy egy mindössze öt kilós kis lényben hogy van hely több millió tonna szeretetnek. Ha lett volna teremtés, a kutyáknál kellett volna megállnia Istennek.
>>
Ez most nem a szokásos halogatás, az utolsó pillanatra hagyás… Egyszerűen semmire nem emlékeztem, ami jó lett volna 2023-ban.
Hogy fogom megírni? Pár nap maradt, ráadásul estére koncertjegyem van.
Ennyi sötét zakós urat, kisestélyis hölgyet ritkán látni Izraelben, mint most, ráadásul ők tizenévesek. Ők a Thelma Yellin Művészeti Gimnázium Bigbandje, a hangszereik reze ragyog a kezükben, és az összpontosítás komolysága az arcukon.
Együtt muzsikálnak, tehetségesek, felkészültek.
Gyönyörűen, tisztán szól a 20 tizenéves zenekara. Hallom a rengeteg gyakorlást, a ráfordított időt és a gyümölcsét: a könnyedséget, a játékot. Hallatszik a fegyelem és a szabadság, ami így együtt a legfontosabb képessége egy közösségnek. Ezek a lánykák és legénykék már tudják ezt. Együtt, egymástól tanulták meg, és mindegyikük sugárzik a boldogságtól, hogy most átadhatja ezt nekünk.
Nem akarok a jövőre gondolni, mert látom, hallom: itt muzsikál előttem. 20 fiatalember boldog összhangzata, három nappal az év vége előtt. Ez volt a legjobb, ami történhetett velem.
>>
Az egyhetes ünnepet záró vacsorán mindig szerényebb a menü, csendesebbek vagyunk, jóllaktunk már egymás társaságától, kipihentük magunkat. Már nem vitázunk politikáról, az „ünnepek utánról” beszélgetünk: kezdődik az iskola, beindul az új egyetemi év, vége a munkahelyi szabadságnak, az eltávnak.
Az utca végéről hangos éneklés hallatszik, csak a nagyi és a legkisebb lány jön velem megnézni, hogyan ünneplik a Tórát.
Önfeledten.
Fiatalok, vállukon kisgyerekek, körbetáncolják a tekercset. Körülöttük papírtányérok, ők itt vacsoráztak, együtt. Én csak kutyát sétáltatni járok ide néha, a zsinagóga nagy kertjébe, tréningben, ujjatlanban, estefelé. Sokszor jön ki éppen akkor a kaftános, középkorú rabbi, ilyenkor kicsit megszeppenek, rám fog szólni, nem helyénvaló… De mindig kedvesen köszön: salom.
Salom, szól oda most is nekem, ő is a színes ünneplőben éneklő, táncoló fiatalokat nézi a kertből, mint mi.
– Te honnan ismered a rabbit? – kérdezi a két generáció csodálkozva. Hazafelé lassan megyünk, beszélgetve emésztjük ezt a napot.
Egy semmittevésre való szombat lesz a ráadás az ünnepi estére.
Holnap október 7. lesz.
Ebben az évben az volt a legjobb, hogy vége van.
Zene, videó: Barcza Gergely. Szöveg: Bari Cohen, barukh, Bácskai Judit, Bea Bar Kallos, Fenyves Gabriella, Forbát Dia, Gabi Zeevi, Kristóf Juli, Politzer Maimon Krisztina, Sebő Anna, Shiri Zsuzsa, Silló Ágnes, Silló Sándor, Székely Róbert.
